Rio de Janeiro

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Rio de Janeiro (Januári folyó) a neve az államnak, továbbá Brazília egyik legismertebb városának. Sokak szerint egyben Dél-Amerika legszebb városa is. Számos esetben csak Rio-nak nevezik a várost. A Rio de Janeiro-ban születetteket szokták cariocas-nak (kariókáknak) nevezni. A város híres a szambáról, illetve a hotelekkel körbevett Copacabana, Ipanema, és Leblon nevezetű tengerpartjairól. Különösen ismert Rio az évente megrendezett Karneváljáról,a Cukorsüveg nevű hegyről, és a hatalmas méretű Krisztus-szoborról, ami a Corcovado-hegy tetején található. Szintén a városban található az egy lakott területen belüli legnagyobb erdő, a Tijuca-erdő. Rio de Janeiro város lakossága 6 094 183 fő (2005-ös adatok szerint), a területe 1182,3 km². Az elővárosaival együtt 11-12 millióra becsülik a lakosság számát. 1960-ig az ország fővárosa, jelenleg a második legnagyobb brazil város São Paulo mögött. A város polgármestere Cesar Maia, Rio hivatalos dala a "Cidade Maravilhosa" (Csodálatos Város). Két fontos repülőtere van: A Tom Jobim nemzetközi repülőtér, amelyet elsősorban a nemzetközi utasok használnak. A Santos Dumont reptérről kizárólag az országhatárokon belül utazhatunk, így juthatunk el São Paulo-ba, Belo Horizonte-ba és Brazíliavárosba.

[szerkesztés] Etimológiai eredet

1502-ben Újév napján a portugál hajós, Gaspar de Lemos betért egy, a brazil partoknál levő öbölbe (ma Guanabara-öbölnek hívják). A hajós összetévesztette az öblöt a folyó torkolatával, és elnevezte Rio de Janeiro-nak, ami Januári folyót jelent.

[szerkesztés] A város részei

Rio de Janeiro leghíresebb városrészei között található:

• Copacabana
• Ipanema
• Botafogo
• Rocinha
• Flamengo
• Leblon

[szerkesztés] Történelem

A várost 1565. március 1-jén Estício de Sá alapította. Rio de Janeiro 1765-től 1960-ig – amikor a kormány átköltözött Brazíliavárosba – főváros volt. 1808 és 1815 között a Portugália és Algarve Királyságnak (Portugália korábbi neve) a fővárosa volt.

Ezt a cikket formázni kellene a wiki jelölőnyelv szabályai alapján.

A város története

Brazília második legnagyobb és legsűrűbben lakott városa, 1261 négyzetkilométeren fekszik és 5 850 500 fős lakossággal rendelkezik. Neve egy tévedés eredményeképpen jött létre, ugyanis 1502-ben a gyarmatosítók azt hitték a Guanabara-öbölről, hogy folyótorkolat, és mivel január volt, ezért a „Január folyója” nevet adták neki. Érdekesség, hogy a Rióban született embereket „carioca”-nak hívják, a szó eredeti, indián jelentése: a fehér ember háza. A carioca szó ma azonban utal a rióiak kedvességére, a szépségre, vidámságra, a könnyed életstílusra és a szórakozásra is, valamint a másik ember iránti aggódást és szeretetet is kifejezi.

A várost és az öböl szigeteit a franciák 1555-ben Nicolau Durand de Villegaignon vezetésével elfoglalták és az akkori 100 fős francia jelenlét 400 főre nőtt. Mivel a franciák szövetkeztek a tamaio indiánokkal, komoly fenyegetést jelentettek a portugál gyarmat városára. Az inváziót csak 10 évvel később tudták felszámolni Estácio de Sá vezetésével, akit egy hadiflottával közvetlenül Portugáliából küldtek útnak. Sikeresen kiűzte az indiánokat és a franciákat egyaránt, és ő lett Rio de Janeiro alapítója.

