A négy muskétás, avagy a lepel lehull

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A négy muskétás, avagy a lepel lehull 1974-ben készült színes, francia filmvígjáték. Eredeti címe: Les Quatre Charlots mousquetaires. A produkció Id. Alexandre Dumas (1802–1870) A három testőr című 1844-ben megjelent kalandregényének szabad feldolgozása, amely a négy szolga (Planchet, Grimaud, Mousqueton és Bazin) szemszögén át mutatja be a legendás hősök kalandjait. Folytatása: A négy muskétás, avagy majd mi megmutatjuk, bíboros úr!

A négy muskétás, avagy a lepel lehull
Rendező:	André Hunebelle
Producer:	Bernard Artigues
Forgatókönyvíró:	Jean Halain
Főszerepben:	Jean-Guy Fechner Gérard Rinaldi Gérard Filipelli Jean Sarrus
Zene:	Les Charlots
Operatőr:	Claude Robin
Jelmeztervező:	Sylvie Poulet
Vágó:	Pierre Gillette
Gyártó:	Les Films Christian Fechner
Bemutató:	1974. február 13.
Időtartam:	110 perc
Nyelv:	francia
IMDb

[szerkesztés] Történet

Figyelem: Itt a cselekmény részleteit vagy a végkifejletét is olvashatod.

Párizs a XVII. században. XIII. Lajos, francia király és Tréville úr, a muskétások parancsnoka kitünteti a gárda 4 legjobb testőrét, D’Artagnant, Athost, Porthost és Aramist. Közben egy városi fogadóban szolgáik az ő hőstetteiknek a megéneklésével szórakoztatják a közönséget. Planchet, Grimaud, Bazin és Mousqueton azt állítja, hogy a legendás tetteket valójában ők, és nem gazdáik hajtották végre. A 4 testőr közben szintén megérkezik a fogadóba, s véget vetnek a mulatságnak. A vendégek egyike egy író, egy bizonyos Dumas, aki érdeklődik a szolgák tettei iránt, Planchet pedig elmeséli neki, miként is történtek a dolgok valójában.

Nem sokkal korábban Planchet még éhesen kóborolt Párizs utcáin, s hasztalan próbált valami munkát találni. Az egyik próbálkozásakor durván a földre lökték, s talán még meg is verték volna, ha nem jelenik meg D’Artagnan. A délceg testőr szolgálatába fogadta az ügyesnek látszó fiút, aki meg is hálálta a bizalmat. Egy nap azonban D’Artagnan azzal a hírrel jött haza, hogy párbajozni fog Athosszal, Porthosszal és Aramisszal, mivel a számára akkor még ismeretlen testőrökkel konfliktusba keveredett. Planchet jól ismerte a nevezett urak szolgáit, s rögvest találkozott is velük egy fogadóban, hogy kifundáljanak valamit az értelmetlen hármas párbaj meghiúsítására. Végül azt találták ki, hogy a bíboros gárdistáinak öltözve fognak megjelenni a helyszínen. A zseniális terv kivitelezésébe azonban hiba csúszott, ugyanis a csetepaté helyszínén a bíboros igazi gárdistái is megjelentek. A négy szolga a maguk módján igyekeztek segíteni gazdáiknak a gárdisták elleni küzdelemben: az még a finomabb módszereik közé tartozott, hogy mindenféle mezőgazdasági szerszám segítségével némelyik gárdistáról egyszerűen leszaggatták a nadrágot. Az összecsapás végén a testőrök és az ő oldalukon harcba szállt D’Artagnan a legjobb barátságban váltak el, a gárdisták viszont sajgó fertályaikkal alig bírtak a bíboros bizalmi embere, Joseph atya színe elé vánszorogni. Később Őeminenciája, Richelieu bíboros viszont kénytelen volt tudomásul venni, hogy a király és Tréville úr csak tessék-lássék vonták felelősségre a 4 testőrt, s magukban jót mulattak a gárdisták felsülésén. Az uralkodótól távozván D’Artagnan véletlenül nekiütközött a királyné bizalmasának, Constance-nak, s a bájos lányka azonnal megdobogtatta az ifjú testőr szívét. Constance rövidesen szigorúan titkos megbízatással indult neki az éjszakai Párizsnak, hogy a palotába csempéssze a királynő titkos imádóját, Buckingham herceget, a brit miniszterelnököt. A bíboros gárdistái azonban követték, s a lány egy fogadóba menekült előlük. Itt újabb csetepaté alakult ki a gárdisták és az épp jelen lévő testőrök között, ám a szolgák ismét gazdáik oldalán, sajátos módszereikkel avatkoztak be az összecsapásba. A felfordulásban Constance elillant, hogy teljesítse feladatát, de a bíboros emberei mégiscsak elrabolták. Szerencsére a szolgák figyelmét ez sem kerülte el, s rövidesen Constance helyett Joseph atya került a kínpadra, hogy közben a szolgák meg tudják szöktetni a bájos hölgyet. Természetesen arról szó sem lehetett, hogy Constance visszatérjen a palotába, ezért helyette a női ruhába öltözött Bazin és Mousqueton jelentkeztek szolgálatra a királynőnél. Planchet és Grimaud közreműködésével sikerült Buckinghamet a Louvre-ba juttatni. A találkán a királyné egy értékes nyakláncot adott ajándékba az udvarlójának. Sejtelmük sem volt azonban arról, hogy Joseph atya lyukakat fúrt a falba, mindent kihallgatott. Őeminenciája bizalmi embere a gárdisták élén rögvest a királyné lakosztálya felé indult, hogy in flagranti érje a párt. Nem volt más megoldás, Mousqueton és Buckingham ruhát cseréltek. Az előkelő ruhát viselő szolga maga után csalta a gárdistákat, miközben a nőnek öltözött Bazin kivezette a palotából a szintén nőnek álcázott Buckinghamet. A csel bevált, ám Mousqueton végül a Bastille-ba került, a testőrök mellé, akik a fogadói összecsapás végeredményeként kerültek tömlöcbe. A többiek azonban akcióba léptek: Grimaud a király, Planchet a bíboros, Bazin pedig Joseph atya ruhájába bújva jelentek meg a Bastille-ban, hogy kiszabadítsák a foglyokat. Tervük már-már bevált, amikor megérkezett az igazi király a valódi bíborossal és Joseph atyával…

