Elfújta a szél (film)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Elfújta a szél
Filmplakát
Rendező:	Victor Fleming George Cukor Sam Wood
Producer:	David O. Selznick
Forgatókönyvíró:	Margaret Mitchell regénye alapján Sidney Howard Ben Hecht David O. Selznick Jo Swerling John Van Druten
Főszerepben:	Clark Gable Vivien Leigh Leslie Howard Olivia de Havilland Hattie McDaniel
Zene:	Max Steiner
Operatőr:	Ernest Haller
Vágó:	Hal C. Kern James E. Newcom
Forgalmazó:	Metro-Goldwyn-Mayer
Gyártó:	Selznick International Pictures
Bemutató:	1939. december 15.
Időtartam:	222 perc
Nyelv:	angol
Költségvetés:	3 900 000 dollár
IMDb
PORT.hu

Elfújta a szél (Gone with the Wind) 1939-es technicolor amerikai film.

1938. december 10-én vették fel az Elfújta a szél első jelenetét Atlantában, de a polgárháborús film kezdete 12 évre nyúlik vissza: a történetet ugyanis Margaret Mitchell 1926-ban kezdte papírra vetni. Mitchellnek az írás három évébe telt, és a könyvet 1936. június 30-án adta közre először. A megjelenése után egy évvel a már Pulitzer-díjas könyv jogait Selznick egy hónappal a kiadás után addig példa nélküli áron, 50 000 dollárért vette meg az írónőtől. Abban az időben ez volt a legmagasabb összeg, amit valaha kifizettek egy szerző első írásáért. A regény egy család, azon belül is egy fiatal nő, Scarlett O’Hara sorsát regéli el. A történet 1861-ben Észak-Georginában veszi kezdetét, ahol is még javában virágzik a rabszolgatartó Dél. Scarlett, akinek a harcokat megelőzően a legfontosabb dolga az volt, hogy az őt körülrajongó vagyonos fiatalembereket kénye kedve szerint szédítse, a háború beálltával azonban be kell bizonyítania rátermettségét és hűségét Tarához, a családi birtokhoz, mely alapot adott az ő és családja megélhetéséhez. O’Hara valódi drámája azonban mégsem a körülötte zajló háború lesz, hanem az, hogy álmai férfiját sohasem kaphatja meg, vagyis miután megkapja, el is veszíti hamar.

A regényhez hasonlóan a film is Scarlett reményét mutatja be, mely szerint egy napon a szívében rég elveszett kedvese karjában találhatja meg a soha át nem élt boldogságot. Ebből Selznicknek egy ütőképes, de politikailag nem elítélhető filmet kellett készítenie, s vigyáznia kellett arra, hogy ne tüntesse fel rossz színben sem a feketéket, sem pedig a Délen élőket. Ez utóbbiakat végig szem előtt tartotta, és törekedett arra, hogy messzemenőkig ellentétes filmet alkosson D. W. Griffith mesterművével, az Egy nemzet születése-vel.

[szerkesztés] A film cselekménye

A cselekmény fő pontja Scarlett érzelmi ingadozásai; Leigh előbb könnyelműnek, majd keménynek alakítja a hősnőt. Scarlettet annyira elbűvöli Ashley Wilkes, a kifogástalan úriember, hogy amikor a férfi a szürke Melanie-t választja, ő hozzámegy egy unalmas férfihez. A szarkasztikus humorú Rhett Butler belép a képbe, Scarlet egyre jobban vonzódik hozzá, s miután bármire képes a családi birtok, Tara megmentéséért, úgy dönt, kétszeri megözvegyülés után feleségül megy Rhetthez. Összeházasodnak, és egy kislányuk születik, aki 5 évesen egy lovas balesetben életét veszti. Scarlett, de főleg Rhett összeomlik. Házasságuk végleg tönkremegy. Mikor Rhett visszautasítja házasságuk megjavítására tett kísérletét, akkor jön rá, hogy valójában szereti a férfit, és ekkor következik a klasszikus nyitott befejezés, amelyben a férfi elmegy, és Scarlett megesküszik, hogy vissza fogja hódítani a férfit („Holnap új nap kezdődik”).

