Koszta József
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Koszta József (Brassó, 1861. március 27. – Budapest, 1949. július 29.) magyar festő
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Festészeti tanulmányait, 1885-1888 közt a Mintarajziskolában kezdte. Majd a Müncheni Akadémia hallgatója lett. Hazatérte után, a Benczúr Gyula Mesteriskola növendéke volt. Neves festők irányítása alatt képezte magát, Lotz károly és Székely Bertalan voltak a tanárai. Több díj és kiállítás után 1902-től 1903-ig Nagybányán alkotott. Szorosan ugyan nem tartozott a nagybányai iskola tagjai közé. Tanulmányutakat tett, Párizsban, Rómában, Hollandiában. Miután visszatért a Szolnoki Művésztelep tagja lett. Visszahúzódó természetének legjobban, a tanyasi élet magánya felelt meg. Közel 30 évig egy Szentes melletti tanyán élt és dolgozott. 1937-ben a Szinyei Társaság tiszteletbeli tagjává választották.
[szerkesztés] Főbb művei
- Hazatérő aratók
- Három királyok
- Muskátlis kislány
- Kukoricatörők
- Tányértörölgető nő
- Csigabiga
- Domboldalon
[szerkesztés] Stílusa
Koszta József, a Munkácsy-tradíciókat folytató, alföldi festészet egyik, legjelentősebb képviselője. Sajátságos, rá jellemző látásmódja az 1920-as években kezdett kialakulni. Főleg a paraszti életet, témákat, az alföldi tájakat dolgozta fel műveiben. Erőteljesen használta a fény-árnyék adta lehetőségeket, erős tónusos színeket alkalmazott. Ábrázolás módjára, leginkább, a drámai, expresszív realista formázás jellemző. A tanyán töltött évek alatt, új elemeket is vitt művészetébe, erőteljesen alkalmazta a sötét háttérből előugró világosabb színeket, így különleges hatást keltő tájképek születtek. Élete végig nem változtatott stílusán. Témái, alkalmazott motívumai sem változtak, portrék, csendéletek, tájképek alkották munkássága gerincét.
[szerkesztés] Kiállítások
- 1897, Téli Tárlat, Műcsarnok, Budapest
- 1900, Párizs
- 1905, 1907 Téli Tárlat Műcsarnok, Budapest
- 1907, 1910, 1915, Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest
- 1917, Ernst Múzeum
- 1920, Ernst Múzeum
- 1922, Ernst Múzeum
- 1925, Magyar egyházművészeti kiállítás, Róma
- 1929, Stockholm
- 1934, Tamás Galéria, Budapest (gyűjteményes.)
- 1935, Nemzeti Kiállítás, Műcsarnok, Budapest
- 1937, Ernst Múzeum
- 1939, Nemzeti Kiállítás, Kassa
- 1940, Velence, Milánó
- 1942, 1948, Szinyei Társaság, Nemzeti Szalon, Budapest
- 1944, Mai magyar művészet, Bern, Genf, Locarno, Neuchâtel
- 1945, Magyar Tájak, Ernst Múzeum, Budapest
- 1948, Nemzeti Szalon Gyűjteményes
- 1950, Szentes (emlékkiállítás)
[szerkesztés] Emlékezete
- Szentesen a Koszta József múzeum őrzi emlékét.
[szerkesztés] Díjak
- 1897, Műbarátok ösztöndíja
- 1900, Mention honorable, Párizsi Világkiállítás
- 1917, Wolfner-díj
- 1929, Barcelonai Világkiállítás arany- és bronzérem.
- 1935, Állami festészeti kis aranyérem
- 1948, Kossuth-díj
[szerkesztés] Irodalom
- Bényi László, Koszta József Budapest., 1959
- Aradi Nóra, Koszta József Budapest., 1964