Szociolingvisztika
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Szociolingvisztikának azt a tudományt nevezzük, amely a társadalmi szemszögből vizsgálja a nyelvhasználatot.
Azt is vizsgálja, hogyan befolyásolják a különböző beszédformákat (lektusokat) olyan társadalmi tényezők, mint etnikum, vallás, társadalmi réteg, nem, végzettség stb., és hogyan sorolhatjuk ennek alapján csoportokba a lektusokat egy társadalmi rétegben. Ahogy a nyelvhasználat egyik helyről a másikra változik (dialektus formájában), úgy változik a különböző társadalmi osztályok között is, és ezeket az ún. szociolektusokat vizsgálja a szociolingvisztika.
Például a szociolingvisztika meg tudja határozni a társadalmon belüli hozzáállás tanulmányozásával, hogy egy adott dialektust nem tekintenek megfelelőnek egy üzleti vagy szakmai környezetben. Vizsgálja ezen felül egy adott szociolektus nyelvtanát, fonetikáját, szókincsét és egyéb más aspektusát.
A nyelvvariációk tudománya társadalmi megszorításokkal foglalkozik úgy, hogy a nyelvet közben nyelvi környezetbe helyezi. Kódváltásnak nevezzük, amikor különböző társadalmi helyzetekben egy másféle nyelvhasználatot veszünk elő (pl. tegezésről magázásra váltás).
Általában William Labov-ot tekintik a szociolingvisztika atyjának.
A szociolingvisztika abban különbözik a nyelv szociológiájától, hogy az előbbi a társadalom hatását vizsgálja a nyelvre, míg az utóbbi a nyelv hatását vizsgálja a társadalomra.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Szociolingvisztikai tényezők
A szociolingvisztika tudományában mindig a lakosságból gyűjtik a mintát, interjúkkal, amik alapján végül megállapítanak bizonyos tényezőket. Labov szerint az ideális tényező
- sűrűn előfordul,
- mentes a szándékos elferdítésektől,
- nagyobb rendszerek szerves része, és
- könnyen ábrázolható egy egyenes skálán.
A fonetikai tényezők általában megfelelnek ezen kritáriumoknak és gyakran használják őket, ahogy a nyelvtani tényezőket és ritkábban a lekszikális tényezőket is. Példa a fonetikai tényezőkre: mennyire magasan ill. hátul képezünk egy magánhangzót, vagy mennyire nyeljük le a szavak végét. Nyelvtani tényező lehet az angolban például a kettős tagadás.
[szerkesztés] A szociolingvisztika alapvető feltevései
Bár nagyon széles területen mozog a szociolingvisztika tudománya, vannak alapvető feltevések, amelyek köré csoportosulnak a kutatások.
[szerkesztés] Külső és belső nyelv
A szociolinvisztika abban is különbözik a többi nyelvészettől, hogy velük szemben nem a belső nyelvet vizsgálja, hanem a külsőt. A belső nyelvet a tudomány elvont, absztrakt módon vizsgálja, vagyis egyszerűen a fejben lezajló dolgokra kíváncsi. A külső nyelv egy szociális konteksztusba helyezett nyelv, vagyis a fejen kívül van. Ez a különbségtétel igen fontos, mert az olyan belső nyelvelemzések, mint a mondattan vagy a szemantika, azon a feltevésen nyugszanak, miszerint egy nyelv anyanyelvi beszélői homogén csoportot alkotnak, mert azonos módon fogják fel és értik meg a nyelvet. A külső nyelv területén, mint a szociolingvisztika, pont az ellenkezőjét kívánják bebizonyítani. Ez a két ellentétes irányú megközelítés valójában kiegészíti egymást.
[szerkesztés] Szociális háló
Az, hogy értünk egy nyelvet egy társadalomban azt jelenti, hogy a társadalmi hálót is ismerjük, amibe a nyelv be van ágyazva. Ezt nézhetjük országos vagy városi szinten, de lakóközösségi vagy családi szinten is.