[szerkesztés] Érdekességek

[szerkesztés] Scarlett

A produkció legelején a legfőbb kérdés az volt, hogy ki játsza el a címszereplő ír lányt. David a legjobb személy felkutatásához közel 1400 színésznőt castingolt meg. A szerepre számos elképzelés volt, és volt is kikből válogatni, hisz a harmincas években olyan nagyformátumú színésznők voltak esélyesek O’Hara szerepére, mint Katharine Hepburn, Norma Shearer, Bette Davis, Barbara Stanwyck, Joan Crawford, Lana Turner, Susan Hayward, Carole Lombard, Paulette Goddard, Irene Dunne, Merle Oberon, Ida Lupino, Joan Fontaine, Loretta Young, Miriam Hopkins, Jean Arthur, Tallulah Bankhead, Joan Bennett, Frances Dee és Lucille Ball. A végső szerepválogatáson ketten állták ki a próbát: Katharine Hepburn és egy ismeretlen színésznő. Selznick regény és a film között egészen a film kezdéséig titkolta az O’Harát játszó színésznő kilétét.

A filmet még el sem kezdték forgatni, de Selznick egy olyan jól kitalált kampánnyal tartotta lázban egész Amerikát, ami csupán egyetlen kérdésből állt: „Ki fogja játszani Scarlettet?” Persze titokban tartva a dolgot, Vivien Leigh már 1937-ben megtudta, hogy ő fogja eljátszani Scarlett O'Hara életét. Ezt később azzal a jól csengő mítosszal csomagolták be, hogy a producer az utolsó pillanatban felfedezte Vivien Leigh-t, de az igazság ennél még kacifántosabb volt: Laurence Olivier-t áthívták a film próbafelvételeire, ahová magával vitte jegyesét, Ms. Leigh-t is. Olivier végül nem kapta meg a rá szánt szerepet, viszont kedvesét azon nyomban felkérték a Scarlett szerepére.

[szerkesztés] Rhett

Selznicknek a férfi főszereplőt illetően is voltak alternatívái, hisz abban az időben csak kevesekre illett a háborúból hasznot húzó Rhett Butler karaktere. Az írónő Basil Rathbone színésznek kívánta Rhett Butler szerepét adni, amit David nem fogadott el. Az egyik lehetséges választás Gary Cooper volt, ám hiába ajánlották fel neki a szerepek szerepét, végül elutasította az ajánlatot. A másik szóba jöhető illető Clark Gable volt, ám ő akkortájt az MGM stúdióban volt az egyik legfőbb sztár. Selznicknek át kellett adnia a forgalmazási jogokat, de annyit még elért Gable szerződtetése mellett, hogy megcsapolta a stúdió pénzügyi készletét is 1,25 millió dollárral. A két főszereplő egyébként csak a vásznon volt egyenrangú partnere a másiknak, mert a színfalak mögött bizony enyhén szólva is nem egyforma bérezésben részesültek: Vivien Leigh, aki mindösszesen 125 munkanapot töltött el forgatással, 25 000 dollár honoráriummal térhetett haza, míg Gable, aki „csak” 71 napig játszhatta Butlert a lenyűgöző díszletek között, 120 000 dollárra tett szert.

[szerkesztés] Atlanta égése

A film első nyersvágása 1939 júliusában volt, és hozzávetőlegesen négy és fél órából állt, de végül csak negyvennyolc percet vágtak ki belőle. (Csupán ehhez a felvételhez 113 percnyi anyagot használtak fel, a tűz pedig 25 000 dollárt emésztett el a költségvetésből). A láng olyan nagy és intenzív volt, hogy távolabb a helyszíntől azt hitték, éppen leég az MGM stúdiója, és Culver City-ben a forgatásról semmit sem tudó lakosok rémületükben telefonálni kezdtek a tűzoltóságnak. Atlanta égésének ábrázolásához felgyújtották a King Kong megmaradt díszleteit és annyi statisztát vettek fel, amivel újra vívhatták volna a polgárháborút. A totális pusztításhoz mind a hét, Hollywoodban akkor fellelhető Technicolor kamerát felhasználták. Ennek a jelenetnek a statisztikájához még hozzátartozik, hogy tíz darab tűzoltó berendezést béreltek a Los Angeles-i Tűzoltó-parancsnokságtól, továbbá 50 alkalmazott tűzoltó és 200 ember feladata volt, hogy ügyeljen a lángokra. Az ő segítségükre közel 5000 gallonos víztartályok álltak a rendelkezésre, hogy aztán könnyűszerrel elfojtsák az azóta is példa nélkül álló tűzvészt. A minden idők egyik legnagyobb filmjének tekintett Elfújta a szél évtizedekre etalonná vált a moziregények számára.

