Persius

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Persius, Persius Flaccus, Aulus (Volaterrae, Kr. u. 34. december 4. – Róma, Kr. u. 62. november 24.) Római költő

Életéről pontos adatokkal rendelkezünk, mert fennmaradt az életrajza, amelyet Valerius Probus vagy Suetonius állított össze. Lovagi származású apját tíz éves korában veszítette el. Tizenkét éves koráig Volaterraeben tanult, majd Rómába ment, és Remmius Palaemónnál grammatikai, Verginius Flavusnál pedig retorikai tanulmányokat folytatott. Tizenhat éves korában Lucius Annaeus Cornutus baráti köréhez csatlakozott, ahol alapos filozófiai képzésben részesült. Kora ifjúságától kezdve szoros kapcsolatban állt korának egyik híres költőjével, Caesius Bassusszal. Nagy hatással volt rá Thrasea Paetus, aki korának egyik legnagyobb sztoikusa és a Nero alatti ellenállás ideológiai vezéralakja volt. Később megismerkedett Senecával is, de nem találta szimpatikusnak. A Via Appia nyolcadik mérföldkövénél fekvő birtokán hunyt el gyomorbajban. Végrendeletében könyvtárát és vagyonát Cornutusra hagyta, aki a könyvtárat megtartotta, az anyagiakat pedig átengedte Persius nővérének.

Mint költő keveset és lassan írt. Életrajza megemlíti „Vascio" című római tárgyú tragédiáját és egy bizonytalan című útirajzát, valemint egy költeményét Caecina Paetus feleségéről, az idősebb Arriáról, aki férjének is példát mutatva önkezével vetett véget életének. E műveit azonban Cornutus tanácsára a család megsemmisítette. Szatíráinak is Cornutus adta meg a végső simítást, kihúzva belőlük néhány veszélyesnek tűnő utalást Neróra és a korabeli politikai viszonyokra, majd Caesius Bassust bízta meg kiadásukkal. Hat szatírája, bár vékonyka kötetet tölt meg, igaz dicsőséget szerzett számára, mint ezt Quintilianus tanúsítja.

Első szatírájában elárulja a nagy titkot: egy kissé mindenki szamár. Jól megmutatkozik ez a korabeli irodalomban: olyanok is mitológiai témákról motyognak, akik még latinul sem tudnak tisztességesen. A másodikban a tettetett vallásosság és álszemérem vámszedőit állította pellengérre, akik tiszta értelemért és jó hírért imádkoznak, közben nagybátyjuk halálát várják. A részegségben töltött éjszaka után nem ízlik a munka, állapítja meg a harmadikban, majd megadja a helyes célt, amelyért élni érdemes: ismerjük meg a dolgok lényegét, helyünket a világban. A negyedikben önismeretre szólít fel, mindig a mások hibáját lessük, mert félünk a sajátunktól. Az ötödikben Cornutus tanításaival érvel az igazi szabadság mellett, a hatodikban pedig Caesius Bassusnak tárja fel az anyagi javak élvezésének helyes módját: rút dolog a fösvénység, de nem kevésbé rút a pazarlás sem.

Persius verseit egyéni ízléssel és sajátos költői nyelvezettel megfogalmazott sztoicizmus jellemzi. Szatírái magukon viselik az alexandriai kisköltészet esztétikai jegyeit, de a horatiusi kidolgozás igényességét és Lucilius féktelen indulatát is. Halála után hamar klasszikussá vált. Martialis kijelentette, hogy Persius egyetlen könyve többet ér, mint Marsus egész „Amasonis"-a. A Kr. u. IV. században kommentálták, később magyarázatokat fűztek szatíráihoz (XII. század). A középkorban mint moralista vívott ki nagy tekintélyt magának.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)