Giacomo Puccini

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Giacomo Puccini (Lucca, 1858. december 22. – Brüsszel, 1924. november 29.) olasz zeneszerző.

[szerkesztés] Élete

Zenészcsalád leszármazottja. Édesapja Michele Puccini a luccai városi kápolna vezetője, a székesegyház opera- és misekomponistája. 1876-ban egy szimfónikus prelúdiumot írt. Nagy szegénységben, de annál nagyobb szeretetben nőtt fel. Minden családtagja, négy nővére, és öccse, valamint édesanyja azon fáradoztak, hogy Giacomoból művész lehessen. A család és Lucca támogatásával Milánóban tanul (1880 őszétől) az ottani Konzervatórium ösztöndíjas diákjaként. Zeneszerzésre Amilcare Ponchielli oktatta. Aki nemcsak tanára, hanem barátja és művészetének felfedezője is volt egyben. A Sonzogno átal kiírt pályázatra készíti el élete első operáját, a Le Villit. A pályázaton művét elutasítják annak ellenére, hogy Puccini gyerekkora óta tudja: ő csak operaírásra született. Barátja, Ponchielli menti meg a helyzetet, aki addig ügyeskedik, latba vetve kapcsolatait, míg az operát nagy sikerrel bemutatják. Így indul hódító útjára Puccini. Milánóban ismerkedik meg Elvirával, aki ekkor férjes asszony még, ám Puccini kedvéért elhagyja férjét, vállalva a szegénységet, a nélkülözést, a számkivetettséget. Puccininak nagy szüksége van Elvira szerelmére. Minden művét a szerelem ihleti, gyakorlatilag minden operájának középpontjában egy általa tisztelt nőtípus áll (Mimi a Bohéméletből, Tosca, Cso-Cso-Szán a Pillangókisasszonyban, és aki végül őt is megöli, a vérengző kínai császárlány: Turandot). Minden főszereplőjébe beleszeretett, és minden szereplőjét meggyászolta, amikor „megölte”.

Puccini élete folyamatos keresés: mindig új témát kutat, mindig új librettót akar. Alighogy elkészül egy sikeres művével, már hajtja is a vágy a következő után. Ugyanakkor igazi bohém, aki hol tökéletes csendben, hol csak kártyázó, iszogató, dorbézoló cimborák között tud dolgozni. Elvira élete végéig partner ebben, pedig csak megismerkedésük után 17 évvel tudja őt Puccini feleségül venni. Egy Torre del Lago nevű békés, olasz kis faluba költöznek, ahol megtalálja a boldogságot. És bár élete folyamán az egész világot beutazta, ide mégis mindig visszatért. Sikere a Bohémélet megírása után teljesedik ki, amelynek témája tulajdonképpen saját fiatalsága. Élete során barátságot kötött a magyar Nikish Artúrral, Enrico Carusoval, nagy tisztelettel tekintett Verdire, Debussyre, és Wagnerre.

Önpusztító életet élt, a végletek embere volt. A legnagyobb szegénységből, Ricordiék ügyes menedzselésének és tehetségének köszönhetően a mesés gazdagságig jutott el. Minden operája befejezése egy darabot tép ki a szívéből. Szenvedéllyel átitatott műveit csak folyamatos cigarettázás és mérhetetlen mennyiségű kávé elfogyasztása közben tudta megkomponálni. Az örök fiatal, a szerelmesek zeneszerzője 1924-ben gégerákban hunyt el.

Életrajzi regényét Bókay János Bohémek és Pillangók címmel írta meg.

[szerkesztés] Operák

1884. május 31-én mutatták be első operáját, a két felvonásos La Villi-t, amely a közönség előtt nagy sikert aratott. Öt évvel később, 1889. április 21-én került a közönség elé második műve, az Edgar, nem nagy sikerrel. 1895. február 1-jén volt a premierje az újabb Puccini-operának, a Manon Lescauet-nak. Úgy, mint a Villi-t, ezt is nagy sikerrel fogadták. A következő művét (Bohémélet), napra pontosan egy évvel később vezényelte Arturo Toscanini. A Toscát 1900. január 14-én mutatták be Rómában. 1903. január 3-án feleségül vette Elvira Bonturi-t (1860 – 1930), Giuseppe Gemignani özvegyét, akitől akkor már volt egy 17 éves fia, Antonio, aki 1886. december 23-án született. 1904. február 17-én a Pillangókisasszony előadása hatalmas kudarccal végződött. A mű átdolgozása után, május 28-án újból előadták a bresciai Nagyszínházban, ahol már nagy sikert aratott, s ezután elindult világhódító útjára. Amerikai bemutató körútján magyar énekesnő: Szamosi Elza énekelte Cso-Cso-Szan szerepét. A Pillangókisasszony után született meg az amerikai tárgyú opera: a Nyugat lánya (1910). Ezután a Fecske (1917) című könnyedebb darab következett, ami műfaját tekintve valahol a vígopera és az opera között helyezkedik el. Megjelenése nem hozott osztatlan sikert. Ezután 3 egyfelvonásos opera következett, melyet Puccini egyestés előadásnak szánt. Vélémenye szerint a 3 együtt kerek egész: A köpeny (1919), Angelica nővér (1919), Gianni Scicchi (1919). Utolsó műve, melyet ő maga is hattyúdalának nevezett a Turandot (1926), melyet halála után, gondos, előrelátó feljegyzései alapán barátai: Alfano és Toscanini fejeztek be.