Molière

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a szócikk vagy szakasz nem idézi a forrásokat, amelyek alapján készült.
Az ezen a lapon látható jelölés 2007 márciusából származik.

Molière
Molière Charles-Antoine Coypel festményén
Született:
1622. január 15. Párizs
Meghalt:
1673. február 17. (51 évesen) Párizs

Jean-Baptiste Poquelin, közismert írói nevén Molière (1622. január 15.–1673. február 17.) francia drámaíró és színész, a komédia és szatíra mestere.

[szerkesztés] Élete

Egy párizsi kárpitos fia, akinek édesanyja korán meghalt, így a gyermek Poquelin Clermont nagyhírű jezsuita kollégiumába került, hogy iskoláit befejezhesse. Poquelin közeli barátságot kötött La Mothe Le Vayer abbéval, aki apjának, François de La Mothe Le Vayer abbénak a hagyatékát gondozta; egyes források szerint ezek a művek nagy hatással voltak a későbbi szerzőre. Első munkái között tartják számon a Lucretius római filozófus által írt De Rerum Natura fordítását (mely mára elveszett).

Amikor az ifjú Poquelin tizennyolc éves lett, apja ráhagyományozta a Tapissier du Roi (udvari kárpitos) címet és az ezzel járó hivatalt, mely így gyakori találkozásokat tett lehetővé számára a királlyal. Poquelin saját állítása szerint 1642-ben Orléansban jogi doktori címet szerzett, ezt azonban többen vitatják.

1643 júniusában szerelmével, Madeleine Béjart-ral és annak két testvérével L'Illustre Théâtre néven megalapították első színtársulatukat, mely azonban 1645-ben csődbe ment. Poquelin ekkortól vette fel a Molière nevet, mely egy kis dél-franciaországi falu neve volt. A csődbe ment társulat tartozásai fejében néhány napot börtönben töltött, ahonnan apja segítségével szabadult. Ezt követően Madeleine-nel együtt vándorszínésznek álltak, és tizennégy éven keresztül a Párizs környéki falvakat járták. Utazásai során találkozott Conti hercegével, aki egy időre a társulat mecénása és (ennek fejében) névadója volt.

Lyonban Madame Duparc, ismertebb nevén La Marquise is csatlakozott a társulathoz. Ez idő tájt Pierre Corneille nagy igyekezettel – és hiába –, később Jean Racine viszont sikerrel ostromolta La Marquise-t szerelmével. Racine fel is ajánlotta egyik első darabját Molière társulatának előadásra. Molière azonban, bár biztatta az ifjú szerzőt, nem tűzte műsorra a Théagene et Chariclée című darabot. Racine ekkor felajánlotta a művet a Hôtel de Bourgogne társulatának. Amikor ez a lépés Molière fülébe jutott, minden kapcsolatot megszakított Racine-nal.

Molière 1658-ban érkezett Párizsba, és a Louvre (ekkor színházként működő) épületében némi sikerrel játszotta Corneille tragédiáját, a Nicomede-et, illetve A szerelmes doktor című farce-ot. Társulata elnyerte a Troupe de Monsieur (a király testvérének társulata) címet, és patrónusa segítségével egyesült az egyik ismert párizsi olasz Commedia dell’ arte társulattal. 1659. november 18-án színházukban, a Petit-Bourbon-ban mutatták be első átütő sikerének számító darabját, a Kényeskedőket (Les Précieuses ridicules).

1661-ben, patrónusa kedvét keresve megírta és műsorra tűzte A féltékeny herceg című darabot (Dom Garcie de Navarre, ou le Prince jaloux), melynek előadásán a király testvére (a Monsieur) játszotta Philippe, az Orléans-i Herceg szerepét. (A Monsieur-t annyira elbűvölte a színház világa, hogy hamarosan fel is adott minden állami hivatalt.) Ugyanebben az évben még két másik komédiája is sikerre jutott: a Férjek iskolája (L'École des maris) és a Les Fâcheux, melyet a király tiszteletére rendezett ünnepségen mutattak be.

1662-ben Molière, társulatának olasz tagjaival együtt átköltözött a Théâtre du Palais-Royal épületébe. Ugyanebben az évben feleségül vette, Armande-ot, akit ő Madeleine Béjart húgának vélt (ám aki valójában Madeleine titkos kapcsolatból született lánya volt). Ekkor játszották a Nők iskolája című művét (L'École des femmes); mind a darab, mind Molière házassága nagy port kavart Párizsban. A művészetét ért kritika ellenében megírta a Nők iskolája kritikáját (La Critique de "l'École des femmes") és a Versailles-i rögtönzést (L'Impromptu de Versailles).

Ellenfelei azonban a francia udvar felsőbb köreiben kerestek támogatást Molière kihívó realizmusa és engedetlensége ellen. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott Conti hercege és Racine is. Ugyancsak kevéssé szívelték Molière műveit a janzenisták és a hagyományos művek szerzői is. Molière ekkor azonban még erős támogatókra talált: a király melléállt, és rendszeres jövedelem biztosítása mellett elvállalta Molière elsőszülött fiának keresztapaságát is. A kor irodalmi „orákuluma”, Nicolas Boileau-Despréaux szintén támogatta őt.

1664-ben Versailles-ban azonban bemutatták a Tartuffe-öt (Le Tartuffe, ou L'Imposteur), amely óriási felháborodást keltett. A hírre, hogy a király felfüggeszti a képmutató egyházfiról szóló darab előadásait, Molière megírta a Don Juant, melynek középpontjában egy ateista áll, aki vallásosnak mutatja magát, de Isten megbünteti őt. A király reakciója igen diplomatikus volt: mindkét előadást betiltotta, ugyanakkor biztosította a társulat és Molière közvetlen kincstári támogatását.

