Jasszer Arafat

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jasszer Arafat (arabul: ياسر عرفات, más néven أبو عمار, Abū 'Ammār) (1929. augusztus 4., augusztus 24. vagy augusztus 27., Kairó, Egyiptom vagy Jeruzsálem, akkor Palesztina – 2004. november 11. Párizs, Franciaország) palesztin vezető, politikus, 1996-tól haláláig a Palesztin Autonóm Hatóság elnöke, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetője, a Fatah alapítója.

1994-ben Simon Peresz és Jichak Rabin volt izraeli kormányfőkkel együtt Nobel-békedíjat kapott.

[szerkesztés] A kezdetek

Jasszer Arafat ötödik gyermekként született hétgyermekes családba, egy textilkereskedő fiaként. Születésének helye és pontos ideje vitatott, a legvalószínűbb, hogy augusztus 24-én, az egyiptomi Kairóban született. Arafat saját állítása szerint augusztus 4-én született Jeruzsálemben, de az is elképzelhető, hogy valójában a gázai övezetben látta meg a napvilágot. Négyéves korában anyja meghalt, a család Jeruzsálembe költözött. Arafat nyolcéves volt, mikor apja újranősült, és visszaköltöztek Kairóba.

Egyetemi tanulmányait a Kairói Egyetemen kezdte meg, érdeklődése többek között a judaizmus és a cionizmus felé irányult, részt vett ilyen témájú vitákon és érdeklődéssel olvasta Herzl Tivadar és más cionista szerzők munkáit. 1948-ban, az első újkori arab-izraeli konfliktus kirobbanásakor otthagyta az egyetemet, és csatlakozott az Izrael állam megalakulása ellen harcoló palesztin csapatokhoz. Az izraeli győzelem után visszatért Kairóba és folytatta félbeszakadt tanulmányait, végül 1956-ban építészmérnöki diplomát szerzett.

[szerkesztés] A palesztin mozgalom

Diplomájának megszerzése után Kuvaitban talált munkát, később saját céget hozott létre. Az 1950-es évek végén (57-ben vagy 59-ben) megalapította a Fatah palesztin nemzeti mozgalmat, amely egy független palesztin állam megalapítását tűzte ki célul. A Fatah első, 1964-ben végrehajtott fegyveres akciója sikertelennek bizonyult, ahhoz azonban bizonyosan hozzájárult, hogy az 1967-es hatnapos háborút követően Izrael figyelme a környező arab államokról a palesztin szervezetek felé irányult. 1969. február 3-án a Palesztin Nemzeti Kongresszus az 1964-ben alapított palesztin mozgalmakat egyesíteni kívánó Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnökévé választotta.

A 70-es, 80-as években előbb Libanonban, majd 1983-as kiutasítása után Tunéziában telepedett le. 1987 decemberében a nem sokkal korábban kirobbant első intifáda („felkelés”) élére állt. A felkelés hat évig, a békefolyamat kezdetét jelentő, Washingtonban aláírt elvi nyilatkozatig tartott. A száműzetésben tevékenykedő palesztin parlament őt választotta az 1988. november 15-én egyoldalúan kikiáltott – és 70 állam által elismert – palesztin állam elnökévé. Arafat még az év végén nyilvánosan elismerte s békülésre hívta fel Izraelt.

A gázai övezetbe 1994-ben, huszonhét év után térhetett vissza Tunéziából, amikor ez a terület az oslói egyezmény értelmében a palesztin autonómia részévé vált. 1994 júliusától 1995 decemberéig a Palesztin Hatóság elnöki tisztét töltötte be, majd az 1996. január 20-án – a szavazatok nyolcvanhárom százalékát megszerezve – a frissen létrejött Palesztin Autonómiatanács élére állt. 2001-től haláláig Ramalláh-ban élt, az izraeli hatóságok által elrendelt házi őrizetben.

[szerkesztés] Az utolsó napok

Halála előtt pár nappal, 2004. október 29-én, jordán orvosok javaslatára, Izrael beleegyezésével gyógyászati kezelésre Párizsba szállították. November 3-án egyre súlyosbodó kómába esett, szervei fokozatosan felmondták a szolgálatot. Halálát több tévesnek bizonyult bejelentést követően végül november 11-én erősítették meg. Temetésére a kairói temetési szertartás után Ramalláh-ban került sor, miután tolmácsolt kívánságát, hogy Jeruzsálemben helyezzék örök nyugalomra, az izraeli hatóságok kategorikusan elutasították. Az eseményt bombamerénylet zavarta meg.