[szerkesztés] Rendező trió

A monumentális produkció két éves forgatása során három filmrendezőt emésztett fel. A direktori székben George Cukor volt az első számú szereplő. Cukorral abban az időben jól kijöttek a stúdiók fejesei, de egyik nagy hátránya az volt, hogy nem erőltette meg magát a forgatások során, s ez később az egyik indok lesz távozásával kapcsolatban. A rendező 1937-ben beperelte a Paramountot, mert a stúdió az Édes pásztoróra című filmje számos jelenetét újrarendeztette Ernst Lubitsch-csal. A jogi hercehurca végül odáig fajult, hogy a stúdió felbontotta Cukor szerződését, az akkoriban már nevesnek számító rendező átsétálhatott az RKO főhadiszállására. Itt Selznickkel azon nyomban megálapodott, majd amikor 1933-ban a producer távozott az RKO-tól, Cukor követette őt a Metro-Goldwyn-Mayerhez. George Cukor itt tovább folytathatta a filmkészítést, ám amikor David 1936-ban beindította saját független vállalatát, Cukor oda is leszerződött, így a rendező mind Selznicknél, mind pedig az MGM-nél szerződésben állt. Ez abban az időben példanélküli volt, s Cukor csakhamar Hollywood egyik legjobban fizetett rendezőjévé vált. A Selznickkel való kapcsolat vége élete talán legnagyobb dobásánál, az Elfújta a szélnél következett be. A probléma közte és a producer között a hiányos forgatókönyv, a munkatempó, és az anyagi vonzat volt. Ám szárnyra kapott egy anekdota, mely szerint azért kellett Cukornak 10 nap után mennie a produkcióból, mert a film sztárjának, Clark Gable homofób jelleme miatt nem tetszett a rendező „lányos” viselkedése. A forgatókönyvből Cukor így csupán 33 percet tudott rögzíteni, mert a helyére csakhamar megtalálták az utódját Victor Fleming személyében. Fleming éppen akkor fejezte be az Óz, a csodák csodája című musicalt. Ő már végig kitartott a problémás forgatás mellett, de a film vége felé idegkimerültséget kapott, így Sam Woodnak, majd William Cameron Menziesnek kellett a helyére beugrania. Selznick Fleming tapasztalatát és rutinját bár sokra becsülte, de a biztonság kedvéért egy jelenet erejéig bevetette frissen szerzett titkos fegyverét, Alfred Hitchcockot is. Az angol direktor abban a jelenetében hagyta hátra kézjegyét, ahol az asszonyok épp a lincselésbe indult férjeiket várják vissza. A film főcímében csak Fleming nevét tüntették fel. Az igazán nagy jelenetek a film első felében vannak, amit Cukor rendezett. Selznick beállított jelenetei a filmtörténet legemblemetikusabb képei között szerepelnek: a távolodás a sebesültet ellátó Scarlettől, a menekülés az égő Atlanta lángjai között és amint Gablea lányt a karjaiban viszi fel a lépcsőn. Fleming a macsó akciójeleneteket vitte vászonra, az érzelmi szálak bonyolultságát azonban nem sikerült kellően ábrázolnia.

[szerkesztés] Látványterv

A nagyformátumú rendezők és színészek mellett William Cameron Menzies, a film díszlettervezője tulajdonképpen megalkotta a tökéletes játszóteret Selznick számára. Menzies producere kérésére utazott vissza Hollywoodba, hogy megteremtse neki a valaha volt legegyedibb miliőt. Menzies elmondása szerint Selznick még az első tekercsnyi felvétel előtt elkészítette a pontos ütemtervét a filmnek, így már a produkció 80%-a papíron elkészült, mire a csapó először elkiáltotta volna magát, hogy „Felvétel!” Menzies közel két évet töltött a mega-eposz látványvilágával, s ezzel kiérdemelte a stáblistán addig példa nélkül álló feliratot: „a produkciót tervezte, William Cameron Menzies”. Az Amerikai Filmakadémia a következő sorral adományozott neki különdíjat: „A drámai hangulat színes technika útján való hangsúlyozása terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.” Menzies ezenfelül még két Selznick-filmben is kivette a részét: az 1945-ös Elbűvölveben, itt a Dalí ihlette álomjeleneteket tervezte és rendezte, és az 1946-os Párbaj a napon-ban, melyben néhány részt maga koordinált.

