Jézus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Jézus Krisztus az Újszövetség és a kereszténység központi személyisége. A keresztény tanítás szerint a Szentháromság egyik személye, Isten fia. Más vallások is tiszteletben tartják, az iszlám például prófétaként tekint rá.
Ismert volt názáreti Jézus néven is. A korabeli források – köztük a Biblia négy evangéliuma – szerint galileai zsidó ács volt, aki Izraelben kb. i. e. 6-4. és i. sz. 29-33. között élt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A történeti Jézus
[szerkesztés] Írott források
Jézus életéről való ismereteink írott forrásait i. sz. I-II. századi római és zsidó írásos feljegyzések – mint például Josephus Flavius –, a négy, nagyobb keresztény egyházak által hitelesnek tekintett (kanonizált, ún. krif), és számos, általuk nem elfogadott (apokrif) irat képezi. A világi és egyházi történészek egy része egyetért abban, hogy a négy elfogadott evangélium alapját képező iratok Jézus életének emlékeként íródtak, ezért elfogadják, hogy Jézus életének az evangéliumokban olvasható leírása alapot nyújt Jézus életének és halálának történeti kutatásához.
Történészek más része vitatja, hogy létezett Jézus vagy hozzá hasonló személy [1],[2], a Jézus létezését elfogadók egy része pedig megosztott az evangéliumok beszámolóinak történetiségét illetően. Úgy vélik, hogy ezek nem tekinthetők a kérdéses események őszinte és tárgyilagos leírásának, hiszen azokat Jézus követői írták le és szerkesztették tovább. Leginkább Jézus feltámadásában, és más, az evangéliumokban említett csodákban kételkednek. Vermes Géza kiemelkedő magyar Jézus-kutató, az envangéliumok árnyalt, mértéktartó, nagyon részletes történelmi elemzéseiről írt számos könyvet.
A kereszténység kialakulásának kutatásában fontos esemény volt, az ún. holt tengeri, vagy más néven qumráni tekercsek felfedezése. A tekercsek és az abban leírtak bizonyíthatóan régebbiek voltak, mint Jézus állítólagos kora, és tartalmazták az esszénus tanítások jó részét. Az esszénus hagyományokat sokan rokonítják Jézus közösségének hagyományaihoz, sőt, bizonyos nézetek szerint Jézus maga is járt a qumráni kolostorban. A tekercsek anyagára támaszkodva a nemzetközi szakirodalomban megjelentek olyan tanulmányok is, amelyek szerint a kereszténység a Qumránban élő esszénus szektától és nem Jézustól eredeztethető.
Fő szócikk: Jézus az Újszövetségben[szerkesztés] Krisztus létezését vitató valláskritika
Történészek egy része nem vitatja, hogy létezhetett egy Jézus nevű vallásreformer vagy szabadságharcos, akit kivégeztek. Viszont úgy gondolják, hogy Jézus élettörténetének a túlnyomó többsége korát megelőző korok vallásaiban, mitoszaiban is szerepelt [3]. Szerintük, ha létezett is Jézus, az élettörténetét kiszínezték, felnagyították és a szemtanúk bibliában rögzített leírásaikat "csodás elemekkel" egészítették ki.
Ez alapján kétségbevonják azt, hogy ezek a történetek eredetiek, és hitelesek. E szerint az evangéliumokat többé-kevésbé átvételeknek, túlzásoknak, kiszínezéseknek és kevés, vagy semennyi valóságból álló mítoszoknak tekintik. Acharaya (1999) és Mach (1989) arra példa, hogy bizonyos nézetek szerint az Újtestamentum nem hiteles, esetleg Jézus nem is létezett. Jackson (1985) a keresztény mítosz gyökereit kutatja más vallásokban, és ezzel hitelességét kritizálja (eredeti kiadás a 20. sz. elején).
Mások szerint a keresztény evangéliumok nemcsak a judaizmusból merítettek, hanem a perzsa zoroasztrizmusból, Izisz és Ozirisz vallásából és a pogány görög filozófiai tradíciókból. Jézus irodalmi élettörénete a legerősebben Mithrász élettörténetével mutat egyezőségeket.
