Concerto grosso
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A concerto grosso (ol. nagy koncert) a versenymű egy speciális fajtája, ahol nem egy-, hanem több szólóhangszer van, de azok egy együttest képezve versenyeznek a zenekarral.
Ez a kisebb együttes (concertino) általában két hegedűből és egy csellóból áll. Ha a zenekarban fúvósok is szerepelnek, akkor általában ők is a concertino részei. A „maradék” neve a tutti vagy ripieno.
A barokkban igen kedvelt volt a halk-hangos hatás miatt.
A kialakulása Alessandro Stradella nevéhez, Olaszországhoz és 1680-hoz köthető. Az első híresebb concerto grossokat Arcangelo Corelli és Antonio Vivaldi írták, a későbbiekben pedig Georg Philipp Telemann, Georg Friedrich Händel, Willem de Fesch és Charles Avison. A leghíresebb concerto grossokat talán Johann Sebastian Bach írta (Brandenburgi versenyek).
A 18. század második felében a műfaj fokozatosan átalakult sinfonia concertantévá.
A 19. századra teljesen kiveszett.
A 20. században pedig Max Reger (Konzert im alten Stil), Ernest Bloch, Bohuslav Martinů és Alfred Schnittke felélesztették.
Based on work by