Iszkaszentgyörgy

Iszkaszentgyörgy Székesfehérvártól északnyugati irányban, attól mintegy 10 km-nyire található. Határát északról a Bakony, nyugatról a belőle délre nyúló Iszka-hegy, délről a Sárrét, keletről pedig a Móri-árok alkotja.

[szerkesztés] Megközelíthetőség

Közúton a 8-as számú főútról lekanyarodva a városhatártól kb. 5 km, illetve megközelíthető még a 81-es főút irányából is Sárkeresztesnél Moha felé lekanyarodva.
Autóbusszal a fehérvári buszpályaudvar C jelzésű kocsiállásáról induló menetrendszerinti járatokkal

[szerkesztés] Története

Iszkaszentgyörgy már a honfoglalást megelőző évezredekben is lakott hely volt, bronzkori település nyomait tárták fel a község területén. Feltételezik, hogy Várpalota - Csór irányából Iszkaszentgyörgyön keresztül egy római időkben épített út vezethetett, amely Magyaralmás - Csákberény - Csákvár felé haladt. A Római Birodalom összeomlását követő évszázadokban hun, avar, germán népek telepedtek meg ezen a területen, ami nem csoda, hiszen a földrajzi adottságok és a természeti viszonyok kedvezőek voltak (pl. hőforrások). A honfoglaló magyarok is felverték szállásaikat e tájon.

A község nevét már 1193-ban említi egy írásos emlék Izca alakban. Ekkor a mai település helyén 3 falu, Iszka, Szentgyörgy és Atya állt. Szentgyörgy neve a 14. században bukkan fel, 1352-ben „Zent gyurgh”, 1392-ben „Zentgurch”, 1405-ben „Zenthgyurgh”, 1409-ben „Zentgurch”, 1411-ben „Zengugh”, 1441-ben „Zenthgyorgy”, 1445-ben „Zentgowrgh”, „Zenthgyewrgh” majd „Senthgergh” neveken. 1590-ben Szent Giorg néven szerepel. Az 1691-es községi körpecséten már a teljes neve szerepel: „ISKA ZENT GIORG 1691”. 1702-ben Zent György ad Iscam, 1707-ben pedig Pagus Isca Szent-György alakban fordul elő a falu neve.

1735-ben teszik az első említést az iszkaszentgyörgyi kastélyról, melyet Amadé Antal építtetett. 1800-ban az Amadék eladják a kastélyt Bajzáth József veszprémi püspöknek, s az ő fia, Bajzáth György jelentős építkezéseket folytat. Tőle a kastélyt lánya, Valéria örökölte, aki gróf Pappenheim Sándorhoz ment feleségül. A következő jelentős kastélyátépítés az ő fia, Pappenheim Siegfried nevéhez fűződik. Felesége - gróf Károlyi Erzsébet (gróf Károlyi Mihály nővére) - hozományából a nyugati melléképületet teljesen újjáépíttette Gabriel Seidl tervei alapján, s ez az építkezés 1908-ra fejeződött be.

A II. világháború után az üresen maradt épületet a szovjet csapatok kórháznak rendezték be, majd az épületet görög menekültek lakták. Utána rövid ideig üdülő volt, majd az 50-es évek végén a Bauxitbánya Vállalat munkásszállót működtetett benne. A 60-as évek elején a községi tanács kezelésébe került, itt működött a tanácsi hivatal, a rendőrőrs, a gyógyszertár, a postahivatal, egy vegyesbolt, a művelődési ház helyet kapott klubokkal, könyvtárral, mozival, itt volt az OTP, az Autójavító vállalat, gyermekgondozó, iskola, valamint itt lakott 10 család: pedagógusok, egészségügyi dolgozók szolgálati illetve bérlakásban. 1985-ben megkezdték az épület felújítási munkálatait, lecserélték a teljes tetőszerkezetet. 1995-ben az önkormányzati hivatal kiköltözésével a teljesen felújított barokk szárny üressé vált és a Kincstári Vagyonkezelő Intézet kezelésébe került.

Természetesen a kastélyhoz kastélypark is tartozott, melynek építése Bajzáth György nevéhez fűződik, aki angliai utazásának tapasztalatai alapján építtette a parkot. Pappenheim Siegfried és Károlyi Erzsébet Schusstig nevű főkertészükkel hosszabb időt töltöttek Angliában, ahol sorra járták a főúri kastélyokat, s hazatérve téglalap alakú területen teraszosan kialakított, geometrikus elrendezésű kertrésszel bővítették a parkot. Szimmetrikus elrendezés, geometrikus terepformák, nyírt sövények, bokrok, fasorok és sok-sok kerti építmény (támfalak, lépcsők, medence, diadalív) jellemezték a kertrészt. Az egykori kertből nem sok maradt meg. A növényállomány elavult, az utak, ösvények csak részben követik az egykori utak nyomvonalát. 1991-ben az Országos Műemlékvédelem felmérette a parkot, amit várhatóan a kert rekonstrukciós tervének elkészítése követ.

A falu belterületétől nem messze tört fel a Duzzogó forrás 28 °C-os vizével, ami fölé 1908-ban Pappenheim Siegfried fürdőépületet terveztetett, de ez ekkor nem épült meg, csak a két világháború között, akkor is szerényebb formában, de ez is impozáns volt. Márvánnyal bélelt két medence, másfél ölnyi borostyánnal bevont kőfal, melyet antik kőfaragványok díszítettek, vadszőlővel befuttatott öltözők és csobogó kristálytiszta forrásvíz. A fürdő még az 50-es években is működött, majd a helyi bauxitbányászat következtében a fürdőt tápláló forrás elapadt, a létesítmény teljesen tönkrement. A kerítés falába egykor beépített római kőfaragványok menekültek meg csupán a pusztulástól, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum őrzi őket.