[szerkesztés] Érdekességek

A 4 szolga szerepét a Les Charlots nevű énekes-komikus csapat tagjai játszották: Gérard Rinaldi, Gérard Filipelli, Jean Sarrus és Jean-Guy Fechner. Ők szerezték és adták elő a betétdalokat is. Az együttes főleg az 1970-es években igen népszerű volt Franciaországban és az egész európai kontinensen, noha a kritikusok szerint egyáltalán nem az igényes, inkább a blőd, infantilis humort képviselték. Legismertebb filmjeiket Magyarországon is bemutatták: pl. Bolondos újoncok, A stadion őrültjei, A Charlotok bejárják Spanyolországot.

André Hunebelle (1896–1985) rendező 1953-ban már megfilmesítette Dumas regényét, akkor még teljesen hagyományos felfogásban.

Nagyjából Hunebelle testőrparódiáival egyidőben Richard Lester is kétrészes szuperprodukciót forgatott Dumas regényéből: A három testőr, avagy a királyné gyémántjai, A négy testőr, avagy a Milady bosszúja. Lester filmjében Geraldine Chaplin játszotta Anna királynét, míg Hunebelle-nél Geraldine húga, Josephine Chaplin Constance szerepét kapta.

Bernard Haller kettős szerepet alakított: ő volt Richelieu bíboros és Buckingham herceg. A filmben (s állítólag egykoron a valóságban is) mindkét karakter a francia királyné után epekedett.

Rochefort gróf megformálója, Jacques Seiler Athos szolgája, Grimaud szerepét alakította a Dumas-regény 1961-es, ugyancsak kétrészes filmváltozatában, melyet Bernard Borderie rendezett.

A magyarországi bemutató 1975. február 6-án volt.

A Tv2 nevű magyar kereskedelmi tévéadó 2003 októberében műsorra tűzte Hunebelle kétrészes filmjét, ám ismeretlen okokból felcserélték a két részt: október 21-én, 12.25-től a második epizódot sugározták, a rákövetkező napon, 12.15-től pedig az első rész került adásba. A tévedés azért volt meglepő és zavaró, mert összefüggő történetről van szó, ráadásul a második epizód az első rész cselekményének rövid, képes összefoglalójával kezdődik. 2004-ben az Intersonic nevű cég DVD-n adta ki mindkét epizódot Magyarországon és Csehországban, ám a címeket ők is összekeverték.