Antonio Vivaldi

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Antonio Vivaldi

Antonio Lucio Vivaldi (1678. március 4., Velence – 1741. július 28., Bécs) az olasz barokk egyik legkiemelkedőbb és legtermékenyebb zeneszerzője, korának nagy hegedűvirtuóza.

[szerkesztés] Élete és munkássága

Vivaldi édesapja (Giovanni Battista Vivaldi, (1655–1736) tíz éves korában került át Bresciából Velencébe, ahol mint borbély, illetve hegedűművész működött. Camilla Calicchióval kötött 1676-os házasságának gyümölcse kilenc gyermek, akik közül Antonio született legkorábban, egyes feltételezések szerint egy földrengés közben. 1685-től Giovanni Battista (Giambattista) Vivaldi a velencei Szent Márk bazilika hegedűse lett; zenészként jó hírnévnek örvendett, és a Cecilita-rend (?) tagjaként széles kapcsolatokkal rendelkezett a velencei zenei életben; egyszer egy korabeli „idegenvezető” mint hegedűvirtuózt említette. Antonio már fiatalon igen tehetségesnek mutatkozott a hegedülés terén, és hamarosan apját helyettesítette a zenekarban. Zeneelmélet-órákat valószínűleg Giovanni Legrenzitől vett, aki azonban 1690-ben meghalt; Vivaldi ekkor még csak 12 éves volt, ami ezt a feltevést elég valószínűtlenné teszi.

Vivaldi később a velencei leányiskola paptanára is lett.

1700-ban diákonussá, 1703-ban pedig pappá szentelték. Egyéves szolgálat után valószínűleg a hajszíne miatt Il Prete Rosso-nak (vörös papnak) nevezték el. 1704-től egészségügyi okokra (valószínűleg asztmára) hivatkozva nem mutatott be többé misét, bár papi jogaival továbbra is élt. Ezután hegedűtanár lett az Ospedale della Pietà velencei leányárvaházban.

Egy ideig Fülöp herceg, lombardiai helytartó udvari karmestereként szolgált Mantovában. 1714- től Velencében működött, mint a Szent Márk kápolna szólóhegedűse és az Ospedale della Pietà vezető karmestere. Kortársai főleg mint operaszerzőt ismerték. 1739-ig 38 operája került előadásra olasz színpadokon. Összesen 40 operaművet írt.

Kezében nyerte el végső formáját a hegedűverseny és alakult ki a programkoncert műfaja. A versenymű forma végleges kialakítása is az ő nevéhez fűződik, meghatározta a tételek számát és jellegét (gyors-lassú-gyors).

Valószínűleg legismertebb műve Le Quattro Stagioni (A négy évszak), amelyben minden évszak egy-egy háromtételes, önálló versenymű.

1740-ben, a szakirodalom szerint nem tisztázott okokból – talán népszerűsége gyors hanyatlása miatt – elhagyta Velencét és Bécsben telepedett le. Talán járványos betegségben halt meg. Hosszabb időre elfelejtették, műveit nem játszották.

A Vivaldi-kutatásban fordulatot jelentett az az I. világháború után, Torinóban fölfedezett zeneanyag, amely ma ismert műveinek közel háromnegyedét tartalmazza, részben egyházzenei darabokat.

Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy csecsemőkre Vivaldi zenéje megnyugtatóan hat ^[1] .