Lully segítségével zenés darabbá dolgozta át A szerelmes doktort, melyet ekkor a "par ordre du Roi" (a király megrendelésére) alcímmel látott el, és amely így újra sikert hozott számára. 1666-ban mutatták be a Mizantróp (Le Misanthrope) című, talán legkifinomultabb darabját, melyet azonban a korabeli közönség kevéssé értékelt.

Több próbálkozás után, némileg átdolgozva (Panulphe ou L'imposteur címen) 1667-ben ismételten megpróbálta színre vinni a Tartuffe-öt, ám amint a király elhagyta Párizst, a főpapság betiltotta a művet, melyet így csak pár évvel később, a királyi hatalom újbóli megszilárdítása után tűzhettek ismét műsorra.

Molière ekkor már beteg volt, és jóval kevesebbet írt, mint korábban. 1668-ban Plautus nyomán megírta az Amphitryont, melyben ugyanakkor egyértelmű utalásokkal szolgál a király titkos szerelmi viszonyaira. A közönség nem fogadta tetszéssel Dandin György, vagy a becsapott férj (George Dandin, ou le Mari confondu) című művét, A fösvény (L'Avare) azonban hatalmas sikert aratott.

Lully-vel társulva ismét zenés darabokat alkotott, melyek közül legismertebb Az úrhatnám polgár (Le Bourgeois Gentilhomme), mely egyesek szerint a volt patrónusa, Fouquet ellen forduló Colbert leleplezését célzó szatíra. Ugyancsak Lully-vel együtt alkották meg a Psyché című tragikus balettet, melynek szövegkönyvéhez Thomas Corneille (Pierre Corneille öccse) is hozzájárult.

1671-ben meghalt Madeleine Béjart, és Molière-t mind a veszteség, mind saját betegsége egyre jobban legyengítette. Ennek ellenére megírta a Scapin furfangjait (Les Fourberies de Scapin), ám az ezt követően írt Escarbagnas hercegnője (La Comtesse d'Escarbagnas) messze alatta maradt egyéb művei színvonalának.

A Tudós nők (Les Femmes savantes) 1672-es megírásához hozzájárult, hogy Lully-vel eltávolodtak egymástól, így Molière-nek vissza kellett térnie a hagyományos drámaformákhoz. A darab ugyanakkor nagy sikert aratott, és ez némi erőt adott a szerzőnek, hogy tovább dolgozzon.

Molière életének talán legismertebb momentuma az utolsó pillanat, amikor is a Képzelt beteg (Le Malade imaginaire) előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte őt.

Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak Armande közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, éjszaka búcsúztathatták el. (Földi maradványait 1792-ben a Pantheonba, majd 1817-ben a Pere La Chaise temetőbe helyezték át.)

[szerkesztés] Munkássága

Annak ellenére, hogy a tragédiát tekintette magasabbrendűnek, Molière a vígjátékai, farce-ai (misztériumjáték-ai) révén vált közismertté. A farce műfajában íródott művei az improvizatív játékmódra épülő commedia dell’arte olasz hagyományát követik. Az e műfajban is gyakran szereplő házassági bonyodalmak és meg nem értés témákat Molière a fennálló társadalmi rend álságos voltát gúnyoló szatirikus hanggal ötvözi. Vígjátékai nem egy esetben pesszimista végkicsengést kapnak.

[szerkesztés] Főbb művei

Műveinek 1734-es francia kiadása

A féltékeny maszatos (La Jalousie du Barbouillé)
A repülő orvos (Le Médecin volant) (1645)
A szeleburdi (L'Étourdi ou les Contretemps) (1655)
A szerelmes orvos (Le Docteur amoureux) (1658)
A kényeskedők (Les Précieuses ridicules) (1659)
Sganarelle vagy a képzelt szarvak (Sganarelle ou le Cocu imaginaire) (1660)
Navarrai Dom Garcie, avagy a féltékeny herceg (Dom Garcie de Navarre) (1661)
Férjek iskolája (L'École des maris) (1661)
Kotnyelesek (Les Fâcheux) (1661)
Nők iskolája (L'École des femmes) (1662)
A Nők iskolájának kritikája (La critique de l'École des femmes) (1663)
Versailles-i rögtönzés (L'Impromptu de Versailles) (1663)
Kénytelen házasság (Le Mariage forcé) (1664)
Az élide-i hercegnő (La Princesse d'Élide) (1664)
Tartuffe (Tartuffe) (1664)
Don Juan, avagy a kőszobor lakomája (Dom Juan, ou le festin de Pierre) (1665)
A szerelem mint orvos (L'Amour médecin) (1665)
A mizantróp (Le Misanthrope) (1666)
A botcsinálta doktor (Le Médecin malgré lui) (1666)
Mélicerte (Mélicerte) (1666)
Víg pásztorjáték (Pastorale comique)
A szicíliai, avagy a szerelem mint festő (Le Sicilien ou l'Amour peintre) (1667)
Amphitryon (Amphitryon) (1668)
Dandin György, avagy a megcsalt férj (Georges Dandin) (1668)
A fösvény (L'Avare) (1668)
Gömböc úr (Monsieur de Pourceaugnac) (1669)
Gavallér kérők (Les Amants magnifiques) (1670)
Az úrhatnám polgár (Le Bourgeois Gentilhomme) (1670)
Psyché (Psyché) (1671)
Scapin furfangjai (Les Fourberies de Scapin) (1671)
Escarbagnas hercegnője (La Comtesse d'Escarbagnas) (1671)
Tudós nők (Les Femmes savantes) (1672)
Képzelt beteg (Le Malade imaginaire) (1673)