Rádióizotópos generátor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Naptól távol kerülő űrszondák rádióizotópos generátorokat (RTG) használnak a működésükhöz szükséges energia előállítására, mivel nincs elegendő fény napelemes energiatermelésre. Az RTG a rádióizotópok természetes bomlásából származó hőt hasznosítja, amit elektromos árammá alakít.
[szerkesztés] Használat
A rádióizotópos generátorokat olyan űreszközökön használják energiaforrásként, amelyek annyira távol kerülnek a Naptól, hogy a napelemtáblák már nem életképesek. Ezek közé tartozott a Pioneer-10, Pioneer-11, Voyager-1, Voyager-2, Galileo, Ulysses és Cassini. RTG-kat használt még a két Viking lander, az Apollo küldetéseken a Holdon hagyott műszerek, a Nimbus, a Transit és a Les műholdakon. Az RTG-hoz hasonló rádióizotópos fűtőegységeket alkalmaztak a Mars Exploration Rovers, a Galileo és a Cassini szondákon.
[szerkesztés] Élettartam
A legtöbb RTG plutónium-238-at használ, melynek felezési ideje nagyjából 85 év. Ezért évente 0.787%-ot veszítenek teljesítményükből. 23 évvel az építés után egy ilyen generátor csak 470 W x 0.991923 = 390 W (az eredeti 83%-át) energiát termel.
A generátor élettartama különösen fontos volt a Galileo űrszonda esetében. A szondát eredetile 1986-ban indították volna, de a Challenger-katasztrófa miatt elhalasztották. Az előreláthatatlan esemény miatt a szonda 4 évig űlt raktárban az indítás előtt. Ennyi idő alatt a fedélzetén elhelyezett generátornak csökkent az energiatermelése és ki kellett cserélni.