A XVI.-ik században Rio lakossága csupán 3850 főre volt tehető, elsősorban indiánok, valamint 750 portugál és 100 afrikai. A város magja a Castelo volt, itt építették a legtöbb lakóépületet, boltot, templomot, illetve itt volt a jezsuiták kollégiuma is. A város fő gazdálkodási területe a cukornádtermesztés és a halászat volt. Mivel főleg a cukornád ültetvényeken történő munka igen emberigényes volt, Brazília bekapcsolódott az afrikai rabszolga kereskedelembe. Az első rabszolgák Angolából érkeztek. A halászat szintén igen fontos részét képezte az életnek, a bálnavadászatok során az állat húsán kívül 1-1 bálnából közel 16 hordó olajat nyertek és több száz tonna húst. Egészen a XIX. századig a halolajat használták a világításra, és csak a századfordulón tértek át a gázvilágításra.

1693-tól, az első aranylelőhely felfedezésétől a város kereskedelmi tevékenysége nagy mértékben felerősödött, mivel rajta keresztül bonyolódott az aranykereskedelem. Brazília függetlenségének kivívásáig az aranyat közvetlenül Portugáliába szállították.

A XVII században a város lakossága már elérte a 12000 főt, és a hivatalos vallás a katolikus lett. Ebben az időben 3 nagyobb keresztény rend telepedett itt le és épített kolostort, - a bencések a Sao Bento kolostort - a ferencesek a Santo Antoniót - a carmeliták a Carmót

A jezsuiták befolyása pedig olyan nagy volt, hogy közvetítő szerepet töltöttek be a portugálok és az indiánok között. A jezsuiták tehát egyre nagyobb gazdagságra és politikai befolyásra tettek szert, amíg a portugál udvarral történő szembehelyezkedésük miatt 1759-ben az udvar összes vagyonukat elkobozta és mintegy 200 papot űztek ki.

Mivel a város a XVIII. században már 50 000 lakossal rendelkezett, szükségessé vált a város ivóvízzel történő ellátása. Ezért a Carioca folyót szabályozták és megépítették az Arcos de Lapa-t, amelyen keresztül a folyó vizét a városközpontba szállították. Később a Carioca folyó a városépítési tervek következtében a felszín alá került.

Rio de Janeiro 1763-ban az ország fővárosává vált (előtte Salvador volt az) és ez egészen 1960-ig Brazília város megépítéséig így is maradt.

A város életében nagy fordulópontot jelentett, amikor 1807-ben a Napóleon elől menekülő udvar (I. Mária királynő és János régens herceg) Rióba érkezett, az akkori 50 000-es lélekszámú város lakossága pedig 65 000 főre emelkedett. A város akkori gazdaságának legjelentősebb részét a rabszolga kereskedelem adta, mivel akkoriban Rio volt a legnagyobb rabszolga-importőr, az udvart szolgáló személyzet és a cukornádültetvények munkaerőigénye miatt. Azonban a város intézményrendszere is fejlődésnek indult, János régens herceg bankokat, színházat, kórházat, iskolát, nyomdát és kutatóintézményeket alapított és létrehozta a máig is közkedvelt botanikus kertet. Pl. itt honosították meg először a teát is. 1816-ban a város művészeti élete is felpezsdült, festők, szobrászok és építészek érkeztek a városba. Szintén ekkor érkezett meg Jean Babtista Debret és Nicolau Taunay francia festők, akik a brazil élet mindennapjait örökítették meg festményeiken, valamint a szobrász August Taunay, és az építész Granjean de Montigny is.

Amikor 1816-ban az anyakirálynő meghalt, fiát, János régens herceget királlyá koronázták és visszahívták az anyaországba, ezért János Brazíliát a fiára, Péter régens hercegre hagyta. A XIX: század a császárság kora Brazíliában. A már a század elején elkezdődött függetlenségi harcok ez idő tájt felerősödtek, míg végül 1822. szeptember 7-én Péter régens herceget I. Péter néven Brazília császárává koronázták. Ezzel a lépéssel Brazília alkirályságból önálló császársággá vált, azonban a politikai és gazdasági helyzet változatlan maradt a változások során. I. Péter erősen centralizált államtanácsot hozott létre, leverte a Portugáliához hű felkeléseket és hódító hadjáratokat folytatott Urugay ellen. A belpolitikai és gazdasági nehézségek végül arra a lépésre késztették, hogy elfoglalja Portugália közben megüresedett trónját, a trónt fiára, az akkor 5 éves II. Péterre hagyta 1831-ben.