[szerkesztés] Egy alternatív hagyomány
A i. sz. I. században elhunyt Yuz Asaf vallástanítót, akinek mauzóleuma az indiai Khanyarban található, tisztelői és követői - az ahmadik, egy 3-4 milliós lélekszámú vallási csoport - a történeti Jézussal azonosítják.
[szerkesztés] Vallásos nézőpontok
[szerkesztés] Keresztény
Az Újszövetség és az arra épülő hagyományok alapján a legtöbb mai keresztény azon a hiten van, hogy Jézus az Ószövetségben megjövendölt és várt Messiás (görögül Krisztosz), az Isten Fia. A Szentháromságban hívők (vagyis a legtöbb keresztény egyház) hite szerint lényegileg egyenlő Istennel, azonban személyében nem egyenlő az Atyával, hanem az Atya Fia, aki elküldte az emberiségnek a Szentlelket, hogy a benne hívők örök életet nyerjenek (János evangéliuma 3,16).
A keresztények hitvallásaikban is megemlékeznek Jézusról.
Fő szócikk: Keresztény hittételekA krisztológia nevű tudományág azzal foglalkozik, hogy ki volt (vagy éppen nem volt) Jézus a hittudomány szempontjából. A krisztológiai érvelés Isten létezését Jézus létezése, és saját magáról való kijelentései alapján kísérli meg bizonyítani.
A Jézus istenségét érintő kérdéseket az ún. Egyetemes zsinatokon tárgyalták és szavazták meg. Az első ilyen zsinatot I. Konstantin tartotta 325-ben a kis-ázsiai Niceában a birodalom egységének fenntartására, de a döntést az eredetileg hitelvi vitát a politika eszközévé is formálta. Ezen zsinatok során egy a korábbinál egységesebb egyház formálódott, amelynek során bizonyos eltérő szektákat felszámoltak (ld. ariánusok).
A fővonalban lévő kereszténységen kívül álló néhány, magát szintén keresztényeknek valló csoport – mint pl. a Jehova Tanúi, unitáriusok és a Keresztény Tudósok stb. – nem hisznek Jézus istenségében, csupán Istentől megihletettnek tartják. Más, magukat szintén kereszténynek valló közösségek (például a mormonok) szintén eltérően vélekednek Jézus isteni mivoltáról.
[szerkesztés] Zsidó
A zsidóság általában Jézust egy hamis messiásnak véli és a vallásos zsidók még mindig várják az igazi Messiás eljövetelét. Sokan közülük Jézust csupán egy jelentéktelen csodatevőnek, vagy bukott lázadónak tekintik, de néhányan elismerik hogy nagy tanító volt. Némely hittudós úgy hiszi, hogy a zsidó Talmud (lényegében az Ószövetségben is olvasható, Kr. e. 600-ban szerkesztett törvények könyve) Jézust Jesunak (héberül ישו azaz a „yemach shemo vezichro” héber kifejezés betűszója amit „felejtsd el a nevét”-nek lehetne fordítani) hívja, ami nagyon közel áll a Jesua személynévhez (vagy éppenséggel annak egy szójátékaként tekinthető.) Sokan elutasítják ezt a nézetet.
Az egyetlen máig létező ősi zsidó eredetű gnosztikus irányzat, a mandeusok (vagy "szábeusok" [4]) képviselői Jézust álprófétának tekintik, saját vallási irányzatukat pedig Keresztelő Szent János azon tanítványaitól eredeztetik, akik nem követték Jézust.
