Paul Lauterbur

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Paul Christian Lauterbur (1929. május 6.) amerikai kémikus. Peter Mansfielddel megosztva kapta 2003. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat az MRI (mágneses magrezonanciás képalkotás) terén tett felfedezéseiért.

A Case Institue of Technology-n szerzett BSc fokozatot kémiából, majd a Dow Corning támogatásával a Mellon Intézetben vállalt munkát: szerves szilíciumvegyületekkel foglalkozott, amihez abból a kérdésből merítette az inspirációt, hogy vajon létezhet-e élet szilíciumalapon vagy legalább a szilícium részvételével. Már ezalatt számos alkalommal találkozott a mágneses rezonancia (elektronspinrezonancia, ESR és mágneses magrezonancia, NMR) jelenségével.

A koreai háború alatt besorozták, katonai szolgálatát a Hadsereg Vegyi Központjában töltötte, ahol a vegyi fegyverek kutatásához frissen vásárolt NMR-készülék beüzemelésén dolgozott, itt ismerte meg az NMR-spektroszkópia gyakorlati alapjait, és első NMR-témájú közleményeit is itt írta.

PhD fokozatát a Pittsburgh Egyetemen szerezte (saját bevallása szerint azért ott, mert ott nem kellett tandíjat fizetni), továbbra is a Mellon Intézet alkalmazottjaként, de miután a lehetőségek szűkké váltak a számára (pl. az intézet vonakodott megvásárolni egy NMR-spektrométert), elfogadta a New York Állami Egyetem állásajánlatát Stony Brook-ban.

1969-70-ben sabbatical évét a Stanford Egyetemen töltötte, ahol egyidejűleg dolgozott egy kémikus csoporttal, az Orvosi Központ egyik laboratóriumával és egy magáncéggel fehérjék izotópjelölési problémáin. Ezalatt elkészítették az első fehérjéről készült ¹³C NMR spektrumot, lefektették az alapjait a Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) Stony Brook-ba telepítendő egyik kutatólaboratóriuma kutatási profiljának és Lauterbur voltaképpen ekkor fertőződött meg végleg a biológiai problémák iránti vonzalommal.