Metro-Goldwyn-Mayer
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Metro–Goldwyn–Mayer (röviden: MGM) egy média társaság, fő tevékenységi köre a mozi és televíziós filmek gyártása és forgalmazása. Ma az egyik legismertebb hollywood-i filmstúdiók egyike, a big five csoport egyik tagja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Cégtörténet
A cég 1924-ben a Metro Pictures Corporation (alapította: Richard A. Rowland és Louis B. Mayer 1916-ban),a Goldwyn Pictures Corporation (alapította: Samual Goldfish, Edgar és Archibald Shelwy 1917-ben) és az 1918-ban alapított 'Louis B. Mayer Pictures összeolvadásából jött létre. Az volt a módszere, hogy leszerződtetett magához jelentős színészgárdát szerződtetett, közöttük Greta Garbo-t. A következő évtizedben a cég Arthur Freed producer Technicolor eljárással készített musiceljeivel vált híressé. Ugyanakkor megtartotta a nagy profitot hozó alacsony költségvetésű sorozatfilmjeit, és útnak indította a Tom és Jerry rajzfilmsorozatot. Az 1960-as évek elején komoly anyagi problémákkal küszködött a stúdió. Elvétve azonban születtek kasszasikerek, például a 11 Oscar-díjjal kitüntetett Ben Hur remake 1959-ben. 1969-ben Kirk Kerkorian felvásárolta az MGM részvényeket. 1973-ban azonban az egykori stúdió óriás felhagyotta filmgyártással. A 80-as években a James Bond történetek tartották el a vállalatot. Kerkorian az anyagi gondok megoldásaként az MGM-t egy időre átadta a CNN-hírcsatorna tulajdonosaának, Ted Turnernek, akitől később visszavásárolt azt. A tranzakció során azonban feláldozta az MGM filmarchívumát, annak összes szerzői jogával együtt, holott ezek már a TNT számára biztosítottak forrásokat. Az MGM/UA vcget egy ausztrál televíziós társaság vásárolta meg, majd az 1990-ben egy olasz befektetőnek adta el. 2005-ben a Sony és a Comcast Corporation megvásárolta az MGM-et 4,8 milliárd dollárért.
[szerkesztés] Filmjei
[szerkesztés] 1920-as évek
- Greed (1924)
- He Who Gets Slapped (1924)
- Ben-Hur (1925)
- The Big Parade (1925)
- La bohème (1926)
- Flesh and the Devil (1926)
- The Scarlet Letter (1926)
- Love (1927)
- The Wind (1928)
- Our Dancing Daughters (1928)
- The Cameraman (1928)
- Show People (1928)
- The Crowd (1928)
- A Woman of Affairs (1928)
- The Broadway Melody (1929)
- The Hollywood Revue of 1929 (1929)
[szerkesztés] 1930-as évek
- Anna Christie (1930)
- The Divorcee (1930)
- The Big House (1930)
- The Champ (1931)
- A Free Soul (1931)
- Grand Hotel (1932)
- Tarzan the Ape Man (1932)
- Freaks (1932)
- Smilin' Through (1932)
- Dinner at Eight (1933)
- Queen Christina (1933)
- The Barretts of Wimpole Street (1934)
- The Thin Man (1934)
- The Merry Widow (1934)
- Viva Villa! (1934)
- Anna Karenina(1935)
- A Night at the Opera (1935)
- Personal History, Adventures, Experience, and Observation of David Copperfield the Younger (1935)
- Mutiny on the Bounty (fiction)#The 1935 Version| (1935)
- Naughty Marietta (1935)
- Broadway Melody of 1936 (1935)
- A Tale of Two Cities (1935 film) (1935)
- Romeo and Juliet (1936)
- San Francisco (1936)
- Camille (1936)
- The Great Ziegfeld (1936)
- Libeled Lady (1936)
- A Day at the Races (1937)
- Captains Courageous (1937)
- The Good Earth (1937)
- Night Must Fall (1937)
- Test Pilot (1938)
- Boys Town (1938)
- Marie Antoinette (1938)
- The Citadel (1938)
- Nem gyerekjáték, Babes in Arms (1939)
- Elfújta a szél, Gone with the Wind, (1939, csak forgalmazó)
- Óz, a csodák csodája, The Wizard of Oz, (1939)
- Goodbye, Mr. Chips (1939)
- The Women (1939)
- Ninocska, Ninotchka (1939)
[szerkesztés] 1940-es évek
- The Shop Around the Corner (1940)
- The Philadelphia Story (1940)
