Benda Kálmán

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Benda Kálmán (Nagyvárad, 1913. november 27. – Budapest, 1994. március 13.) történész, akadémikus.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett történelem – földrajz szakon, majd több külföldi egyetemen tanult. A budapesti Református Gimnázium tanára volt, 1941–1942-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium előadója, majd a Teleki Pál Tudományos Intézetnél volt tudományos munkatárs. A második világháború után a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese 1949-ig, amikor állásából politikai okokból elbocsátották. Kezdetben alkalmi munkákból élt, majd a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltárosaként dolgozott. 1957-től az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, 1958 és 1985 között munkatársa volt. 1987-ben nyugállományba vonult, de tanácsadóként tovább dolgozott. Részt vett a História című folyóirat szerkesztő bizottságának munkájában. 1980-tól Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményét vezette. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1991-től rendes tagja.

[szerkesztés] Kitüntetései

• címzetes egyetemi tanár (1984)
• A budapesti Református Teológia díszdoktora (1988)
• Széchenyi-díj (1992)
• Szentgyörgyi Albert-díj

[szerkesztés] Főbb művei

• A magyar nemzeti hivatástudat története (1937),
• Bocskai István (1942),
• A magyar jakobinusok iratai I–III. (1952–1957),
• A magyar jakobinus mozgalom története (1957)
• Ráday Pál iratai I–II. (1955–1961),
• Habsburg abszolutizmus és magyar rendi ellenállás a XVI–XVII. században (1984),
• Emberbarát vagy hazafi. Tanulmányok a felvilágosodás korának magyar történetéből (1978)
• Moldvai csángó-magyar okmánytár I–II. (1989),
• Bocskai István levelei (1992).