Solaris (regény)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Solaris Stanisław Lem science fiction regénye, melyet először Varsóban, 1961-ben adtak ki. Később 1972-ben és 2002-ben is megfilmesítették. Lásd Solaris (film). Egy német zeneszerző, Michael Obst hasonló címmel operát is írt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Cselekmény
A regény egy távoli bolygó rejtélyes, több tudósnemzedék elmúlta óta kutatott, óceánszerű élőlényét vizsgáló, az óceán vize felett lebegő űrállomás, a Solaris Állomás három emberi lakójával történt különös eseményekről szól. E három ember dr. Chris Kelvin pszichológus (főszereplő), dr. Snaut, kibernetikus és dr. Sartorius, fizikus.
A bolygó felszíne egyetlen hatalmas „óceán”, mely élet, sőt rendkívüli, különös intelligencia jeleit mutatja. Ez az idegen elme olyan elképzelhetetlenül különbözik az emberekétől, hogy gyakorlatilag lehetetlennek bizonyul vele a kapcsolatot felvenni, a vele foglalkozó tudósok kezdik úgy vélni, hogy kommunikációs kísérleteik eleve kudarcra vannak ítélve (az idegenek „idegensége” Lem egyik kedvenc témája, gunyoros véleménnyel van a valószínűtlenül emberszerűen ábrázolt földönkívüliekről). A tudósok (mint például dr. Giese) sokáig nem tettek sokkal többet, mint hogy megfigyelték az óceán által létrehozott rendkívül összetett jelenségeket, és kidolgozzák ezek körülményes nevezéktanát, anélkül, hogy bármiféle sejtésük lenne azok jelentésével kapcsolatban. Megpróbáltak különféle jelátalakítók segítségével kommunikálni is az óceánnal, de az óceán által adott válaszokat – még ha voltak is, s még ha válaszok voltak is – nem tudták értelmezni.
Kris Kelvin pszichológus számára különös jelek között érkezik az Állomásra. Rendetlenséget, küzdelem nyomait tapasztalja, senki nem fogadja őt, mikor megérkezik, értesül egykori mentora, dr. Gibarian haláláról dr. Snauttól, de az utóbbi Állomás-lakó is furán viselkedik, megrémül Kelvintől, majd lakonikus és rejtélyes figyelmeztetésekkel próbálja megértetni vele, hogy valami veszélyféle leselkedik rá. Még furább a merev, és máskor mindig hivatalos Sartorius, aki be sem akarja Kelvint engedni a laborba, ahová magát elbarikádozva él. Ezeken kívül a pszichológus olyan emberi lényeket is lát az Állomáson (pl. egy rendkívül tagbaszakadt és majdnem meztelen néger nőt, vagy egy ismeretlen, törpe vagy gyerekméretű ember hangjait Sartoriusnál), akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott.
Először őrültnek hiszi magát, de lassan rá kell jönnie az igazságra: kollégái agresszívebb módszerekkel (kemény röntgenbesugárzás) próbáltak kapcsolatot teremteni az óceánnal, és az erre vélhetően sajátos választ adott. Amint az űrhajós Berton naplójából is kiderül (aki az egyedüli túlélője egy szerencsétlenségnek, amelyben egy régebbi expedíció, a Shannahan-kutatócsoport több tagja életét vesztette): az óceán képes rá, hogy ismeretlen okból vagy céllal szubatomi anyagból újraalkossa (rematerializálja) azokat az emlékképeket, például embereket, akiket a kutatók az emlékeikben őriznek. A röntgenkísérletekre adott "válaszként" az óceán ilyen materializálódott emlékalakokat küldött az Állomásra (például Gibarian emlékét, a néger nőt, vagy Kelvin rég halott, öngyilkossá lett kedvesét, Hareyt, aki miatt Kelvint örök bűntudat gyötri, de aki végül önálló személyiséggé válik). A kísérlet végül épp a kutatók számára válik lelki traumává. Az óceán válasza személyiségük, tudatalattijuk önmaguk elől is titkolt rejtélyeivel szembesíti őket, kendőzetlenül, de magáról semmit nem árul el. A kutatók végül megtalálják a módját az óceán eme tevékenysége kiküszöbölésének, és hosszas tanakodás után – habár igazából mindenki titkolni szeretné saját személyiségének az óceán által feltárt bugyrait – úgy döntenek, hogy megírják a történteket a Földnek, minthogy akármi is esett, mégis csak sikerült, bármilyen kurtán-furcsán is, "kapcsolatba" lépni egy idegen intelligenciával.
A Solarist egyesek Lem legjobb regényének tartják. Különösen figyelemreméltóak a minden emberi elképzelést felülmúló jelenségeket száraz tudományos nyelven leíró bekezdések, és a regény sokrétű filozófiai üzenete.
[szerkesztés] A regényről készült filmek
Fő szócikk: Solaris (film)Andrej Tarkovszkij filmje elég szorosan követi a könyv cselekményét, bár Lem exobiológiával kapcsolatos elméletei helyett inkább az emberi kapcsolatokra koncentrál. A film végkicsengése viszont teljesen ellenkezik a regény történetével (panaszkodott is Lem mindkét rendezőre, hogy könyvét „rosszul filmesítették meg”). A történetet Steven Soderberg is megfilmesítette.
[szerkesztés] Nevek a Solarisban
Sok más regényíróhoz hasonlóan Lem is „beszélő neveket” adott szereplőinek:
- Kris Kelvin neve valószínűleg egyszerre utal Krisztusra és a Kelvin hőmérsékleti skálára. Figyelemre méltó, hogy a Prométheusz fedélzetén érkezik, aki a görög mitológia szerint az embereknek adta a tüzet, és ezért a Hadészban kell bűnhődnie.
- Harey neve valószínűleg a „Rheya” anagrammája, ez a név pedig Rhea görög istennőre utal, aki szorosan kötődik az óceánhoz.
- Snaut neve valószínűleg az angol snout, pofa szóból származik.
)
Based on work by