[szerkesztés] Osztály szerinti különbség
A szociolingvisztika tudománya a városi területek nyelvvariációinak tanulmányozásával vált el a dialektológiától. A dialektológia a nyelvvariációkat földrajzilag osztja fel, a szociolingvisztika más egységeket szemlél, mint például a társadalmi osztályok. Ezek az osztályok és a foglalkozások bizonyultak a legfontosabb meghatározóknak.
Az egyik legfontosabb, és legnehezebben megcáfolható felfedezés az, hogy az osztályhovatartozás és a nyelvvariáció meghatározzák egymást. A munkásosztály kevésbé sztenderd nyelvet használ, a középosztály sokkal közelebb áll a meghatározott normához és a felsőosztály, meg a középosztály felső rétege is gyakran kevésbé sztendert nyelvet használ, mint a középosztály. Ez azért van, mert nem csak az osztály fontos, hanem az osztály elvárásai is.
[szerkesztés] Osztály elvárások
Az olyan tanulmányok, mint amilyen az 1960-as William Labov féle, kimutatták, hogy a társadalmi elvárások befolyásolják beszédünket. Ez igaz az osztályelvárásokra is. Az a szándék, hogy egy bizonyos osztály elfogadja szereplőjének (főleg a felső és a középosztályban) az anyagilag és társadalmilag ilyen irányban törekvő embert, ahhoz egyeztetnie kell beszédmodorát, hogy úgy hangozzon, mint ők. Akkor azonban, amikor egy ember nem beleszületik az adott osztályba, hanem csak oda szeretne tartozni, gyakran túlságosan ellenőrzött lesz nyelvhasználata, sztenderdebb, mint a sztenderd nyelv. Ugyanez érvényes azokra, akik lefelé mozdulnak el az osztályok között.
[szerkesztés] Társadalmi nyelvi kódok
Basil Bernstein, ismert brit nyelvész, a „Kidolgozott és korlátozott kódok: szociális eredetük és következményeik” című könyvében kifejlesztett egy társadalmi kódrendszert, amit arra használt, hogy osztályozza a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó nyelvvariáció mintákat. Állítása szerint a középosztály tagjai egészen másként építik fel beszédüket, mint a munkásosztály.
[szerkesztés] Korlátozott kód
Basil Bernstein elmélete szerint a korlátozott kód a munkásosztály által használt beszédminta egyik példája. Azt állította, hogy ez a kód lehetővé teszi a tagok közti szoros kapcsolatot, és amely főleg nemek és korosztályok közötti különbségen nyugszik. Ez a társadalmi csoport olyan módon használja a nyelvet, hogy az összefogja őket és sokszor olyan fél mondatokból is értenek, amiket más csoportok képtelenek lennének megérteni. Ennek a társadalmi csoportnak a „mi” személyes névmás ad nyomatékot, nem pedig az „én”.
[szerkesztés] Kidolgozott kód
Basil Bernstein szintén tanulmányozta azt a nyelvhasználatot, az ún. „kidolgozott kódot”, amelyet a közép- és felsőosztály használ, hogy az oktatásban és az üzleti életben sikereket érhessen el.
[szerkesztés] Rejtett presztízs
Általában azt feltételezik, hogy a nem sztenderd nyelv alacsonyabb presztízsű. Azonban, egyes csoportokban, mint a munkásnegyedek, pont a sztenderd nyelvet tekintik nem kívánatosnak. Ez azért van, mert a munkásosztály dialektusának erőteljes csoport-egységesítő hatása van, egyéni nyelvhasználatuk büszkeséget és szolidaritást ébreszt a tagoknál.
[szerkesztés] Generációs különbségek
A fiatalok által használt nyelv rendkívül jól illusztrálja a különbségeket. Ahogyan másféleképpen öltözködnek, ugyanúgy megvan a saját, nagyon gyorsan változó nyelvük is. Erre a következő a magyarázat: (1) saját kulturális identitásuk fokozása, (2) maguk között egymás beazonosítása, (3) mások kizárása, és (4) félelem vagy csodálat kiváltása a környező világból.