[szerkesztés] Muszlim
A muzulmánok Jézust az iszlámnak a Koránban megjövendölt egyik prófétájának tartják. Az iszlámot követő muszlimok azon a nézeten vannak, hogy Jézus (arabul Iszá) Izráel egyik prófétája és maga a Messiás volt ugyan, de a csodákat Jézuson keresztül Isten maga vitte végbe. Ők a Jézus istenségébe vetett minden hitet az iszlám egyistenhitével összeegyeztethetetlen eretnekségnek tartanak. Az ettől eltérő, egyes síita és szunnita hittudósok által eretnekségnek tekintett muszlim hitek közé tartozik a Ahmadijja Muszlim Dzsamaat (a 19. század végén élt, Qadianból származó Mirza Ghulam Ahmadot követő muzulmán közösség.) Az ő hitük szerint Jézus küldetése nem egyszerű tanítás és jövendölés volt csupán, hanem a zsidó nép (az elveszett tíz törzset beleértve) hitének megújítása. Ennek alapján ők azt tartják, hogy Jézus nem halt meg keresztre feszítésekor, és Ahmadot a Mohamed próféta által is megjövendölt visszatért Jézusnak tekintették. Az 1844-ben a perzsa Szijjid `Alí-Muhammad (aki később „Báb”-nak – arabul „Kapu” – hívta magát) által alapított Bahá'í Hit Jézust a Mózestől Krisnán, Buddhán és Zarathustrán keresztül Mohamedig, és Bábig terjedő sorban az Isten által elküldött apostolnak tekinti és Isten testbeni megnyilatkozásának tartja.
[szerkesztés] Hindu
A hinduizmus megosztott Jézus megítélésében. Némelyek úgy tartják, hogy ő csak egy ember volt, mások nagy gurunak vagy jóginak vélik, megint mások pedig egy avatárnak (istenség földi megtestesülése) gondolják. Vannak, akik Jézust a Teozófia Felemeltetett Mesterének, vagy annak egy hajtásának tartják, és bizonyos elméletek úgy vélik, hogy gyermekkorát egészen a nyilvános munkájának elkezdéséig (azaz 6-től 29 éves koráig) Egyiptomban töltötte a görög Hermész és az egyiptomi Thot istenek rejtett (okkult) tudományai, valamint a Himalájában a miszticizmus tanulmányozásával.
[szerkesztés] Jézushoz kapcsolódó egyéb ismeretek
[szerkesztés] Neve
Jézus Józsué után kapta a nevét. A név eredeti héber formája ugyanis Jésua (ישׁוע), ami az arámi nyelvben is használt rövidebb változata volt az Ószövetségben szereplő nagy zsidó vezető, Józsué nevének. Ez a zsidók között akkoriban igen gyakori személynév a hosszabb Jehósua (יהושע) alakban is szerepel az Ószövetségben. A név jelentése „az Úr a Megváltó” vagy szó szerint: „Jahve megvált”.
A Jésua név betű szerinti átírása volt a görög Ιησους (Jészúsz) a Szeptuagintában. Ez terjedt el azután a kereszténységgel együtt az egyes nyelvekben, így a magyarban Jézus alakban.
A muzulmánok Jézust Isza (عيسى) néven ismerik.
Jézus apai neve „ben Juszef” azaz „József fia” lehetett. Jézust teljes arámi nevén tehát Jésua ben Juszefként ismerhették.
A keresztények sokszor Názáreti Jézusnak is hívják. Ez édesanyja, Szűz Mária szülővárosa.
[szerkesztés] Címei
A „Messiás” a héber masijakh, mosiakh (משיח), valamint az arámi msikha (משיחא) szavak magyar alakja. A szó jelentése „felkenetett”, a Héber Bibliában gyakran előfordul és a szent olajjal felkent főpapot vagy királyt jelentette.
Fő szócikk: Jézus címei[szerkesztés] Születésének és keresztre feszítésének dátumai
Jézus születésének és keresztre feszítésének adatait legrészletesebben az evangéliumok tartalmazzák, de mivel azok a történelmi események dokumentálása helyett egy filozófia és vallás terjesztésére íródtak, Jézus születésének és keresztre feszítésének pontos dátumát illetően jelentős viták alakultak ki még a keresztény hittudósok között is.
