Wellington
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 |
|
| Becenév: „Welly, Windy Wellington” |
|
| Mottó: "Absolutely, Positively Wellington" | |
| Elhelyezkedése | |
|---|---|
 |
|
| Kormányzat | |
| Ország Régió |
Új-Zéland Wellington |
| polgármester | Kerry Prendergast |
| Földrajzi jellemzői | |
| Területe | |
| Teljes | km² |
| -szárazföld | 290 km² |
| Népesség | |
| Város (2006) | 179,446 fő |
| Elővárosokkal | 448,959 fő |
| Időzóna Nyáron (DST) |
NZST (UTC+12) NZDT (UTC+13) |
| Weboldal: http://www.wellington.govt.nz | |
Wellington (maori nevén Te Whanganui-a-Tara, Poneke vagy Upoko-o-te-Ika-a-Māui) Új-Zéland fővárosa, és Auckland után a második legnagyobb városa. A hozzá tartozó agglomerációval együtt lakossága mintegy 410 ezer fő. Az Északi-sziget déli csücskében található, a Cook-szoros partján, a Wellingtoni-öbölben. A déli szélesség 41°-án fekszik, és ezzel a föld legdélebben található fővárosa.
Wellington az ország kormányzati, kulturális és pénzügyi központja. Időjárása a Cook-szoros közelsége miatt igen nedves és szeles, ezért gyakran Windy Wellingtonnak (szeles Wellington) nevezik.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Név
A város Wellington első hercegéről, Arthur Wellesleyről kapta a nevét, aki a waterlooi csatában győzelmet aratott Napóleon seregei felett. A herceg neve az angliai Somerset megyében található Wellington nevéből ered.
Az új-zélandi őslakos maorik Wellingtont három különböző néven nevezik: Te Whanganui-a-Tara, Poneke vagy Upoko-o-te-Ika-a-Māui. Az első név jelentése "Tara nagy kikötője". A második név, Poneke, a település korábbi angol nevének (Port Nicholson, röviden Port Nick) maori transzliterációja. A harmadik, leginkább hagyományos elnevezés jelentése "Maui halának feje".
[szerkesztés] Történelem
A maori legenda szerint a területet Kupe fedezte fel és járta be először az i. sz. 10. században. Az európai bevándorlók letelepedése a 19. század közepétől kezdődik. 1839. szeptember 20-án egy előőrs érkezett az Új-Zéland Társaság Tory nevű hajóján, majd 1840. január 22-én az Aurora fedélzetéről 150 telepes szállt partra. Az első település a jelenlegi várostól északkeletre, a Hutt folyó mocsaras torkolatánál épült fel. (Ez a terület a mai Petone városrész.) A rendszeres áradások miatt azonban a lakók hamarosan a város mai területén levő meredek domboldalakra húzódtak.
1848-ban és 1855-ben két nagyerejű, súlyos károkkal és néhány halálos áldozattal is járó földrengés sújtotta a települést.
Az új-zélandi parlament 1862-ben ülésezett először Wellingtonban, ám a város csak 1865-től veszi át hivatalosan a főváros szerepét Aucklandtől. A parlament elé terjesztett és elfogadott változtatás mögött Wellington központi elhelyezkedése, a Déli-szigethez való közelsége, valamint jó adottságokkal rendelkező kikötője szóltak. Ekkorra a lakosok száma már 4900-ra nőtt.
1875-től beindul a személyszállító hajóforgalom Wellington és a Déli-szigeti Picton között, rendszeres összeköttetést teremtve ezzel az ország két része között.
1876-ban megépült az akkori kormányhivatalok székhelyéül szolgáló Old Government Buildings. Az olasz reneszánsz stílusát követő épület a földrengésveszély miatt fából készült, és a világ második legnagyobb faépülete.
1902-től üzemel a belvárost Kelburn városrésszel összekötő sikló (Wellington Cable Car), amely azóta is a város egyik fő nevezetességének számít. 1908-ra elkészül a vasúti összeköttetés Wellington és Auckland között.
Bár új-zélandi katonák mindkét világháborúban harcoltak, az ország területetét a 20. században elkerülték a fegyveres harcok. Wellington mind az I. világháborúban, mind a II. világháborúban kiképzőközpontul szolgált a hadszínterekre induló új-zélandi katonák, illetve a Csendes-óceáni hadszíntéren harcoló szövetséges erők számára. 1939-től megerősítették a város fegyveres védelmét, és az öböl bejáratához és a környező dombokra ágyúkat és légvédelmi ütegeket telepítettek, ezek azonban nem kerültek bevetésre. A Wellingtoni-öböl közepén levő Matiu/Somes-sziget a II. világháború alatt hadifogoly-táborként szolgált.