[szerkesztés] A fogadtatás

A vágást követően elindult az útjára a történelmi dráma, mely emberek millióit fakasztotta sírásra. A gigantikus művet a debütálás után rögvest a szívébe zárta a közönség, de akadtak olyanok is, akiket felháborítottak a látottak, s tüntetőleg kivonultak az előadásról. Az ok bármilyen hihetetlen is, de roppant egyszerű volt: ugyan számos jelenetben elcsattant egy csók, de ez még „szinte” elenyészett amellett az egy mondat mellett, mely azóta a filmtől függetlenül szintén kortörténelmi jelentőségűvé nőtte ki magát a film történelmében. Ezt az ominózus mondatot Butler szájából hallhatjuk a film vége felé, aki azt meri mondani Scarlettnek, hogy: Frankly my dear, I don't give a damn. (Körülbelül: „Frankly, kedvesem… Érdekli a francot.”) Az 1930-as években az erkölcsi cenzúra (PCA-ügy – Produkciót Szabályzó Bizottság) legismertebb példájává vált. Az akkoriban vulgárisnak minősített mondat helyett számos alternatívával próbálták helyettesíteni, („Frankly, kedvesem… Mit sem érdekel többé; A közönyöm határtalan.”), de Selznick inkább egy 5000 dolláros bírság befizetése mellett döntött, és megtartotta az eredeti szöveget. D.O.S. már ez előtt a precedens intézkedést megelőzően ajánlotta, hogy a filmipar hagyjon föl a fölösleges és idejétmúlt produkciós szabálygyűjtemény kívánalmaival. A bűnös „damn” szó azért keltett felháborodást, mert akkoriban érvényben volt a Hollywood első önkorlátozó szabálygyűjteménye, amelyben pontokba szedve le volt írva, mit szabad és mit nem egy filmben. A gyűjteményben – mely 26 pontból tevődött össze – olyan tiltásokat lehetett találni, mint a káromlást, a mindennemű vallást sértő szavak használatát, továbbá az erkölcsiséget sértő szavakat.

A polgárháborús dráma végül 4 millió dollárba került, de csupán néhány hónappal a bemutatót követően már 10 millió dollárt hozott Selznicknek.

[szerkesztés] Szereplők

Clark Gable – Rhett Butler
Vivien Leigh – Scarlett O'Hara
Leslie Howard – Ashley Wilkes
Olivia de Havilland – Melanie Hamilton
Thomas Mitchell – Gerald O'Hara
Barbara O'Neil – Ellen O'Hara
Evelyn Keyes – Suellen O'Hara
Ann Rutherford – Carreen O'Hara
George Reeves – Stuart Tarleton
Fred Crane – Brent Tarleton
Hattie McDaniel – Mammy
Oscar Polk – Pork
Butterfly McQueen – Prissy
Victor Jory – Jonas Wilkerson (the overseer)
Everett Brown – Big Sam

[szerkesztés] Oscar-díjak

William Cameron Menzies – különdíj a színekért
David O Selznick – legjobb film
Victor Fleming – rendező
Sidney Howard – forgatókönyv
Vivien Leigh – női főszereplő
Hattie McDaniel – női mellékszereplő
Lyle R Wheeler – díszlettervező
Ernest Haller, Ray Rennahen – operatőr
Hal C. Kern, James E. Newcom – vágó
Don Musgrave – technikai újítás

[szerkesztés] Jelölések

Legjobb férfi főszereplő – Clark Gable
Legjobb női mellékszereplő – Olivia de Havilland
Legjobb trükk – Fred Albin (hang), Jack Cosgrove (photographic), és Arthur Johns (hang)
Legjobb zene – Max Steiner
Legjobb hang – Thomas T. Moulton (Samuel Goldwyn SSD)