A község első temploma valószínűleg a mai református templom elődje volt, a második 1392-ben épült fel, amit a Szentgyörgyi család nyomban le is romboltatott, hogy köveiből Szentgyörgyön építsen új szentegyházat. A 19. század első felében a református gyülekezet lélekszáma több mint 500. A templom 1827-ben új belső berendezést kap, de 1868. szeptember 2-án leég a templom, a parókia és az iskola. Gyűjtés indul az újjáépítésre, s a következő évben már a megrepedt harangot is újraöntik. 1911-ben kerül sor az orgonavételre. 1927-ben sor kerül a mai nagy és kis harangok beszerzésére. A gyülekezet 1939-ben új iskolát épít. 1945-ben a toronysüveget akna rombolja szét, a parókia pedig leég, benne az 1725-től vezetett anyakönyvekkel.

A katolikus egyház újjászerveződése az Amadék nevéhez köthető, ők építtetik a török utáni első katolikus templomot 1728-31 között a mai katolikus templom helyén. 1824-25-ben új templom építésének munkálatai indulnak meg. Jelentősebb renováláson 1940-ben esett át a templom. A 2. világháború alatt leégett a templom tetőzete, a torony csigalépcsőzete. Már az 1763. évi feljegyzés említi az orgonát. 1870-ben új orgona kerül a kórusra. A templomi ünneplések mellett igen látványosak voltak az utcákon végigvonuló körmenetek, melyek a földesúri kápolnához vezettek. Ezt az 50-60-as években lebontották, helyébe épült a kastélyfeljáró lépcsője. Lerombolása a vallásos érzés durva megsértése volt.

[szerkesztés] Nevezetességei

Kastély

[szerkesztés] Kastély

A kastély legrégebbi részét 1735-ben építtette Amadé Antal. 1800-ban a kastély a Bajzáthok tulajdonába került, akik 1820-ban jelentős építkezésekbe fogtak.

A Bajzáth-kastély falfestményeit néhány éve restaurálták, s ezek időnként megtekinthetőek. A kastély ezen területét jelenleg nem használják, bár néha egy-egy kiállítást tartanak itt.

A kastély jelentős átépítése gróf Pappenheim Siegfried nevéhez kötődik a XX. század elején. Elbontották a nyugati mellékszárnyakat, és helyükre egy emeletes, gazdag kőszobrászati dízsítésű neobarokk épületet építettek, díszes ablak- és erkélyrácsokkal, az emeleti ablakok fölött kőfejekkel, a középrizalit fölött alakos szoborkompozícióval. Ebben a részben működik jelenleg az általános iskola.

Az épület nyugati végéhez délről egy emeletes folyosó kapcsolódik, amelynek emelete fedett volt, de kőpillérekkel tagolt oldalai eredetileg nyitottak voltak. Ez egy kör alakú épületbe vezet, melyet társalgóként használtak.

Az új épület nyugati végéhez észak felől csehsüvegboltozatos, illetve fiókos dongaboltozatú helyiségeket kapcsoltak, a barokk kaputorony vonalában egy átjáróval. Ehhez merőlegesen kapcsolódik az istállószárny. Az istálló 1906-1909 között készült el. Ebben vörös márvány itatók voltak, de a lovakat nem sokáig tartották itt. Jelenleg ez a rész a Művelődési Ház, és egyben az iskola tornaterme is.

Hogyan éltek itt a grófok a XX. században?

A központi kastély földszintjén lakott a gróf és a grófné 3-3 szobában (háló-szalon-dolgozó), az emeleten volt az ebédlő, egyik oldalán a díszes berendezésű gazdag könyvtárral. A házaspár 4 gyermeke részben a régi, részben az új szárnyban lakott. Az új épületben voltak a vendégszobák és egy második könyvtár is. A keleti mellékszárnyban konyha, mosókonyha, vasalószobák voltak.

A kastélyhoz valaha jobb időket is megélt park is tartozik.

[szerkesztés] Duzzogó

A Duzzogó-forrás századokon keresztül ontotta az állandóan 28 °C-os, értékes ásványi sókat tartalmazó vizet. Az egzotikus környezetű fürdőt Pappenheim Siegfried gróf építtette az egykori Atya nevű falu felé vezető út mentén.

Ekkor még meleg vizű forrásokban bővelkedett a környék. A Forrófői és a Duzzogói források egy forrásrendszert képeztek, az erdőben több apró forrás tört fel szabadon az égerfák között. Télen szinte gőzölgött az erdő ezen a részen. A források hozamára jellemző, hogy három malmot is meghajtott a vizük.

A fürdőt másfél ölnyi magas, borostyánnal futtatott kőfal vette körül. Belül a fal mentén rózsalugas futott körbe. A déli oldalon kőből épült, vadszőlővel futtatott öltözők voltak. A falba és az egyik pihenőbe római köveket építettek.

Az ovális alakú medence 20-25 méter hosszú, 10-15 méter széles és 130-160 cm mély volt, amelynek alján sima folyami kavicsok közt tört fel a víz. Ez táplálta egy csövön keresztül a gyermekmedencét is, majd a felesleges víz egy zsilipen távozott egy halastóba. A fürdőt vadgesztenyék, fenyők, kőrisek, nyárfák, jegenyék tették árnyékossá.

Az 1950-es években az intenzív bányászat miatt a források sajnos elapadtak. A medencét azóta gyomok és bokrok nőtték be.