Philharmonia Hungarica
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Philharmonia Hungarica, kezdetben Szabad Magyar Filharmonikus Zenekar az 1956-os forradalom után emigrált magyar zenészek Ausztriában létrehozott zenekar volt, amely nagy sikereket aratott a világ koncerttermeiben és felvételeivel.
Az ötletgazda ás alapító a fiatal magyar karmester Rozsnyai Zoltán volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A megalakulás
1956 decemberében a rádión keresztül kerestek muzsikusokat az új magyar zenekarba és több, mint százan jelentkeztek, köztük sokan a korszak vezető magyarországi zenekarainak emigrált művészei. Az emigráns zenekar felállítását támogatta a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság, az amerikai Rockefeller és Ford alapítványok és a francia Kultúra a Szabadságért nevű szervezet.
A zenekar már 1957 elején a Philharmonia Hungarica nevet vette fel. (A névadó Csobádi Péter volt, aki Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusának mintájára javasolta ezt a nevet.) Ekkortájt kaptak nagy erkölcsi támogatást Yehudi Menuhin hegedűművésztől, aki szólófellépéseket vállalt a zenekarral. A tiszteletbeli elnök a nagy nemzetközi tekintélyű korábbi emigráns, Doráti Antal karmester lett. Rozsnyai mellett Ungár Tamás volt a másodkarmester.
A zenekar 1957. május 28-án debütált nagy sikerel a bécsi Konzerthausban, az előadásban szerepet kapott Starker János csellóművész is.
[szerkesztés] Marl város gesztusa
A zenekarnak sikerei ellenére évekig nem volt biztos egzisztenciája. Ez 1960-ban változott meg, amikor a Ruhr-vidéki bányászváros Marl gyakorolt nemes gesztust a magyar emigráns zenészek felé, beírva magát ezzel a magyar zene történetébe: lakásokat épített a zenészeknek és egy moziteremből átalakított színházteremben állandó helyet biztosított a zenekarnak.
[szerkesztés] Sikerek
A Philharmonia Hungarica, amelynek vezetését a New Yorkba távozó Rozsnyai Zoltán helyet a görög Miltiadesz Caridisz vette át, sikerekkel hálálta meg a Konrad Adenauer kancellár, a Bundestag és a tartományi parlament által is támogatott gesztust.
A következő két évtizedben húsz ovációval kísért európai és amerikai turnéjuk volt, a düsseldorfi és kölni operaházak állandő vendégzenekarává váltak és rengeteg lemezfelvételük volt.
Leghíresebb felvételük az a 48 lemezből álló, számos nemzetközi díjat nyert sorozat, amelyen Doráti vezényletével eljátszották Joseph Haydn mind a 104 szimfóniáját. Magyarországon létezésüket is titkolták.
[szerkesztés] A hanyatlás
A 70-es évek közepétől zenekar hanyatlani kezdett. Az új karmesterek kevésbé tehetségesek voltak, pénzforrásaik pedig fogyatkozni kezdtek, majd 2001-ben a német állam meg is szüntette támogatásukat. 2001. április 22-én Düsseldorfban tartott búcsúkoncertjük, amelyen Robert Bachmann vezényelte Brückner 9. szimfóniáját, megbukott: a 2000 férőhelyes koncertterembe csak 150 néző jött el. Még ugyanebben az évben, már poszthumusz megkapták az Európai Kultúráért díjat.
[szerkesztés] Utóélete
A zenekarról könyv és film is készült, amelyeket a forradalom 50. évfordulóján mutattak be. [[1]]
Based on work by