Vaszary János (festő)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Vaszary János (Kaposvár, 1867. november 30. – Budapest 1937. április 19.) festőművész.

A Mintarajziskolában Székely Bertalannál kezdte tanulmányait. 1887 után előbb Münchenben tanult. 1899-ben beiratkozott Párizsban a Julian Akadémiára. A legnagyobb hatással Hollósy Simon és köre volt rá. Korai művei a szecesszióhoz közelítő gobelinek és realista megfogalmazású életképek (Részes aratók, 1901; Szolgalegény, 1902). Sokat utazott. Az 1900-as második felében a francia impresszionizmus hatása érződik képein (Álarcos bál, 1907; Tatai strand, 1909). Később Raoul Dufy és Van Dongen hatása alá került. A KÚT (Képzőművészek Új Társasága) egyik alapító tagja. 1920-tól a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Ekkorra érett be saját stílusa, amelyet a lendületes, vázlatos ecsetkezelés jellemez (Birskörték, 1918; Ébredés, 1921). 1926-ban a Tihanyi Biológiai Intézettől kapott megrendelést faliképek festésére. Halála után Farkas Zoltán emlékezett meg róla a Nyugatban.

Számos hazai és külföldi díjat nyert (pl. Genovában).

A Magyar Nemzeti Galéria 1960-ban rendezett műveiből gyűjteményes kiállítást. A festő szülőháza (Vaszary-ház) 1833-ban épült klasszicista stílusban. (Kaposvár, Zárda u. 3.)

Több művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Nevét viseli a kaposvári Vaszary Képtár.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/