- The Mortal Storm (1940)
- Waterloo Bridge (1940)
- Büszkeség és balitélet (1940)
- Blossoms in the Dust (1941)
- Az év asszonya (1942)
- Mrs. Miniver (1942)
- Random Harvest (1942)
- Madame Curie (1943)
- Cabin in the Sky (1943)
- A Guy Named Joe (1943)
- Lassie gyere haza (1943)
- The Human Comedy (1943)
- Gaslight (1944)
- Meet Me in St. Louis (1944)
- The White Cliffs of Dover (1944)
- National Velvet (1944)
- The Valley of Decision (1945)
- Anchors Aweigh (1945)
- The Harvey Girls (1946)
- The Yearling (1946)
- A postás mindig kétszer csenget (1946)
- Lady in the Lake (1947)
- Easter Parade (1948)
- On the Town (1949)
- Ádám bordája (1949)
- Battleground (1949)
- Little Women (1949)
[szerkesztés] 1950-es évek
- Annie Get Your Gun (1950)
- Summer Stock (1950)
- Father of the Bride(1950)
- The Red Badge of Courage (1951)
- Show Boat (1951)
- Egy amerikai Párizsban (1951)
- Quo Vadis (1951)
- Ének az esőben (1952)
- The Bad and the Beautiful (1952)
- Ivanhoe (1952)
- The Band Wagon (1953)
- Kiss Me, Kate (1953)
- Seven Brides for Seven Brothers (1954)
- Blackboard Jungle (1955)
- I'll Cry Tomorrow (1955)
- Forbidden Planet (1956)
- High Society (1956) (remake The Philadelphia Story-nak)
- Silk Stockings (1957) (remake Ninotchka-nak)
- Börtönrock (1957)
- Raintree County (1957)
- Cat on a Hot Tin Roof (1958)
- Gigi (1958)
- Ben-Hur (1959, remake of 1925 film)
- Észak-Északnyugat (North by Northwest) (1959)
- Van, aki forrón szereti (Some Like it Hot) (1959)
[szerkesztés] 1960-as évek
- BUtterfield 8 (1960)
- Where the Boys Are (1960)
- King of Kings (1961)
- Cimarron (1961, remake of 1931 film)
- Mutiny on the Bounty (1962, remake of 1935 film)
- How The West Was Won (1962)
- The Courtship of Eddie's Father (1963)
- Viva Las Vegas (1964)
- The Americanization of Emily (1964)
- The Cincinnati Kid (1965)
- Doctor Zhivago (1965)
- Nagyítás (1966)
- Grand Prix (1966)
- Point Blank (1967)
- The Dirty Dozen (1967)
- 2001: Űrodüsszeia (1968)
- Ice Station Zebra (1968)
- Kémek a sasfészekben, Where Eagles Dare (1968)
- Goodbye, Mr. Chips (1969, remake of 1939 film)
- West Side Story (1961)
[szerkesztés] 1970-es évek
- Ryan's Daughter (1970)
- Kelly hősei
- Shaft (1971)
- Soylent Green (1973)
- That's Entertainment!
- The Wind and the Lion (1975)
- The Sunshine Boys (1975)
- Logan's Run (1976)
- The Goodbye Girl (1977)
- The Champ (1979, remake of 1931 film)
[szerkesztés] 1980-as évek
- Hírnév (1980)
- Pennies From Heaven (1981)
- Diner (1982)
- Victor/Victoria (1982)
- Poltergeist (1982,1986 és 1988)
- A Christmas Story (1983)
- Űrgolyhók (1987)
- Hollywood Shuffle (1987)
- Moonstruck (1987)
- A hal neve Wanda (1988)
- Esőember (1988)
- The Mighty Quinn (1989)
- A Dry White Season (1989)
[szerkesztés] 1990-es évek
- Oroszország-ház (1990)
- Tortúra (1990)
- Thelma & Louise (1991)
- The Cutting Edge (1992)
- Benny és Joon (1993)
- Get Shorty - Szóljatok a köpcösnek (1995)
- GoldenEye - Aranyszem (1995)
- Mulholland - Gyilkos negyed (Mulholland Falls) (1996)
- A Holnap markában (1997)
- Ronin (1998)
- A világ nem elég (1999)
[szerkesztés] 2000-es évek
- Hannibal (2001)
- Dr Szöszi (2001)
- Birkanyírás (2002)
- Halj meg máskor (2002, csak forgalmazás)
- ÖcsiKÉM (2003)
- Ragyogó évek (2004)
- Csak lazán (2005)
- Szép még lehetsz (2005)
- A tenger vadjai (2005)
- Yours, Mine and Ours (2005) (co-produkció a Paramount Pictures-el, a Nickelodeon Movies-al, és a Columbia Pictures-el)
- A rózsaszín párduc (co-produkció a Columbia Pictures-el)
- Alvilági játékok (Lucky Number Slevin) (2006)
- Casino Royale (2006)
- Material Girls (2006)
- Rocky Balboa (2006)