Palonca
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Palonca, (1899-ig Plavnicza, szlovákul Plavnica): falu Szlovákiában, az Eperjesi kerület Ólublói járásában. 2001-ben 1482 lakosából 1469 szlovák volt.
[szerkesztés] Fekvése
Ólublótól 8 km-re délkeletre a Poprád bal partján fekszik.
[szerkesztés] Története
1325-ben Plawnich néven említik először Palocsa várának birtokaként. 1366-ban egy Újpalonca falut is említenek, 1427-ben azonban a két település összeolvadt. A nagyobb falvak közé tartozott, a 16. századtól a Palocsay család birtoka. 1600-ban 51 háza volt, 1787-ben már 135, 1828-ban 167 volt a házak száma. A 19. század második felében faüzem és homokbánya üzemelt itt. A 20. század elején létesült szeszgyára. 1910-ben 1059, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződés előtt Sáros vármegye Héthársi járásához tartozott. Lakói földműveléssel foglalkoznak, illetve Ólubló és Eperjes üzemeiben dolgoznak.
[szerkesztés] Nevezetességei
- Római katolikus temploma 1325-ben épült koragótikus stílusban, 1662-ben megújították, majd a 18. század első felében barokk stílusban építették át. 1817-ben felújították.
- Evangélikus temploma 1806-ban épült klasszicista stílusban.
- Temetőkápolnája 1826-ban épült.
- A 20. század eleje óta hagyományos karácsonyi színházi játékot rendeznek.
Az Ólublói járás települései | |
---|---|
Ólubló (Stará Ľubovňa) Abroncsos (Obručné) · Alsózúgó (Nižné Ružbachy) · Berkenyéd (Jarabina) · Csércs (Čirč) · Erdős (Lesnica) · Feketekút (Šambron) · Felsőkánya (Šarišské Jastrabie) · Felsőzúgó (Vyšné Ružbachy) · Gnézda (Hniezdne) · Györkvágása (Ďurková) · Hajtóka (Hajtovka) · Hársád (Litmanová) · Határhely (Hraničné) · Helivágása (Haligovce) · Hosszúvágás (Legnava) · Kalács (Kolačkov) · Kijó (Kyjov) · Kishárs (Malý Lipník) · Kislomnic (Lomnička) · Komlóskert (Chmeľnica) · Kormos (Hromoš) · Kövesfalva (Kamienka) · Kristályfalu (Veľká Lesná) · Kriványpusztamező (Pusté Pole) · Lackvágása (Lacková) · Lublókorompa (Kremná) · Lubotény (Ľubotín) · Máté (Matysová) · Nagyhársas (Veľký Lipník) · Nagymajor (Stráňany) · Orló (Orlov) · Palocsa (Plaveč) · Palonca (Plavnica) · Podolin (Podolínec) · Poprádfalu (Forbasy) · Poprádófalu (Starina) · Poprádökrös (Ruská Voľa nad Popradom) · Poprádremete (Mníšek nad Popradom) · Pusztamező (Vislanka) · Sárosújlak (Údol) · Szepesjakabfalva (Jakubany) · Szulin (Sulín) · Újlubló (Nová Ľubovňa) |