I. Harald norvég király

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

I. (Széphajú) Harald (óészakiul: Haraldr hárfagri, norvégül: Harald Hårfagre) (850 k. – 933 k.) Norvégia alapítója és első királya 872-830 között.

Harald apja, Fekete Halfdan halála után (860-ban) számos apró királyságot örökölt Vestfoldban, melyeket az öröklés vagy hódítás útján szerzett.

866-ban kezdte meg sikeres hódításai sorozatát, melyeknek eredményeképpen 872-re egész Norvégia az uralma alá került. Uralmát azonban folyamatosan fenyegették külső támadások, mivel számos ellenfele lelt menedéket a frissen felfedezett Izlandon, valamint az Orkney-szigeteken, a Shetland-szigeteken, a Hebridákon, Feröeren és Skóciában. Ők többnyire nem önszántukból hagyták el az országot, hiszen Harald a számára fenyegetést jelentő, gazdag és népszerű urakat gyakori zaklatásoknak tette ki.

Uralkodásának késői szakaszát a számos fia közötti viszályok jellemezték; összesen nyolc feleségtől 23 fia született. Mikor megöregedett, a hatalmat kedvenc fiának, I. (Véreskardú) Eriknek adta át. Három évre rá, 933-ban Harald meghalt.

Előző uralkodó: -

Norvégia uralkodója 872–930

Következő uralkodó: I. (Véreskardú) Erik