Proletárdiktatúra

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A proletárdiktatúra a társadalomtudományba a 19. század közepén Karl Marx által bevezetett fogalom (Diktatur des Proletariats), azon átmeneti időszak, melynek során a proletariátus képviselői a kezükbe ragadnak minden hatalmat a tőkés társadalmakban fennálló burzsoá uralom lerombolása érdekében, és ezzel lehetővé teszik az átmenetet egy osztályok nélküli társadalomba, a kommunizmusba. Friedrich Engels az 1871-es párizsi kommünt tartotta az első megvalósult proletárdiktatúrának.

A fenti, társadalomtudományi meghatározottságú marxi értelmezést a későbbi évtizedekben többször újrafogalmazták. Georgij Valentyinovics Plehanov, a 19. század végi orosz szociáldemokraták vezetője tette mozgalmuk alaptételévé a marxi proletárdiktatúra kivívásának igényét. Ellenlábasa, a nála radikálisabb nézeteket valló Lenin már egészen más kontextusba helyezte a proletárdiktatúra fogalmát. 1917-ben megjelent áprilisi téziseiben elvetette a parlamentáris demokrácia jogosultságát egy esetleges proletárdiktatúrában, és társadalmi kérdésekben az osztályharcra helyezte a hangsúlyt. Az első, 1918-as szovjet alkotmány szerint országuk proletárdiktatúra, amelyet a szovjethatalom irányít (a passzus 1936-ban kikerült az alaptörvényből).

Az 1920-as évektől a nyugati közvélemény a keleti blokk országainak sztálini típusú államterrorját illette a proletárdiktatúra elnevezéssel.