Máté evangéliuma Jézus születését Heródes király – aki elrendelte a két év alatti kisgyermekek lemészárolását (Máté 2:16) – idejére teszi. A zsidó történész, Josephus beszámolója szerint röviddel Heródes halála előtt holdfogyatkozás volt. Asztronómusok ezt Kr. e. 4–re teszik, ami alapján Jézus legvalószínűbben Kr. e. 6-ban született. Lukács evangéliuma viszont Jézus születését a szíriai Cirénius helytartósága alatt tartott népszámlálás idejére teszi. Josephus szerint ez Kr. u. 6-ban történt. E két eltérő beszámoló közötti ellentmondások feloldására számos magyarázat született. Némelyek azt gondolták, hogy Josephus tévedett, és Ciréniusnak volt egy másik, rövidebb uralkodása Heródes idején is, vagy hogy Josephus a népszámlálás befejezési idejéről számolt be. Mindenesetre Jézus születésének pontos dátuma történelmileg ellenőrizhetetlen.
[szerkesztés] Születésnapja
Nemrégiben kelet-ázsiai történészek kiszámították, hogy a Halley-üstökös a Han-dinasztia idején 70 napig volt látható Kr. e. 6-ban. Sokan úgy vélik, hogy ez az égi jelenség lehetett vagy volt a Máté 2-ben megemlített „Csillag” ami a háromkirályokat Betlehembe vezette. Ez azonban a télidő helyett nyárra helyezi a születés idejét. Ezzel értenek egyet azok is, akik azt mondják, hogy nehéz elképzelni azt, hogy a pásztorok télen, (Lukács 2:8 szerint) a szabad ég alatt őrizték volna nyájukat. E számítások mellett számos jelképes okfejtések, más különböző eredményeket is produkáltak. Mindezek ellenére Jézus legvalószínűbben október és március között született.
A kultúrtörténelmi kutatások eredményeiből úgy lehet érteni, hogy a Jézus születéséről való megemlékezés csak a második században alakult ki. Az antiochiai Teofiliusz (171–183) egy feljegyzésében megemlíti, hogy a gaulok azt állítják, hogy mivel ők az Úr születéséről december 25-én emlékeznek meg, úgy a húsvétot március 25-én kellene megtartaniuk. 202-ben Hippolitusz a Dániel könyvéhez írt magyarázatában azt írta, hogy Jézus Augustus császár 42. évében, december 25-én, egy szerdai napon született Betlehemben. (Számunkra esetleg feltűnő módon nem írt semmilyen ünneplésről.) Az akkori kor szellemét egyébként jól tükrözi az, hogy Órigenész a 245-ben, Mózes harmadik könyvéről írt nyolc hitszónoklatában erőteljesen elítéli Jézus születése megünneplésének még a gondolatát is. A következő évszázad során azonban az ősi pogány szokások lassan-lassan fellazították ezeket a józan életszemléleteket.
Az ortodox egyházakban a zsidó hanuka („Fények Lakomája”) folytatásaként ünnepelték Istennek emberi formában való megjelenését. Ez a január 6-án tartott ünnepi lakoma eredetileg az istenség láthatóvá válását (teofánia) (mint pl. Ésaiás 6:1, vagy az égő csipkebokor) ünnepelte és Epifániának (Vízkereszt = a Szentlélek galamb formájában való leereszkedése Jézus megkeresztelésekor) hívták, valamint magába foglalta a Jézus születéséről, a Háromkirályok látogatásáról, Jézus gyermekkoráról és megkereszteléséről való megemlékezéseket.
Rómában a téli napfordulónak hagyományosan nagy jeletőséget tulajdonítottak és az év e legrövidebb napján ünnepelték a nap visszatérését, ami a Julianus-féle naptárban december 24-re esett, ugyanúgy, mint az ősi pogány napisten, Mithrász fesztiválja. Ez a hagyomány nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Epifánia római megfelelőjét a 4. század elejére már hivatalosan is ezen a napon ünnepelték, mint Jézus születésének napját. Annak ellenére, hogy a szírek és örmények (akik kitartottak a január 6-án tartott vendégség mellett) a rómaiakat napimádó bálványimádással vádolták, a római császár 400-ban birodalmi parancsában elrendelte, hogy a színházak vízkeresztkor, húsvétkor és karácsonykor zárva legyenek. Továbbá I.(Szent) Gyula pápa 350-ben nyilvánította december 25-ét a Jézus születésnapjává, ami addig a Legyőzhetetlen Nap istenének, Mithrásznak a születésnapja, illetve annak ünnepnapja volt.
