Saranda
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Saranda (albánul Sarandë / Saranda, görögül Άγιι Σαράνδα, olaszul Santi Quaranta) kisváros Albánia délnyugati részén, a Jón-tenger partján, az azonos nevű Saranda kerület székhelye. Lakossága mintegy 15 300 fő, jelentős görög kisebbséggel. Az Albán Riviéra déli végpontjaként kedvelt üdülőhely, kompjárat köti össze a közeli Korfuval, és a város mellett van Albánia egyik kulturális világörökségi helyszíne, Butrint romvárosa is.
Az ókorban Ankhiszész, majd Onchesmus néven Phoenice kikötőjeként szolgált. A római időkből máig fennmaradtak a városfal egyes részletei. Bizánci nevét (Ajii Szaranta, Άγιοι Σαράντα) Sebaste negyven mártírja után kapta. A történet szerint még Kr. u. 320-ban Lucinius parancsba adta, hogy katonáinak meg kell tagadniuk Jézust. Közülük negyven nem volt hajlandó áldozatot bemutatni pogány bálványoknak, ezért vértanúhalált kellett halniuk. A bizánci egyház Ajii Szarantában templomot emeltetett tiszteletükre és ünnepnapjukat március 10-ében jelölte ki. Innen a város Velencei Köztársaság korabeli neve is: Santi Quaranta. Sarandát a későbbiekben is gyakran átkeresztelték: a II. világháború előtt Pirro, majd nyolc hónapig az uralkodó, I. Zog tiszteletére Zogaj volt, az olasz megszállás idején pedig Mussolini leánya után Porto Edda lett a neve.
[szerkesztés] Forrás
- Dienes Tibor: Albánia. Útikönyv. Budapest: Hibernia. 2005. ISBN 963 86467 1 3