Hannes Alfvén

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Hannes Alfvén (1908-1995), jelentősen hozzájárult a plazma megértéséhez, és annak fizikai és csillagászati alkalmazásához

Hannes Olof Gösta Alfvén (Norrköping, Svédország, 1908. május 30. – Djursholm, Svédország, 1995. április 2.) svéd Nobel-díjas plazmafizikus. Villamosmérnöknek tanult, és annak is tartotta magát, mégis fizikát tanított az egyetemen, az elektromágnesesség professzora lett a Plazmafizika Tanszéken. Később amerikai egyetemeken dolgozott.

[szerkesztés] Életrajz

Hannes Alfvén 1908-ben Norrköpingben született. Szülei, Johannes Alfvén és Anna-Clara Romanus, mindketten gyakorló orvosok voltak. Nagybátyja Hugo Alfvén ismert zeneszerző és karnagy volt.

1926-tól Alfvén fizikát és filozófiát tanult az Uppsalai Egyetemen, 1934-ben kapta meg a doktori címet „az ultrarövid elektromágneses hullámok vizsgálatáért”. Még ugyanabban az évben elkezdett oktatni fizika-docensként. 1937-ben állást kapott a stockholmi Fizikai Nobel-Intézetben, majd 1940-ben a Királyi Műszaki Intézet professzora lett az elektromágneses elmélet és az elektromos mérések területén.

1935-ben feleségül vette Alfvén Kerstin Maria Eriksont, Rolf Erikson mérnök és Maria Uddenberg lányát. Öt gyemeket neveltek fel együtt, neveik: Cecilia, Inger, Gösta, Reidun és Berenike. Az egyetlen fiú, Gösta, később orvos lett; Inger újságírónő, egy másik lány pedig ügyvéd.

Alfvén többek között tagja volt a Svéd Királyi Tudományos Akadémiának és a Nemzetközi Tudományos Akadémiának. Azon kevesek közé tartozott, akik egyszerre voltak tagjai az amerikai és a szovjet tudományos akadémiának is.

1995-ben halt meg 86 éves korában.

Az Alfvén-hullámot (a plazma mechanikai hullámait) és az 1778 Alfvén nevű kisbolygót nevezték el a tiszteletére, ez utóbbit az asztrofizikai tejesítményének elismeréseképp.

[szerkesztés] Tudományos élet

Kortársai közül sokan kivülállónak és eretneknek tekintették, egy mérnök tett hozzá sok dolgot a plazmafizikához, mely kapcsolatos a sarki fénnyel, a Van Allen-övekkel, a föld mágeses viharaival, a magnetoszférával, az üstökösök csóvájának kialakulásával, a Naprendszer kialakulásával, és a galaxisokban található plazma dinamikájával (plazma kozmológia).

1937-ben, amíg mások a csillagközi teret vákuumnak gondolták, és úgy vélték, hogy abban semmilyen elektromos áram nem folyhat, addig ő arral érvelt, hogyha a Világegyetemet plazma töltené ki, akkor az vezethetne elektromos áramot, és akkor a galaxisoknak lehetne mágneses terük. Miután 1970-ben megnyerte a fizikai Nobel-díjat a magnetohidrodinamika kidolgozásáért, azt mondják, azzal töltötte az élete további részét, hogy meggyőzze a a tudósokat, hogy a mágneses tér csak a történet egyik fele, és az elektromos áramok még fontosabb szerepet játszanak a Világegyetemben. 1974-ben műholdak igazolták egyik elméleti munkáját a sarki fény elektromos áramairól, mely Kristian Birkeland korábbi munkáján alapszik: felfedezték a Birkeland-áramokat.

[szerkesztés] Kitüntetései

Alfvén 1970-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat „a magnetohidrodinamika területén tett alapvető felfedezéseiért és ennek a plazmafizika különböző területein gyümölcsöző felhasználásáért”. Ezenkívül a következő kitüntetéseket kapta: