Erdei Ferenc

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Erdei Ferenc (1910. december 24. – 1971. május 11.) politikus, szociológus, a népi írók csoportjának a tagja, 1945 után többször miniszter volt, 1956-ban miniszterelnök-helyettes, 1956 után pedig a szövetkezetesítés egyik élharcosa volt.

[szerkesztés] Élete

Makón született szegény paraszti családban, jogot hallgatott a Szegedi Tudományegyetemen. Ekkor csatlakozott a népi írók táborához, a falukutató mozgalomhoz.

Könyveiben a parasztság helyzetéről írt, szociográfiai tanulmányaiban elemezte a mezőgazdaságból élők sorsát. Leghíresebb művei e korszakából: Futóhomok (1937), Parasztok (1938), Magyar falu (1940). 1939-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója volt, 1945-től a párt főtitkára volt. 1944-ben az ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminisztere volt.

Az 1943-as szárszói találkozón a szocialista társadalom megvalósítását tűzte ki célul, a háború után hajlandó volt együttműködni a kommunista párttal a mezőgazdasági szövetkezetesítés ügyében. A kommunista diktatúra idején 1949 és 1953 között földművelésügyi miniszter volt, így felelőssége felmerülhet a "padlássöprések" és a falukban, vidéken történt atrocitások tekintetében. 1953 júliusától igazságügy-miniszter volt. 1955-ben rövid ideig újra földművelésügyi miniszter lett.

Az 1956-os forradalom során miniszterelnök-helyettesnek nevezték ki, az egyik vezetője volt a szovjetekekkel tárgyaló magyar delegációknak. A tököli tárgyalásokra érkezve november 3-án a KGB hitszegő módon Maléter Pál honvédelmi miniszterrel együtt letartóztatta, de Erdeit néhány hét múlva szabadon bocsátották.

1957-től a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és az Agrártudományi Kutató Intézet igazgatója lett, nagy szerepe volt a mezőgazdaság kollektivizálásában. 1964-től a Hazafias Népfront főtitkára volt.

1948-ban és 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.