Regnum Marianum (templom)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Regnum Marianum (magyarul: Mária Országa) a kommunista diktatúra által lerombolt templomok egyike. Hivatalos neve Magna Domina Hungarorum, azaz Magyarok Nagyasszonya volt, népszerűbb nevét az építést kezdeményező szervezetről kapta.
A templom alapkövét 1925-ben rakták le, a tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. Az épület, mely a budapesti Városliget szélén, a Dózsa György úton állt, 1820 négyzetméter volt, kupolás, erősen emlékeztet a jeruzsálemi Szent Sír templomára. Tornyát, egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette.
Felszentelése 1931. június 14-én történt, Serédi Jusztinián hercegprímás közreműködésével.
A kommunista diktatúra 1951-ben Sztálin születésnapjára szánt ajándékként leromboltatta. Emberek élőlánca próbálta megakadályozni a pusztítást, ám az ÁVH tagjai szétverték a tömeget, és a templomot felrobbantották.
A templomnak még a nyomait is igyekezett eltüntetni a szocialista kultúrpolitika, fényképeit még az építészeti szakirodalomban sem engedték megjelentetni, mintha nem is létezett volna.
A lerombolt templom helyét hamarosan elfoglalta a szocialista dísztribün, majd a Tanácsköztársaság szobra.
2000. november 5-e óta egyszerű fakereszt jelzi a volt templom helyét, amit azóta többször meggyaláztak.
A templom jogutódjaként épült fel Zuglóban a Zoborhegy téri Regnum Marianum templom és közösségi ház. Itt – a regnumos szellemiségnek megfelelően – kiemelt hangsúlyt kap a fiatalokkal és közösségeikkel való foglalkozás, dr. Hajnal György kanonok-plébános vezetésével.