Tilos az Á
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Tilos az Á a rendszerváltás időszakának legendás underground szórakozóhelye volt 1990 és 1995 között Budapesten a Mikszáth Kálmán téren. Nevét a Micimackóban szereplő nevezetes tábláról kapta.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzmények
A hely elődje a Kelet-pesti Vendéglátóipari Vállalat által üzemeltetett Bakony étterem volt. Itt tartotta üléseit 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd 1989-ben a Fidesz budapesti regionális szervezete is.
[szerkesztés] A hely története
Az étterem helyén a Tilos az Á-t 1989 szilveszterén nyitotta meg Németh Vladimir (Vova). Az 1991-es orosz kivonulás alkalmából szervezett Búcsún Frank Zappa is megjelent, majd este fellépett a Tilos az Á-ban a főpolgármester által szervezett zártkörű partyn. A Tilos az Á pincéje teret adott a legváltozatosabb alternatív koncerteknek. 1991 augusztusában itt indult be kalózadóként a Tilos Rádió. Szintén itt indult útjára a Vajdai Vilmos és Szabó Győző zsebszínháza a Tilos az Á Performance, amely később TÁP Színház néven működött. A Tilos az Á a legkülönbözőbb kulturális eseményeknek adott otthont. Volt a Zene Ünnepe és a Budapesti Búcsú helyszíne. Még táncház is volt a pincében. Halász Péter idehozta Amerikában élő francia képzőművész barátját, Jean-Michel Verret-t, aki diavetítők segítségével New York-i utcaképet festett a földszint hátfalára.
Egyes rendpárti médiumok azonban folyamatosan támadták a helyet. Ennek eredményeképpen a rendőrség többször razziázott a Tilos az Á-ban, majd 1995-ben hatóságilag bezárták a szórakozóhelyet.
[szerkesztés] A hely utóélete
A Tilos az Á törzsvendégei közül sokan a Magyar Narancshoz szivárogtak. A Tilos Rádió ma már legális csatornaként működik és Tilos-sátrat állít a Szigeten. A Tilos az Á Produkció zenei kiadóként működik.
Vágvölgyi B. András Tilos, Verboten, Interdit címmel televíziós filmet készített a Tilos az Á-ról, valamint csatolt részeiről a Tilos Rádióról és a Magyar Narancsról.
Németh Vladimír (Vova) a Rádió C alapításába szállt be.
[szerkesztés] Fontosabb fellépők
- Andersen
- Ági és a fiúk
- Ando Drom
- Bada Dada
- Csókolom
- Drums
- ef Zámbó Happy Dead Band
- Flash
- Galántai György
- Kampec Dolores
- Kispál és a Borz
- Korai Öröm
- Lajkó Félix
- Másfél
- DJ Palotai
- Quimby
- Rémember
- Sexepil
- Soma
- Szemző Tibor
- TÁP Színház
- Tereskowa
- Új Nem
- Frank Zappa
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Vágvölgyi B. András cikke a Közelképben
- Klubháló: Volt-nincs-kocsmák-presszók-bárok
- Reform, 1991. július 12. 26-27. old. (Cikk Frank Zappa budapesti útjáról)
- Képügy a Tilos az Á-ban (Népszabadság 1999. június 4.)
- Halász Péter a Jackie Smith halálá-ban
- Sziget.hu a TÁP színházról
- Magyar Narancs nekrológja Gémes János Dixiről