Rökk Marika
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Rökk Marika (Kairó, 1913. november 3. – Baden bei Wien, 2004. május 16.) színész-táncosnő, operettprimadonna
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
1913-ban született Kairóban, magyar család gyermekeként. Első fellépése Budapesten volt, egy gyermekbalettben. A Rökk család 1924-ben Párizsba költözött, és rá egy évre Rökk Marika már a Moulin Rouge-ban, a Hoffmann Girls táncegyüttesben táncolt. Fellépett a New York-i Broadway-n is, de közben iskolai tanulmányait is folytatta. Európában 1929-től aratott nagy sikereket, és évtizedeken keresztül az operett egyik csillaga volt egész Európában. Budapesten A cirkusz csillaga című operettben szerepelt. Ezt a szerepet Bécsben is eljátszotta, szintén nagy sikerrel.
Nagysikerű revüsztárként és operettprimadonnaként a film felé fordult. Kezdetben brit és magyar filmekben szerepelt, 1933-ban Berlinben telepedett le. A férje, Georg Jacoby által rendezett zenés produkciókban lépett fel, osztrák és német filmek népszerű sztárja lett. Szemére vetették, hogy a náci időszakban Goebbels propagandafilmjeiben szerepelt, emiatt a világháború után egy időre eltiltották a filmezéstől.
1948-tól szerepelhetett ismét filmekben, de már nem volt olyan sikeres, mint a háború előtt, ezért inkább visszatért a színpadra. Operett- és musicalszerepekben ismét az élvonalba került. 1951-ben a német Csárdáskirálynőben szerepelt, majd az 1962-es osztrák Denevérben. Ez évtől sokat szerepelt Németország, valamint Hollandia és Belgium nagyobb városaiban operettekben és musicalekben. 1968-ban Bécsben nagy sikert aratott a Hello, Dollyban. Ebben az évben Fred Raul vette el feleségül.
1984-ben visszavonult, és ápolta súlyosan beteg második férjét, aki 1985-ben halt meg. Operettekben később is fellépett. 1992-ben, Kálmán Imre születésének 110. évfordulója alkalmából Budapesten lépett fel Marica grófnő szerepében. Ezt a szerepet több mint hétszázszor adta elő élete során. Rökk Marika 91 éves korában, Badenben hunyt el.
[szerkesztés] Filmek
- Why Sailors Leave Home (1930)
- Csókolj meg, édes! (1932)
- Kiss Me Sergeant (1932)
- Kísértetek vonata (1933)
- Leichte Kavallerie (1935)
- Heißes Blut (1936)
- Bettelstudent, Der (1936)
- Und du mein Schatz fährst mit (1937)
- Karussell (1937)
- Gasparone (1937)
- Nacht im Mai, Eine (1938)
- Tanzendes Herz (1939)
- Vadrózsa (1939)
- Es war eine rauschende Ballnacht (1939)
- Hallo Janine! (1939)
- Kora Terry (1940)
- Wunschkonzert (1940)
- Zirkusblut (1940)
- Tanz mit dem Kaiser (1941)
- Hab mich lieb (1942)
- Frauen sind doch bessere Diplomaten (1941)
- Frau meiner Träume, Die (1944)
- Fregola (1949)
- Kind der Donau (1950)
- Sensation in San Remo (1951)
- Csárdáskirálynő(1951)
- Maske in Blau (1953)
- Die Geschiedene Frau (1953)
- Nachts im grünen Kakadu (1957)
- Das gab's nur einmal (1958)
- Bühne frei für Marika (1958)
- Die Nacht vor der Premiere (1959)
- Mein Mann, das Wirtschaftswunder (1961)
- Heute gehn wir bummeln (1961)
- Hochzeitsnacht im Paradies (1962)
- A Denevér(1962)
- Der Letzte Walzer(1973)
- Schloß Königswald (1988)
[szerkesztés] Operett
- 1966 Maske in Blau
- Marica grófnő
- Die Blume von Hawaii
- 1983/84 Ball im Savoy
[szerkesztés] Musical
- 1968 Hello Dolly
- 1978 Die Gräfin vom Naschmarkt
- Die kluge Mama (musikalisches Lustspiel)
[szerkesztés] Komédia
- 1986 Das Kuckucksei
[szerkesztés] Kitüntetései
- 1948 Bambi-díj
- 1968 Bambi-díj
- 1981 Filmband in Gold
- 1983 Ehrenmedaille der Stadt Wien in Gold
- 1987 Bambi-díj
- 1987 Bayerischer Filmpreis (Darstellerpreis)
- 1990 Bambi-díj
- 1998 Tiszteletbeli Bambi-díj
[szerkesztés] Irodalom
- Marika Rökk, Herz mit Paprika (1974) ISBN 3 548 22543 8
- Marika Rökk, Ursula Meyer, Marika Rökk (1999) ISBN 3 00 004678 X (Bildband)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Rökk Marika a PORT.hu-n