Az utcán gyakran használatos a szleng. Egypár könnyen elévülő példa:
(szia - találkozáskor).....cső
(vonzó hölgy)................jó bige
(szia - távozáskor).........na cső
(ékszer).......................fuksza
(barát)..........................tesó
(pénz)..........................della/lóvé
(autó)..........................verda
(szeretni vmit)..............csipázni vmit
(lány)..........................csaj
(jó)..............................király/állat
(érteni).........................vágni
[szerkesztés] Különbségek a nemek között
A nők és a férfiak általában kissé eltérően használják a nyelvet saját céljaikra, illetve eltérően beszélnek/írnak mások férfiakról és nőkről. A nyelvben megtalálható nemi különbségeket a kulturális különbségekhez szokás hasonlítani, mert így el lehet fedni az igazi egyenlőtlenségeket; egyszerű, tolerálandó másságnak beállítva a két nem közti különbségeket. Ezzel szemben a mai feminista nyelvészet, és feminista kritika egyértelműen úgy foglal állást, hogy a társadalmi nem nem előre meghatározott statikus kategória (=az előre kiadott két szerepből kell egyet eljátszani), hanem szituációnként, résztvevőktől fűggően, időben és térben dinamikusan változó, állandóan újraértelmezendő lehetőség (pl. Cameron, 1995).
[szerkesztés] Kérdések
A nők és a férfiak különböznek a kérdések feltevése tekintetében is. A férfiaknál általában egy kérdés őszinte információszerzési szándékot mutat, míg a nőknél a kérdezésnek gyakran csak retorikai célzata van; párbeszédre invitáló vagy figyelemfelhívó szándékkal (Barnes, 1971). Ezért a nők többször használnak kérdő mondatot (Fitzpatrick, et al., 1995; Todd, 1983).
[szerkesztés] Téma-váltás
Dorval (1990) szerint, a férfiak hajlamosabbak arra, hogy gyakran váltsanak a párbeszéd témáján.
[szerkesztés] Feltárulkozás
Míg a nők sokkal inkább feltárják magukat beszédükben, például elmesélik gondjaikat és új élményeiket, gyakran azért, hogy szimpátiát keltsenek (Dindia & Allen, 1992; Tannen, 1991:49), addig a férfiak nem annyira feltárulkozók és szeretnek tanácsot adni más problémájával kapcsolatban.
[szerkesztés] Nyelvi agresszió
A féfiak agresszívebbnek mutatkoznak a párbeszédben (Labov, 1972), gyakran fenyegetőzve, káromkodva és kiabálva. A nők ezt úgy tekintik, hogy ezzel a férfiak a párbeszéd folyamatosságát szakítják meg (Eder’s 1990), nem pedig fölérendeltségüket próbálják hangsúlyozni. Mellékesen, ha a nő káromkodik, azt általában azért teszi, hogy megmutassa másoknak, mi a normális viselkedés náluk (Eder, 1990).
[szerkesztés] Hallgatás és figyelmesség
Úgy tűnik, hogy a nők sokkal jobb figyelők és hallgatók a beszélgetésben.
[szerkesztés] Uralom és szolgaság
Kettősség húzódik a férfiak párbeszéd-uralmi szándéka és a nők csoport rendező szándéka közt (Leet-Pellegrini (1980)).
A nők verbális intelligenciája magasabb a férfiakénál (Eysenck, 1966:4).
[szerkesztés] Udvariasság
A nyelvészek a nyelvi udvariasságot „pozitív ill. negatív homlokzatként” szokták jellemezni (Brown and Levinson, 1978). Mindkét formát egyaránt a nők használják gyakrabban, függetlenül attól, hogy vegyes vagy egynemű a társalgási közeg. Röviden, a nők több udvariassági elemet alkalmaznak a társas interakciók során, mint a férfiak. A nők nkább hajlamosak a "homolkazatot" ért támadások orvoslására.
[szerkesztés] Forrás irodalom
- Barnes, Douglas (1971), Language and Learning in the Classroom, Journal of Curriculum Studies. 3:1
- Brown, Penelope (1980), How and why are women more polite: some evidence from a Mayan community, pp. 111-36 in McConnell-Ginet, S. et al. [eds] Women and Language in Literature and Society. Praeger, New York.
