Tahitótfalu

A megye északi részén, Budapesttől 28 kilométerre, Szentendrétől északra található, a 11-es főút mellett. A Szentendrei-Duna választja két részre, a szentendrei-szigeti Tótfalura és a Visegrádi-hegység lábainál húzódó Tahira. Itt van a Szentendrei-szigetre vezető egyetlen közúti híd.

[szerkesztés] Története

A környező településeken előkerült gazdag leletek tanúsága szerint a terület már az őskor óta lakott volt. A rómaiak korában a birodalom határaként a térség nagy jelentősséggel bírt katonai-védelmi szempontból. A Duna vonalára eső limes mentén mindenütt fényjelzési távolságban, így a mai Tahitótfalu területén is – római őrtornyok állottak, a mai Pokol-csárda helyén római hídfőállás maradványai is előkerültek. Stratégiai jelentőségét mutatja a területén létesített 2 római őrtorony.

A honfoglalás után a mai község Tahi része egy ideig a névadó Thah családé volt. A Rosd nemzetség sarja, Domonkos a feljegyzések szerint, mint királyi pristaldus 1221-ben Thahban lakott. Ezután, 1237-ben hivatalosan a Szentendrei szigetet is e nemzetség kapta meg. A területet a Thahiak – a Rosd nemzetség leszármazottai – kihalásával, Albert király 1439-ben Perki vagy Pöröki Franknak adományozta, de 1447-ben Tahit már a Botos család tulajdonában találjuk.

1447-ben a mai község Tótfalu részét már Thotfalw néven említik az iratok. Az elnevezés oka, hogy szlovén földművelő telepesek érkeztek a községbe. Ettől kezdve a török időkig a település folyamatosan gyarapodott. 1454-ben a dömösi prépostság szerzett birtokrészt a községben.

A község Tótfalu része a török idők alatt ellentétben a Pest megyei településekkel (ideértve Tahit is) szerencsés, a Duna által elzárt fekvése folytán nem szenvedett súlyos károkat, sőt sokan a környező településekről is ide menekültek. A többi településhez hasonlóan azonban kettős adózásra kényszerült. A török defterek 1559-ben 26 házat tartanak nyílván, miközben a komáromi kapitányság 12 házat adóztatott. A felszabadító harcok is elkerülték Tótfalut, így az újratelepítések időszakában, a 18. század elején etnikailag homogén maradt s olyan jelentős település volt, mint Cegléd. 1715-ben 45, 1720-ban 41 háztartást vettek nyilvántartásba. Mária Terézia regnálása alatti úrbéri rendezés (1770) 52 24/32 telket tart nyílván. A térség a török hódoltság után a Zichy család tulajdonából az óbudai koronauradalomhoz került, és királyi tulajdon maradt 1848-ig. 1838-ban és 1876-ban nagy árvíz pusztított a községben, az 1900. évi tűzvész 130 házat emésztett el.

1789-ben területén 2058 hold szántó. 400 hold szőlő, 25 hold kert, 499 hold rét, 1102 hold legelő, 1522 hold erdő található. A feljegyzések szerint lakosai hajóvontatással és hajóslegénykedéssel, halászattal is keresik kenyerüket. A filoxéra pusztításáig nagy jelentőségű a szőlőtermesztés és borkultúra. Ezt bizonyítja Canci Ágost stuttgarti születésű festőművész 1859-ben festett "Tahi szüret" című festménye, ami ma a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található) A község ez időben malommal rendelkezik, valamint jelentős folyami átkelő.

A sziget egyéb településeihez hasonlóan a reformáció tanai elég korán hatottak a községben, s ez mindvégig meghatározó maradt. A második legnagyobb közösség, a reformátusoknak körülbelül a felét kitevő katolikusok mellett feltétlenül megemlítendő a 19. század második felében betelepülő baptista közösség.

A két településrészt összekötő híd (Almásy-híd) 1914-re készült el, a háborúban a németek által felrobbantott hidat 1947-ben építették újjá (Tildy Zoltán-híd), mai formájában a növekvő közlekedési igényeket kielégítve 1978 óta áll. A mai napig ez az egyetlen út, mely a szigetet a szárazfölddel összeköti.

A Szentendrei szigeten fekvő Tótfalu a községet a sziget legnagyobb agrártelepülésévé teszi. Noha az utóbbi időben nőtt a településrészen a tercier szektorban dolgozók száma, a község megőrizte tradicionális és agrár jellegét. Tahitótfalu legjellemzőbb termesztett növénye az eper.

Tahi a 19. századtól kezdve fokozatosan betelepült, elsősorban a fővárosi tehetős, polgári-művészi réteget vonzotta a nyugodt környezet és a Budapesthez való közelség. Ez meghatározta a községrész üdülő jellegét. Olyan hírességek találtak otthonra itt a Visegrádi hegység lábánál, mint például a festő Ferenczy család és az építész Pollack Mihály. Az 1960-as évektől máig ható fővárosi migráció viszont alaposan felduzzasztotta az agglomerációba tartozó településrészt. A község Tótfalu részének lakossága pedig a '90-es években, elsősorban az Erdélyből érkezőkkel gazdagodott. Így Tahitótfalu község lélekszáma mára meghaladta az 5000 főt.