A keleti és nyugati szokások közötti ezen különbségek idővel kialakították a tizenkét napos karácsonyi ünnepet, ami a Jézus születésének a latin december 25-től a bizánci január 6-ig tartott, és magába foglalta a hanuka keresztény megfelelőjét, az Epifániát, a Háromkirályokat és a Vízkeresztet is. Magyarországon még mindig kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk egymásnak, annak ellenére, hogy sokaknak nem tűnik fel az ünnepek többes száma.
[szerkesztés] Keresztre feszítésének időpontja
A keresztre feszítés időpontját érintő viták sem lesznek valószínűleg soha eldöntve. A pontos dátum kiszámítását problémássá teszi a szinoptikus (egybehangzó) evangéliumok és János evangéliumának beszámolói közötti látszólagos eltérések. Az előzőek leírása szerint az Utolsó Vacsora egyértelműen a zsidó Húsvéti Bárány elfogyasztását jelentette (2Móz12 emlékezetére), amit a zsidók az év első hónapjának 14. napján, csütörtök este (a zsidó napok naplementétől naplementéig tartanak) azaz a zsidó Nisan hónap 15-én tartották. A másnapi keresztre feszítés így még mindig Nisan 15-én, de már pénteken történt. János azonban úgy írja le ezt a történetet, hogy az arimátiai József – Pilátus engedélyével – Jézus holttestét még az ünnepi előkészületek előtt helyezte el a közeli új sírba (Ján19:42), ami azt jelenti, hogy az Utolsó Vacsorát legkésőbb a zsidó Húsvét előtti estén tartotta Jézus tanítványaival. Ennek az ellentmondásnak a feloldására számos kísérlet történt. Egyfajta magyarázatnak az tűnik, hogy (Ján13:1 alapján) Jézus tudta, hogy eljött az utolsó órája és emiatt az Utolsó Vacsorát előbbre hozta keddre vagy szerdára (ilyen módon több idő juthatott a keresztre feszítés előtti eseményekre is.). Másfajta magyarázatot nyújthat, ha figyelembe vesszük, hogy az esszénusok nem a hagyományos zsidó holdnaptár szerinti időszámítást alkalmazták, hanem egy attól eltérő, szolikus naptárt. A Vatikán jóváhagyásával, Jean Danielou bíboros úgy nyilatkozott, hogy Jézus utolsó vacsorája valójában esszénus naptár szerint tartott húsvéti lakoma.
A fontos egyetértés az evangéliumok között az a tény, hogy a keresztrefeszítés Poncius Pilátus kormányzása idején történt Kr. u. 26 és 36 között. Ebben az időszakban Nisan 14-e (János alapján) csak 27-ben, 30-ban, 33-ban és 36-ban esett péntekre. Érvek szólnak mindezen évek mellett: Lukács evangéliuma megemlíti, hogy Jézus körülbelül 30. évében, Keresztelő Szent János pedig Tibérius császár 15. évében kezdte el nyilvános munkásságát. Ha elfogadjuk Kr. e. 6-ot Jézus születési évének, akkor ez a nyilvános működés kezdetét Jézus esetében Kr. u. 26-ra teszi, Keresztelő Szent János esetében pedig Kr. u. 29-re. (Tiberius Kr. u. 14-ben lett császár), azaz túl késő Jézushoz viszonyítva (mivel János evangéliuma három különböző húsvétot említ meg Jézus nyilvános élete során.) Emiatt a keresztrefeszítés idejét Kr. u. 33-ra kell tennünk. Emellett szól az az érvelés is, miszerint Sejánusnak a zsidók elnyomatására vonatkozó rendeléseit Sejánus halála után, Kr. u. 32-ben Tiberius eltörölte (ami jó magyarázatot adhat arra, hogy Pilátus miért engedett akarata ellenére a Jézus kivégzését követelő zsidóknak.) Ha azonban elfogadjuk azt, hogy Tiberius uralkodását sokan Augustus császár halála előtti hatalmával kezdik (Kr. u. 11), akkor Keresztelő Szent János munkásságának kezdetét Kr. u. 26-ra lehet tenni, ami Jézus halálának legvalószínűbb időpontját Kr. u. 30. április 7-re teszi. Tekintettel azonban arra a tényre, hogy a zsidók időszámításukat a Nap és a Hold járására alapozták, dátumaikat holdfázisokban fejezték ki, és a mai naptárakat csak a Kr. u. 5. században kezdték el számításokra alapozni, a korábbi dátumokat, és hogy azok a hét melyik napjára estek, pontosan meghatározni csaknem lehetetlen.
