Epigramma

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Irodalmi műfaj. Rövid, tömör, csattanós költemény. Két szerkezeti részt ( expozíció/előtag és klauzula/utótag) kapcsol össze, melyek általában ellentétben állnak egymással: először egy tényt vázol, majd egy váratlan következtetéssel, jut el egy megállapításig, amely gyakran az első szerkezeti résszel ellentétes. Léteznek magasztos hangvételű, dicsőítő valamint csípős, humoros epigrammákat. Az újkori költészetben a didaktikus és az antik hagyományokat ápoló költészet kedvelte különösebben: a humanizmus és a klasszicizmus.

Más meghatározás szerint: Az epigramma műfaji alapvonása a rövidség és a tömörség. Az ókori költészetben ugyanis a halottakat jellemző (gyakran varázsigeként használt) mondásokból alakult ki a műfaj: ez vált felirattá, kőbe vésve, a síremléken (a szó 'rávésés'-t, 'felirat'-ot jelent).

Általában két elem van: valamilyen tény (tárgy, dolog, személy) és a hozzá kapcsolódó, gyakran szellemes, ötletes megjegyzés, gondolat, csattanó. Ennek a két elemnek megfelelően van előkészítő része (előtagja) és lezáró része (utótagja), mely többnyire egy fordulat után következik. Gyakran jellemzi a műfajt ellentétek egységbe foglalása.

Az epigramma témája, hangneme, célja szerint igen változatos: megörökíthet gyászt, szerelmet, sokféle életmozzanatot; van tanító, harci, gúnyos (szatirikus) és politikai változata is.

Kedvelt versformája a disztichon, de más versformákban is gyakori.

[szerkesztés] Története

Eredetileg az ókori görögöknél az epigramma egy verses feliratot jelentett sírköveken (sírfelirat) vagy más tárgyakon, majd az i.e. VI. századtól önállósult lírai műfajjá vált. A görögöknél még komoly, érzelmes hangulatú, majd később a rómaiaknál már csípős szatírikus jellegű.

[szerkesztés] Példák

Szimonidész (Kr. e. 5-6. sz.) nevéhez fűződik a hősi epigramma leghíresebb változata:

„Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak,
megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”

Kölcsey Ferenc: Huszt

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
   Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
   Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
   Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
   Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

[szerkesztés] Szerzők

Anthologia Palatina – görög epigrammagyűjtemény
I. Damasus pápa – sírfeliratok
Szimonidész – A Thermopülai-i hősökre
Anakreón – Gyűlölöm azt...
Aszklépiadész – Életuntság
Catullus – Gyűlölök és szeretek
Martialis – Könyveiről
Goethe és Schiller – Xéniák (1796)
Janus Pannonius
- Szilviához
- Kigúnyolja Galeotto zarándoklását
- Pannónia dicsérete
- A narni Galeottóhoz
- Egy dunántúli mandulafáról