A sok nehézség ellenére ez az időszak a kávétermesztés csúcspontja is egyben, mely a város fejlődésére igen jótékony hatással volt. A jelentősebb kávéültetvények és a kikötő között vasúti vonalakat létesítettek, illetve hajójáratokat létesítettek. A Botafogo és Copacabana között alagutat építettek, a járdákat kikövezték, az utakon kiépítették a közvilágítást, valamint kidolgozták a szennyvízelvezető hálózatot is. A város lakossága ekkor már meghaladta a 800 000 főt.

1888. május 13. ismét fordulópont Brazília és Rio életében, ugyanis Izabella, a császár lánya apja távollétében aláírta (a világon utolsóként) a rabszolgák felszabadítását. „Ley Aurea” Ez az új helyzet megoldhatatlan feladat elé állította az uralkodót. Hirtelen kiesett az olcsó munkaerő, késtek a bevándorlások támogatásához szükséges intézkedések melyek hiányáért a nagybirtokosok a császárt okolták. Az egyházzal is megromlott a viszony, miután azt alárendelték az államnak. A legnagyobb problémát azonban a katonaság jelentette, melyek az urugvayi, paraguayi és argentínai ütközetekben megedződött, nagyobb hatalmat követelt magának. Ezért 1889. november 15-én kikiáltották a köztársaságot. A köztársaság élére Manuel Deodoro da Fonseca marsall került, ő Brazília első elnöke és vele kezdődött el a katonák uralma, és 1891-ben született meg Brazília alkotmánya, mely az Egyesült Államok alkotmányának mintájára készült.

A századforduló grandiózus urbanizációs törekvései nagy lökést adtak a városnak. Francisco de Paula Rodrigues Alves elnöksége alatt R io de Janeiro egy modern város képét kezdte formálni. Korszerűsítették a kikötőt, kikövezték az utcákat, kiszélesítették a sugárutat és fellendült a város kulturális élete is. Ebben az időben születtek az olyan épületek, mint a Teatro Municipal, az Escola de Beles Artes, Biblioteca Nacional, etc. Lecsapolták a betegségeket terjesztő mocsarakat, több hegyet lebontottak, velük töltve fel a mocsárvidéket. 1930-ban Getúlio Vargas elnök bevezeti a 8 órás munkaidőt, a szavazás titkosságát, e nőkre is kiterjesztve azt, bevezette a kötelező és ingyenes elemi oktatást, a weimari alkotmány alapján készült új alkotmányt fogadott el és megnyirbálta az államok önállóságát. Hivatalba lépésekor élte át a kávéválságot, melynek során 6 év alatt, mintegy 70 millió zsákot dobtak a tengerbe vagy égettek el.

Brazília a II. világháborúban semleges országként vett részt, csupán 1942-ben lépett hadba Németország ellen 30000 katonával. A háború alatt az exportlehetőségek bővülésével a gazdaság erősödött, ezért Vargas bevezethette a minimálbért illetve Rio államban létrehozták az acélművet és az ország egyik legnagyobb bányászati és energiai óriásvállalatát a Campanhia Vale do Rio Doce-t. A lakosság számának növekedésével 12 emeletes házakat kezdtek építeni, már a 40-es években, a jobb módúak, pedig a tengerhez közel kezdték el felépíteni házakat. A város nagy turisztikai eseménye volt, amikor megépítették a Megváltó Krisztus szobrot.

A 60-as években nagy változást jelentett a város életében, amikor Brazília vált az ország fővárosává és a kormányzati és egyéb hivatalokat áthelyezték. A város csak 1975-ben vált az azonos nevű állam fővárosa.

Napjainkban Sao Paolo után a második legnagyobb ipari állam. Habár a lakosság részaránya nem éri el az összlakosság 9%-át, a GDP 13%-át tudhatja magáénak. A városban székel az ország legfontosabb fejlesztési bankja a BNDES (Banco Nacional de Desenvolvimento e Social) Az ország legnagyobb magánvállalatai közül 50 Rióban székel, és itt vannak a legjelentősebb kőolaj kitermelő és forgalmazó vállalatok is. Mezőgazdasági szempontból a legfontosabb a cukornádtermesztés és az ehhez kapcsolódó cukor és alkoholgyártás. Északnyugaton jelentős a banán és rizstermesztés is.