- Brown, Penelope and Levinson, Stephen (1978), Universals in Language Usage: Politeness Phenomena, pp 56-289 in Goody, Esther [ed] Questions and Politeness. Cambridge University Press.
- Carli, L.L. (1990). Gender, language, and influence. Journal of Personality and Social Psychology, 5, 941-951.
- Coates, Jennifer (1983), Language and Sexism, LAUD Paper No. 173, University of Duisburg.
- Coates, Jennifer (1987), Epistemic modality and spoken discourse, Transactions of the Philologicalociety, 110-31.
- Coates, Jennifer (1993), Women,Men and language. London: Longman
- DeFrancisco, Victoria (1991), The sound of silence: how men silence women in marital relationships, Discourse and Society 2 (4):413-24.
- Dindia, K. & Allen, M. (1992). Sex differences in disclosure: A meta-analysis. Psychological Bulletin, 112, 106-124.
- Dorval, Bruce (1990), Conversational Organization and its Development, Ablex, Norwood, NJ.
- Eder, Donna (1990), Serious and Playful Disputes: variation in conflict talk among female adolescents, pp. 67-84 in Grimshaw, Allan [ed]Conflict Talk, Cambridge University Press.
- Eysenck, H.J (1966), Check Your Own I.Q. St Ives: Penguin
- Fishman, Pamela(1980), Interactional Shiftwork, Heresies 2:99-101.
Fitzpatrick, M. A., Mulac, A., & Dindia, K. (1995). Gender-preferential language use in spouse and stranger interaction. Journal of Language and Social Psychology, 14, 18-39.
- Green, J. (2003). The writing on the stall: Gender and graffiti. Journal of Language and Social
Psychology, 22, 282-296.
- Holmes, Janet (1988), Paying Compliments: a sex-preferential politeness strategy, Journal of Pragmatics 12:445-65
- Labov, William (1972), Language in the Inner City. Philadelphia: University of Philadelphia Press.
- Lakoff, R. (1975). Language and Women’s Place. New York: Harper & Row.
- Leet-Pellegrini, Helena M. (1980) Conversational dominance as a function of gender and expertise, pp. 97-104 in Giles, Howard, Robinson, W. Peters, and Smith, Philip M [eds] Language: Social Psychological Perspectives. Oxford: Pergamon Press.
- Mulac, A., Studley, L.B., & Blau, S. (1990). The gender-linked language effect in primary and secondary students’ impromptu essays. Sex Roles, 23, 439-469.
- O’Barr and Atkins (1980) ‘Women’s Language’ or ‘powerless language’?, pp. 93-110 in McConnell-Ginet et al. [eds] Women and languages in Literature and Society. New York: Praeger.
- Sacks et al (1974) A simple systematics for the organization of turn-taking for conversation, Language 50:696-735.
- Tannen, Deborah (1991), You Just Don’t Understand: Women and Men in Conversation, London: Virago.
- Thomson, R., & Murachver, T. (2001). Predicting gender from electronic discourse. British Journal of Social Psychology, 40, 193-208.
- Thomson, R., Murachver, T., & Green, J. (2001). Where is the gender in gendered language? Psychological Science, 12, 171-175.
- Todd, Alexandra Dundas (1983), A diagnosis of doctor-patient discourse in the prescription of contraception, pp. 159-87 in Fisher, Sue and Todd, Alexandra D. [eds] The Social Organization of Doctor-Patient Communication, Center for Applied Linguistics, Washington D.C.
- Zimmerman, Don and West, Candace (1975) Sex roles, interruptions and silences in conversation, pp 105-29 in Thorne, Barrie and Henly, Nancy [eds] Language and sex: Difference and Dominance. Rowley, Massachusetts: Newbury House
- Zimmerman, Don and West, Candace (1977), Sex roles, interruptions and silences in conversation, pp. 105-29 in thorne, Barrie and Henley, Nancy [eds] Language and Sex: Difference and Dominance. Rowly, Massachusetts: Newbury House.
- Wardhaugh, Roland: Szociolingvisztika (2005), Osiris Kiadó ISBN 9633893879
Based on work by