1968. április 10-én a Wahine nevű komphajó viharban zátonyra futott és felborult a Wellingtoni-öböl bejáratánál. Az utasok közül 51 ember életét vesztette. A Wahine katasztrófája azóta is fájdalmas emléket jelent az új-zélandiak számára. Az áldozatok emlékét park őrzi.
1981-ben Sir Basil Spence skót építész tervei alapján megépül a parlament új székhelyéül szolgáló, kör alaprajzú épület, a Beehive (méhkas). 1998-ban megnyílik Új-Zéland nemzeti múzeuma, a Te Papa Tongarewa.
2000-től kezdődően Wellingtonra egyre inkább a filmipar miatt figyelt a világ: Peter Jackson rendező itt készítette el A Gyűrűk Ura-trilógia filmváltozatát.
[szerkesztés] Földrajz
Wellington az Északi-sziget legdélebbi csücskében fekvő természetes öböl, a Wellingtoni-öböl partján fekszik. Az öböl kijárata a Déli-Csendes-óceánt és az Ausztrália és Új-Zéland között elterülő Tasmán-tengert összekötő Cook-szorosra nyílik. A szoros túlsó partján a Marlborough Sounds fjordvidéke terül el. A várostól északra húzódó meredek dombok mögött a homokos tengerpartjáról ismert Kapiti-partvidék található, kelet felől a Rimutaka-hegység választja el a mezőgazdasági szempontból jelentős Wairarapa síkságától. Wellingtontól északkeletre húzódik a Hutt-folyó völgye, ahol a wellingtoni agglomerációhoz tartozó egybefüggő település-hálózat épült ki (Petone, Lower Hutt, Upper Hutt, Wainuiomata stb.). Jelentősebb elővárosnak számít még az északi irányban található Porirua.
Wellington viszonylag kis területű belvárosa 4 kerületből (Lambton, Cuba, Courtenay és Willis) áll, és a várost övező meredek dombok és a tenger között húzódik. A külső városrészek (Kelburn, Thorndon, Karori, Haitaitai, Miramar, Wadestown stb.) többsége a környező dombokon található.
[szerkesztés] Szeizmikus aktivitás
A terület még új-zélandi mércével mérve is fokozottan aktív szeizmikus szempontból: számos kisebb nagyobb jeletőségű törésvonal fut keresztül a városon. Évente általában többször is előfordul érezhető mértékű földmozgás. Az 1848-as és 1855-ös földrengések különösen nagy erejűek voltak, és súlyos károkat okoztak a városban. Az utóbbi rengés a Richter-skála szerint 8,2-es erősségű volt, ami az Új-Zélandon valaha mért legnagyobb érték. Hatására egy jelentős mocsaras terület emelkedett ki a kikötő vizéből, amit a később lecsapoltak, és ma a belváros részét képezi. A város utcáin sok helyen emléktáblák jelzik az 1855 előtti partszakasz helyét.
Az 1855-ös földrengést követően a további károk csökkentése érdekében szinte csak faépületek épültek a városban. A XX. században az acélszerkezetek elterjedésével lehetővé vált más építőanyagok használata is, de a lakóépületek, családi házak túlnyomó része még ma is fából készül. Az építési szabványok fokozatosan egyre szigorúbbá váltak. A földrengésveszély még ma is állandó fenyegetettség; a belvárosban található 20-30 emeletes felhőkarcolók dolgozói csak a modern építési technológiákban bízhatnak egy jelentősebb rengés esetén.
[szerkesztés] Éghajlat
Wellington éghajlata mérsékelt óceáni, enyhe telekkel és mérsékelten meleg nyarakkal. Mivel az Üvöltő Negyvenesek szélességén fekszik, így időjárása gyakran szeles és esős, amit a Cook-szoros közelsége is felerősít. A legmelegebb hónapban, februárban az átlagos középhőmérséklet 17 °C, míg a leghidegebb hónapban, júliusban mindössze 8,7 °C. A napos órák száma évente 2025 óra, és az éves csapadékmennyiség átlagosan 1270mm.
Wellington a világ egyik legszelesebb városa. Az éves átlagos szélerősség 22 km/h, és évente átlagosan 173 olyan nap van, amikor 63 km/h (40 csomó) feletti széllökéseket mérnek. A leggyakoribb szélirány az északi, de gyakran sújtja a várost az Antarktisz felől fújó, déli, hideg és viharos erejű szél is.[1]
Mint a déli féltekén általában, az UV-sugárzás Wellingtonban is jóval erősebb, mint az Európában megszokott.
[szerkesztés] Városi környezet
A tenger közelsége, a hosszú tengerpart és a meredek, zöld domboldalak festői környezetet biztosítanak a városnak. A wellingtoniak túlnyomó része kevesebb, mint 3 kilométerre lakik a tengertől.[2]
A kis alapterületű, a dombok és a tengerpart közötti lapos területen húzódó belváros (CBD - Central Business District) magas irodaépületeivel és szűk utcáival az üzleti és kulturális élet központja. A belváros kávézókkal tarkított, sportolási lehetőségeket kínáló vízparti sétánya (Waterfront) kedvelt találkozóhely. A domboldalakon elterülő külső városrészek zöldövezeti jellegűek, kertes családi házakkal, meredek utcákkal.
