Mándi Márton István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Mándi Márton István

Mándi Márton István (Iszkaszentgyörgy, 1760. november 23. – Pápa, 1831. szeptember 21.) tanár, filozófus és nyelvész, a Pápai Református Kollégium felvirágoztatója. Előnevét édesapja szülőfalujáról, a Szabolcs megyei Mándról kapta.

[szerkesztés] Élete

Szentkirályszabadján, Kecskeméten és a Debreceni Református Kollégiumban töltött tanulóéveit követően Hajdúnánáson volt az akadémia rektora, majd 1789-90-ben a göttingeni egyetemen tanult. Hazatérte után elvállalta az adászteveli száműzetésből nem sokkal korábban visszatért, hírnevében megtépázott Pápai Református Kollégium rektori tisztét, amit 41 éven keresztül, haláláig viselt. Vezetése alatt a kollégium felvirágzott, hamarosan újra az ország vezető protestáns főiskolái között tartották számon.

Kitűnő szervező, szuggesztív tanár, valódi újító volt: a kollégiumot a kor követelményeinek megfelelően építette újjá, az oktatásban a legmodernebb módszereket vezette be; nevelési elveit Keresztény morális kis katechizmus című könyvében foglalta össze. Felkészült tanárokat hozott Pápára, rektorsága alatt indult a természettudományos képzés és ekkor épült fel az iskola új épülete (a mai Ókollégium).

Elsősorban teológiát és filozófiát tanított, maga is számos tankönyvet írt. Göttingeni tanulmányai során megismerkedett Kant elveivel, amit Magyarországon ő tanított elsőként (1795-től); emiatt súlyos bírálatok érték. Késői tisztelői a „pápai Kant” néven is emlegetik. Ugyancsak az elsők között volt, aki magyar nyelven tanított – ez annyira nem felelt meg kortársainak, hogy az 1815-ös kerületi gyűlés határozata alapján kénytelen volt visszatérni a latin nyelvű oktatáshoz.

1831-ben kolerajárvány dúlt Pápán, ennek esett áldozatul Mándi Márton István. Sírja az alsóvárosi temetőben található.