Mecseki láthatatlanok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A mecseki láthatalanok fegyveres szabadságharcos csoport volt, akik az 1956-os forradalom leverése után még hetekig (sőt egyes felkelők még hónapokig) ellenálltak a Mecsek hegyeiben rejtőzve. A láthatatlanok legendás vezetője „a Gazda”, dr. Horváth Géza volt.

November 3-én, illetve a szovjet csapatok november 4-ei bevonulásával kezdődő napokban egyes források szerint Baranya településeiről 3-4000 fő húzódott a hegyekbe. Kisebb csoportokra oszlottak és a hatalmas túlerővel szemben azért tarthattak ki sokáig, mert jó terepismeretekkel rendelkeztek. A szovjeteknek azonban akadtak helyi vezetőik, akiknek segítségével végül felszámolták a csoportokat.

Emlékezetes akcióik közt volt a pécsi szovjet katonai parancsnok megölése és a pécsváradi rendőrkapitányság elleni támadás (1956. november 14-én). A visszaemlékezések szerint a láthatatlanok azt akarták megmutatni, hogy létezik még az ellenállás az országban, holott a hivatalos propaganda már röviddel a november 4-i szovjet roham után „a rend helyreállásáról” beszélt.

A mecseki összecsapásokban résztvevő dr. Domján Mihály beszámolója szerint irtózatos harcok folytak a Mecsekben és a megtorlás is borzasztó volt: "...az irtózatos tankágyúk tűzcsapását nem tudom elfelejteni. Nem tudom elfelejteni a gyertyánfa ágain fityegő felcsavarodott emberi beleket, ruhafoszlányokat, közöttük a véres melltartót is. Nem tudom elfelejteni azt a puhát, amire ráléptem a Misinatető alatti erdő avarjába göngyölve, egy emberi kézfej volt, annak ujján karikagyűrű. Dr. Beőthy Konrád orvosprofesszor bonctermében fekvő fiatalemberek hulláit megcsonkítva, s az egyiknek a kezét dróttal összekötözve, amint az a húsba vágott."

[szerkesztés] A csoportok

Számos ilyen csoport ismert, amelyeket azokról a helyekről neveztek el, ahol rövidebb-hosszabb ideig meghúzták magukat. Volt például Csigalépcső, Üdülő Szálló, Tettye], Kőbánya, Perem csoport. Az egyes csoportok még kisebb külön mozgó szakaszokba szerveződtek, hogy még nehezebb legyen követni őket, ilyen volt például az „Ottó szakasz”, amelyet Málics Ottó vezetett. (Ő november 14-én fejlövést kapott a pécsváradi rendőrőrsnél történt incidensben és a sebesüléstől meghalt.) De volt „Laci szakasz” (vezetője Sima László), „Jozsó szakasz”, „Sándor szakasz”, „Béla szakasz” is. Egy-egy szakasz mintegy 35 főből állt és három rajra tagolódott. A rajokat is a vezető keresztneve alapján különböztették meg egymástól.

[szerkesztés] Az eskü

A november 4-ei és november 7-i harcok után már csak mintegy 600-800 ellenálló maradt a hegyekben. A legnagyobb csoport a Gazda vezetésével november 7. és 14 közt Vágot pusztán rejtőzött.

A később elfogott láthatatlanok periratainak visszatérő, emlékezetes momentuma a Vágot pusztai eskü. A Gazda megeskette a ellenállókat, hogy utolsó csepp vérükig harcolnak a megszállók ellen. Ugyanakkor az iratok szerint kihirdették, hogy a szökést halállal büntetik, vésztörvényszéket állítottak fel és öt embert, akik szökést kíséreltek meg, halálra is ítéltek. „De a hozott ítéltet arra hivatkozással nem hajtották végre, hogy a szökést még az eskü letétele előtt kísérelték meg” – áll a Nagy József sofőr és társai ellen 1957. február 5-én Pécsett hozott ítélet indoklásában.

[szerkesztés] A visszavonulás

Innen Kisújbánya és Óbánya felé kellett elvonulniuk a közeledő szovjet csapatok elől. Rosszabb lett az időjárás, az ellenállók közül egyre többen betegedtek meg és egyre többen szakadtak le – hazamentek, Jugoszláviába vagy a somogyi erdőkbe menekültek tovább.

A szovjetek, majd a magyar rendőrség lassan felszámolta a még harcoló csoportokat, és 1957 januárjában és februárjában az ellenállók kihallgatásai és tárgyalásai is megkezdődtek.

Februárban és márciusban a láthatatlanok maradéka újra gyülekezni kezdett „Márciusban Újra Kezdjük” (MUK) jelszóval, de nem kezdhették újra, mert a csoport tagjait március 14-én letartóztatták. Tárgyalásuk során az elsőrendű vádlottat, Petrus Józsefet halálra ítélték, a többi elfogott láthatatlan jó része pedig hosszú börtönbüntetéseket kapott.

[szerkesztés] Érdekesség

Nagy József mecseki láthatatlan emlékezéséből tudjuk, hogy 1956. november 10-én a Komló és Mánfa közti úton néhány kézigránáttal és géppisztolyokkal felszerelkezve a "Tigris" becenevű pécsi porcelángyári munkás vezette egytucat fős csoport arra készült, hogy egy több, mint kétszer annyi tankból álló szovjet oszlopot támadjon meg. "Ennek a vállalkozásnak az elvállalásakor bizonyosan szerepet játszottak a szovjet partizánflmek is" – mondta Nagy József. A tankok végül más irányba fordultak.