Dziga Vertov

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Dziga Vertov

Született:
1896. január 2. Białystok, Lengyelország
Meghalt:
1954. február 12. (58 évesen) Moszkva, Szovjetunió

Dziga Vertov, (Дзига Вертов) eredeti nevén Gyenyisz Arkagyjevics Kaufman), 1896. – 1954. szovjet filmrendező, a dokumentumfilmezés, a cinema verité, a filmhíradó egyik klasszikusa. A montázstechnika egyik kidolgozója, teoretikusa és megvalósítója. Az 1960-as évekbeli francia cinema verité dokumentarista filmirányzat neve a Vertovtól származó kinopravda tükörfordítása.

[szerkesztés] Élete, munkássága

Szülővárosában zenét tanult, majd 1916-tól a szentpétervári Neurológiai Intézetben orvosnak készült.

1918–1919-ben az első szovjet filmhíradósok között dolgozott (Kinonyegyelja). Különböző híradós felvételekből A polgárháború története címmel önálló filmet állított össze.

1922–1925 között az általa kezdeményezett, havonta jelentkező híradó (Kinopravda) szerkesztését irányította, melyből 23 szám készült el. Ez a híradó nemcsak a tájékoztatás, hanem az agitáció eszköze is volt, és a hatás eléréséhez Vertov már tudatosan alkalmazta a film alapvető kifejezőeszközeit, mint a premier plánt, a változó beállításokat, vagy a képsorok ritmusát a vágás segítségével.

Híressé vált filmszem-elméletének lényege, hogy az objektív, a kamera ("Én vagyok a filmszem. Én vagyok a gép-szem. Én vagyok a gép…") képes a tényeket, az eseményeket közvetlenül, bárhol és bármikor, részleteiben és állandó mozgásában is filmre venni, sőt újraalkotni. A régi, "polgári" cselekményes filmre, a forgatókönyvre, egyáltalán a játékfilmre semmi szükség. "A filmszem maga a filmigazság (kinopravda)."

Elméletét először 1924-ben készült dokumentumfilmjeiben (Filmszem) alkalmazta, melyeket operatőr-testvérével, Mihail Kaufmannal együtt, valós helyszíneken, néha rejtett kamerával vettek fel. Az így felvett képsorok összeállításánál igyekezett a montázs nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználni. Itt tünik fel filmjeinek az a jellegzetessége, melyet "lirai dokumentumfilm"-nek lehet nevezni. E tekintetben szokták filmjeit szembeállítani a kortárs dokumentarista, Robert Flaherty objektivitásra törekvő filmjeivel. (A harmadik testvér, Borisz Kaufman nyugaton dolgozott: előbb Jean Vigo filmjeinek, majd többek között Elia Kazan és Sidney Lumet operatőreként csinált karriert.)

Elméletének legteljesebb formába öntése az 1929-ben készített Ember a felvevőgéppel, melyet 1964-ben, a mannheim-i nemzetközi rövidfilm fesztiválon a világ húsz legjobb dokumentumfilmje közé választottak.

Dziga Vertov a hangosfilm korszakának elején is megőrizte művészetének alapvető jellemzőit, miközben dokumentumfilmjeiben az agitáció, a lírai, patetikus hangvétel egyre erősödött. Első hangosfilmje A Donyec-medence szimfóniája (1931) a szovjet bányászok munkájának képeiből, zenéből és helyszínen felvett különféle zörejekből összeállított "szimfónia". Három dal Leninről (1934) című filmjét egyik legjobb alkotásának tartják, bemutatását a vezető szovjet pártlap lelkesen üdvözölte. 1937-ben, a forradalom huszadik évfordulójára készített apologetikus filmje (Bölcsődal) is jelzi, hogy ez az időszak a szovjet filmművészetben már a "szocialista realizmus" és a sematizmus korszaka.

Dziga Vertov a világháború idején Kazahsztán fővárosában, Alma-Atá-ban dolgozott, híradókat szerkesztett és a hátországban folyó munkáról szóló filmeket készített (Az Alatau hegyei között). 1944-ben visszatért a kitelepítésből, és haláláig híradók szerkesztésével foglalkozott.