Bartók: Scherzo zongorára és zenekarra

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az 1904-ben írt mű a Scherzo zongorára és zenekarra (Op. 2, Sz. 28, BB 35).

Bartók életében nem is hangzott el a mű (A zenekar hozzáállása miatt) – pedig a szerző komoly reményeket fűzött a darabhoz –, amelyet Denijs Dille fedezett fel a szerző hagyatékában és rendezett sajtó alá 1961-ben. Ebben az évben volt a Scherzo első nyilvános előadása is a Magyar Rádióban, Lehel György vezényletével. A zongoraszólót Tusa Erzsébet játszotta.

A mű formája, a Rapszódiához hasonlóan két tételes felépítést követ: egy lassú és egy gyors részre tagolódik.

Maga a scherzo a gyors részben hallható, ennek előjátéka a lassú szakasz.

„Táncfantázia, amely hol a maga zenei anyagának verbunkos-csárdás származását hangsúlyozza, hol – a hangszerelés, a beállítás révén – már egy különös, groteszk, reális-irreális világba ragadja hallgatóját. Hogy ez az utóbbi hang inspirálói közé számíthatja Richard Strauss Burleske-jét, de főleg Till Eulenspiegeljét is, szinte természetes” – írja Kroó György.

A forma lekerekítését célozza a mű nyitásáúl szolgáló klarinét-dallam visszatérése a Scherzo befejezésénél.

A mű jelentőségét így foglalta össze Somfai László: "A zongora-zenekari Scherzo nyilvánosságra kerülése óta többen megírták, hogy a "ma poco variato" rész egész sor későbbi Bartók-paritúra előfutára. A Két kép-beli Falu tánca robusztus jelenetei, az 1. román táncból hangszerelt zenekari változat, a Négy zenekari darab scherzója, de legfőképpen A fából faragott királyfi fabáb-kartaktere és táncanyaga új megvilágításba kerültek azóta, hogy tudjuk, már 1904–1905-ben "feltalálta" Bartók művének ezt a rendkívül jellemző barbaro-hangját. Ő bizonyára tisztában volt jelentőségével, s alkalmasint ez magyarázza, hogy megtiltotta a rendetlennek ígérkező bemutató előadást. Hiszen nem a maga pianista képességeinek csillogtatását szolgálta a partitúra! Jószerivel meg sem menthette volna a produkciót, mert a zenekar mellett eltörpült a zongora szerepe."

[szerkesztés] Autográf anyagok

• Vázlatanyaga/fogalmazványa lappang.
• Tisztázat jellegű autográf, 2-zongorás letét forma, a hangszerelést előkészítő bejegyzésekkel (Bartók Archívum, Budapest: BH29b).
• Autográf partitúra (Bartók Archívum, Budapest: BH29a).
• Zenekari szólamok (41 füzet), másolat, de egy cselló, egy nagybőgő, a fa- és rézfúvós, az ütő és a hárfaszólamok részben, összesen 183 levél terjedelemben, autográf másolat (Bartók Archívum, Budapest: BH30).

Bartók Béla zenekarra írt művei

Kossuth-szimfónia (1903) | Rapszódia zongorára és zenekarra, op. 1 (1904) | Scherzo zongorára és zenekarra, op. 2 (1904) | I. szvit, op. 3 (1905) | II. szvit, op. 4 (1905-1907) | Két portré, op. 5 (1907–08) | Két kép, op. 10 (1910) | Négy zenekari darab, op. 12 (1912, 1921) | Román népi táncok (1917) | Táncszvit (1923) | Cantata Profana (1930) | Erdélyi táncok (1931) | Magyar képek (1931) | Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára (1936) | 2 román tánc, op. 8a (1939) | Divertimento (1939, vonószenekar) | Concerto (1943)