[szerkesztés] A feltámadás
Az Újszövetség, különösen az evangéliumok tanítása szerint Jézust a keresztre feszítését követő harmadik napon Isten feltámasztotta. „Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.” (Máté 12:40) Ez az az esemény, amit a keresztény szóhasználatban „Jézus Krisztus feltámadása”-ként említenek, amit a legtöbb keresztény minden évben húsvétkor megünnepel és amit egy, a hitük központját képező történelmi tényeként kezelnek.
A feltámadás olyan nagy jelentőségű a kereszténység számára, hogy I. Konstanin idején a hét hetedik napja (Sabbath azaz szombat) helyett a hét első napja, vasárnap lett a hét fő istentiszteleti napja. Ennek eredete a Máté 12:40-ben olvasható „három nap, három éjjel”-ben keresendő: Jézus pénteken halt meg, naplemente előtt, így vasárnap éjszakán kellett feltámadnia. (Bár a János-evangéliumban azt olvashatjuk, hogy Mária Magdolna a hét első napján ment ki a sírhoz (Ján20:1), az vasárnap volt, hiszen a zsidóknál a vasárnap a hét első napja - ahogy egyébként a katolikus naptárakban is.) Bizonyos mai keresztény szekták a Sabbathnak ezt az önkényes áthelyezését a 2Móz31:14 alapján („Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti néktek. A ki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke írtassék ki az ő népe közűl.”) Isten előtt irtózatos bűnnek tartják, és némelyek a Fenevad Bélyegének vélik.
Meg kell azonban említeni azt is, hogy némely szabadelvű, liberális keresztény nem fogadja el Krisztus testbeni feltámadásának tényét (mint például John Shelby Spong), a nem keresztények pedig Jézus feltámadását különböző fokon csupán hitregének, képzelt dolognak, vagy egyszerű kitalálásnak vélik. Emellett a mormonok hite szerint Jézus feltámadása után a világ minden részén – Amerikát is beleértve – megjelent a benne hívőknek.
[szerkesztés] Ereklyék
Számos, Jézushoz kapcsolódó ereklye van. Ezeket sokan tisztelik, mások mind valódiságukban, mind a nekik tulajdonitott hatásokban kételkednek. (Lásd bővebben az ereklye szócikket.)
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Könyvek
- John G. Jackson (1985): Christianity Before Christ, American Atheist Press.
- Acharaya S (1999): The Christ Conspiracy, The Greatest Story Ever Sold.
- Burton L. Mach (1989): Who Wrote the New Testament? The Making of the Christ Myth, HarperSanFrancisco.
- Vermes Géza (2005,1995): A zsidó Jézus : ahogy egy történész az evangéliumokat olvassa, Budapest, Osiris.
[szerkesztés] Lásd még
- Jézus az Újszövetségben
- Jézus címei
- Keresztre feszítés
- Jézus életének kulturális és történelmi háttere
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A History of Scholarly Refutations of the Jesus Myth by Christopher Price
- Historical Jesus or Jesus Myth: The Jesus Puzzle
- Kersey Graves - The World's Sixteen Crucified Saviors
- A Holt-Tengeri Tekercsek Rejtélye
Based on work by