Wellingtonban összesen 109 park és játszótér található, köztük számos nagy kiterjedésű, sétautakkal ellátott zöldterület.[2] A legjelentősebbek a Botanikuskert, a Mount Victoria és a Karori madárrezervátum. Az öbölben található Matiu/Somes-Sziget, amely hajóval érhető el a belvárosból, kedvelt kirándulóhely. A városon kívül is számos sportolásra, kirándulásra alkalmas tengerpart, természetvédelmi terület van elérhető közelségben.
[szerkesztés] Népesség
Az új-zélandi népesség 4,45%-a Wellingtonban, 11,1%-a a wellingtoni régióban él. A népesség etnikailag vegyes: a 2006-os népszámlálási adatok alapján a város lakóinak 70,1%-a vallotta magát európai eredetűnek, 13,2% ázsiainak, 7,7% maorinak, és 5,2% csendes-óceániai származásúnak.[2] Az új-zélandi települések között Wellingtonban kiemelkedően magas a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, a munkaképes korú lakosság aránya, az aktív népesség aránya, és az egy főre jutó átlagos éves jövedelem.[3]
[szerkesztés] Kormányzat és gazdaság
[szerkesztés] Önkormányzat
[szerkesztés] Oktatás és kultúra
[szerkesztés] Közlekedés
[szerkesztés] Sport
[szerkesztés] Látnivalók
[szerkesztés] Magyar vonatkozások
Bár Magyarország nem tart fenn nagykövetséget Új-Zélandon, Wellingtonban magyar konzulátus található. Tiszteletbeli konzul: Szentirmay Klára.
Wellingtonban kisszámú magyar közösség él. Egy részük az 1956-os forradalmat követő években érkezett Új-Zélandra, de 2000 után is számos magyar telepedett le az új-zélandi fővárosban. A helyi magyarok szervezete a Wellingtoni Magyar Közösség, amely Napsugár néven hírlevelet is kiad. Wellingtonban szerkesztik az új-zélandi magyarok háromhavonta megjelenő lapját, a Magyar Szót is.
Thorndon városrészben található a Magyar Millennium Park, amelynek létrehozását 1998-ban Szentirmay Pál akkori konzul vezetésével a helyi magyarok kezdeményezték. 2003. augusztus 20-án avatta fel Hon. Dame Silvia Cartwright, Új-Zéland kormányzója. A parkban a magyar állam által adományként küldött faragott székelykapu és kopjafa található.[4]
A wellingtoni elővárosi vasútvonalakon közlekedő járművek túlnyomó részét a magyar Ganz-MÁVAG által 1982-83-ban gyártott 44 elektromos hajtású vonat adja.[5]
[szerkesztés] Érdekességek Wellingtonról
[szerkesztés] Híres wellingtoniak
- Jane Campion, Oscar- és Arany Pálma-díjas forgatókönyvíró, rendező és producer (Zongoralecke, Egy hölgy arcképe).
- Russell Coutts, olimpiai bajnok és többszörös America-kupa-győztes vitorlázó.
- Russell Crowe, Oscar-díjas filmszínész (Gladiátor, Egy csodálatos elme).
- Peter Jackson, Oscar-díjas rendező (A Gyűrűk Ura-trilógia).
- Alan MacDiarmid, Nobel-díjas kémikus (2000).
- Katherine Mansfield, írónő.
- Anna Paquin, Oscar-díjas filmszínésznő (Zongoralecke, Jane Eyre, X-Men).
[szerkesztés] Testvérvárosok
Peking, Kína
Sakai, Japán- Hsziamen,Kína
Hania, Görögország (történelmi testvérváros)
Harrogate, Egyesült Királyság (történelmi testvérváros)
Sydney, Ausztrália (baráti város)- Csingtao, Kína (partnerváros)
Tajpej, Tajvan (partnerváros)- Tiencsin, Kína (partnerváros)
[szerkesztés] Források
[szerkesztés] Általános források
- Wellington, szócikk az angol nyelvű Wikipédiában
- A Wellington City Council honlapja
[szerkesztés] Hivatkozások
- ^ A Wellington Windsurfing Association honlapja (letöltve: 2007. márc. 30). [1]
- ^ 2,0 2,1 2,2 A Wellington City Council honlapja (letöltve: 2007. márc. 30). [2]
- ^ WellingtonNZ.com (letöltve: 2007. márc. 30). [3]
- ^ A wellingtoni magyar konzulátus honlapja (letöltve: 2007. április 2.) [4]
- ^ NZR EM class, szócikk az angol Wikipédiában.
Based on work by Whaka,