Quintus Lutatius Catulus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Quintus Lutatius Catulus (Kr. e. 150 körül – Kr. e. 87), római politikus, költő, szónok és történetíró volt.
Kr. e. 102-ben riválisával, Mariussal együtt volt consul, Itália északkeleti részén foglalt állást a kimberek ellen. Tirol hágóiból visszavonulva az Adige mentén vert tábort, de katonái rettegése miatt a Pó mögé volt kénytelen vonulni, szabadon hagyva egész Gallia Cisalpinát a barbárok számára. Kr. e. 101-ben proconsulként folytatta a hadviselést, és Marius segítségével győzelmet aratott a kimberek felett. A mariánus vérengzések idején öngyilkos lett.
Ránk mindössze két epigrammája maradt. Ezekből kitűnik alapos görög műveltsége, hisz a két epigramma elsősorban Kallimakhoszt utánozza. Szónoklatai nem maradtak ránk, így Cicero által nagyon dícsért, anyja felett elmondott gyászbeszéde sem. „Liber de consulatu et de rebus gestis suis” címen megírta számunkra csak címében ismert emlékiratait. Azt szerette volna elérni, hogy egy Furius nevű költő ennek alapján megénekelje a kimbereken aratott diadalát. Bizonytalan, hogy ő lenne a szerzője annak az utalásokból ismert „Communis historia”-nak, amely feltehetőleg istenmítoszokat és helyi mondákat dolgozott fel. Egyik epigrammája:
- Lelkem, rossz szökevény, hol vagy? Biztos Theotimus
- Rejteget újra. Tudom, ott menedékre találsz.
- Mintha nem is tiltottam volna talán: ne eressze
- Túl küszöbén soha, sőt, dobja ki, hogyha betér!
- Menjünk, nézzük meg! Bár félő, ottragadok majd
- Én magam is... Mi legyen? Adj, Venus, adj okos észt!
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.
Based on work by