Bognár Ignác
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Bognár Ignác (Csepreg, 1811. – Budapest, 1883. november 1.) zeneszerző, a Nemzeti Színház ének-karnagya s a Tudor Mária című opera szerzője
[szerkesztés] Élete
Atyja jegyző és iskolamester volt; a gimnáziumot Kőszegen és Sopronban végezte; ezután négy évig zongora-tanító volt a Jankovich- és Semsei-családoknál. 1833-ban mint tenorista a bécsi udvari szinháznak lett tagja s 1835-ben a coburg-gothai szinházhoz szerződött mint első énekes; 1839-ben a pesti Nemzeti Színházhoz szerződtették; egy év mulva a brünni és innsbrucki szinházakhoz került; 1847-ben ismét visszaszerződtették a nemzeti szinházhoz mint első tenoristát, de mivel hangja fogyatkozni kezdett, átvette a szinművek karmesteri vezetését és az énektanítást. 1862-ben nyugdíjba lépett.
[szerkesztés] Munkái
1. 50 eredeti nép- és magyar dal. Pest, 1857.
2. Szentegyházi karének. Gymnasiumok számára. U. ott, 1860.
A Kovács Károly által szerkesztett Dalkoszorút (Pest, 1855.) hangjegyre tette. 1882-ben egy nagy Albumba összeirta dalait és önéletrajzzal ellátva az irói- és művészeti körnek ajándékozta.
Irta a Tudor Mária című operát és a Fogadott leány című 1 felvonásos vigoperát; 32 népszinműhöz irt zenét; sok dalt (melyek szövegét is nagyrészt maga irta) és Petőfinek 36 költeményét zenésítette.