Saul Bellow
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Saul Bellow (Montreal, 1915. június 10. – Brookline, Massachusetts, USA, 2005. április 6.) Nobel-díjas amerikai regényíró
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
1915-ben született Montreal egyik külvárosában orosz bevándorlok 4. legfiatalabb gyermekeként. Nagyon büszke volt arra, hogy tesvérei közül ő volt az egyetlen, aki már Amerikában születettt. Édesanyja mélyen vallásos volt, gyermekét is a zsidó hitben nevelte: rabbinak vagy hegedűművésznek szánta.
Kilencéves volt, amikor szüleivel átköltözött Chicagoba, abba a városba, ami testileg lelkileg otthonává vált. Az egyetemet is itt végezte szociológia-antropológia szakon.
A harmincas évek vége felé költözött New Yorkba. Eleinte kevés sikerrel írt, közben könyveket szemlézett. A II. világháború kitörésekor sérve miatt leszerelték, később a kereskedelmi flottához csatlakozott, majd 1948-ban Párizsba utazott, s körbejárta egész Európát. Èlményei, életének alakulása forrásként szolgált munkáihoz.
Ìrói pályafutásának csúcsát 1976-ban érte el, amikor a Svéd Királyi Akadémia Nobel-díjjal jutalmazta a Humboldt adománya c. regényéért.
1993-ban elköltözött Chicagoból, Bostonba költözött, és John Silber rektor meghívására a Boston Universityn kezdett tanítani.
89 éves korában, 2005. április 5-én hunyt el otthonában.
[szerkesztés] Művei
Műveiben önéletrajzi elemekben gazdagok; filozófiai, intellektuális kérdéseket boncolgatnak. Regényeinek fő tematikája a zsidó értelmiség asszimilációs nehézségeiből ered.
[szerkesztés] Regényei
- 1944 Dangling Man (A levegőben lógó ember)
- 1947 The Victim (Az áldozat)
- 1953 The Adventures of Augie March (Augie March kalandjai)
- 1959 Henderson, the Rain King (Henderson, az esőkirály)
- 1964 Herzog
- 1970 Mr. Sammler´s planet (Mr. Sammler planétája)
- 1975 Humboldt´s gift (Humboldt adománya)
- 1982 The dean´s december (A dékán decembere)
- 1984 Him With His Foot In His Mouth (Késő bánat)
- 2000 Ravelstein
[szerkesztés] Díjai
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Nobel-díjasok lap, magyar
- The Official Saul Bellow Website
- Nobel-díjasok lap
- [1]
- Irodalmi Nobel-díjasok