V. Félix

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

V. Félix szavojai ellenpápa
'
Eredeti neve:	VIII. Amadeus, Szavoja grófja
Születési ideje:	1383. szeptember 4., Chambéry
Megválasztása a szavojai trónra:	1439. november 5.
Pontifikátusának vége:	1449. április 7
Előző pápa:	IV. Jenő
Következő pápa:	V. Miklós
Római pápák:	IV. Jenő V. Miklós

V. Félix néven lépett fel a történelem színpadán a katolikus egyház harmincnyolcadik ellenpápája, aki egyben az utolsó ellenpápa volt az egyetemes egyház kronológiája szerint. Sok egyházkutató úgy véli, hogy vele zárult le végképp a nagy nyugati egyházszakadás, amely a Bázelben összehívott zsinaton bontakozott ki. A zsinati elv, a konciliarizmus tanait elfogadó Félix IV. Jenő pápa uralma ellenében lépett fel a pápai trónra, amelyért cserébe feladta a francia koronától félig független Szavoja hercegi méltóságát. Az utolsó ellenpápa már meg sem közelítette korábbi elődjeinek jelentőségét, és az érdektelenség valamint az el nem ismertség során hamarosan önként lemondott trónjáról.

[szerkesztés] Élete és pályája

1383. szeptember 4-én látta meg a napvilágot Szavoja grófi családjában VIII. Amadeus néven. A Chambéry-ben született gyermek a Szavojai-ház legifjabb trónörököse lett, aki VII. Amadeus, szavojai gróf és Bona di Berry elsőszülött fia volt. Amadeus neveltetése a korabeli uralkodóházakhoz méltóan zajlott, és ezt leginkább az egyház berkein belül bonyolították le. Mindemellett nem lehetett gondtalan gyermekkora, ugyanis az Itália és Franciaország határán fekvő grófság trónjának birtoklása gyakran családi vitához vezettek. 1391-ben egy vadkanvadászaton meghalt a gróf, VII. Amadeus, és ezzel megüresedett a szavojai trón. A törvényes örökös VIII. Amadeus volt, aki kiskorúsága miatt nem vehette fel a grófi címmel járó uralkodói feladatokat. Amadeus apjának haláláért a krónikák gyakran a grófi udvart és a szavojai családot hibáztatják, akik egyes pletykák szerint meg is mérgezték a sebei miatt ágyban fekvő grófot. A régensi feladatokért gyorsan harc bontakozott ki, ugyanis Amadeus anyja első férje halála után Burgundiába utazott. Ezt az utazást a grófi udvar kényszerítette ki, mint Bona új házasságát is. Amadeus sohasem látta viszont az anyját. A családi civakodásból eleinte a gyermek gróf nagyanyja, Bona di Borbone került ki győztesen. Az udvari intrikák azonban hamar eltávolították őt is a hatalomból. Végül a vitába II. Fülöp, burgundiai herceg is beleszólt. A herceg Mária nevű leányát adta feleségül az ifjú Amadeushoz, akit a házasság aktusával alig tíz évesen felnőtté nyilvánítottak. Ezzel megszűnt a vetélkedés a grófi trónért, hiszen a befolyásos Fülöp állt a gyermek védelme mögött. A tényeleges hatalmat Amadeus mindemellett 1400 előtt nem szerezhette meg.

A gróf felcseperedve korának egyik legkiválóbb vezetője és politikusa lett. Apránként és lassan vette át az állam irányításának minden feladatát. 1400-ban vette fel minden címét, amely alapján ő volt Szavoja grófja, Piemont hercege, Aosta, Nizza és Maurienne grófja. Amadeus a politikai porondon mindig mértékletességgel és hideg fejjel jelent meg, de ugyanakkor zárkózott és elvonult volt. Uralkodása során éppen ezek miatt kapta a néptől a Csendes előnevet. Jellemvonásai külső adottságaiból fakadtak, ugyanis a krónikák leírása alapján Amadeus koránt sem volt az a dalia herceg típus. Apró, zömök alkatához kancsalság és dadogás társult, viszont kiválóan ráérzett a politikai lehetőségekre. Elsőként felszámolta a családban fennálló ellentéteket, és segítséget nyújtott nagybátyjának, Lajos acaia-piemonti hercegnek, aki korábban vitatta Amadeus trónját. A hálás családtag lemondott a Szavoják összes birtoka feletti uralomról, és Amadeusnak adta át Domodossola városát, ahol a milánói uralom ellen lázadtak fel a lakók. Amadeus gyorsan orvosolni tudta a városka problémáit, így itt is elfogadott uralkodó lett. 1414-ben a megnyíló konstanzi zsinatot végig figyelemmel követte, és több ülésére is ellátogatott. Mindent megtett, hogy a nyugati egyházszakadást felszámolják, és Luxemburgi Zsigmondnak többször is segítséget nyújtott ebben az ügyben. Ráadásul a zsinati elv híveként még egy közös pontja akadt a császárral. Zsigmond annyira elégedett volt Amadeus politikai működésével, hogy 1416-ban Szavoját hercegi rangra emelte. 1418-ban utód nélkül halt meg nagybátyja, így ekkor Acaia-Piemont területe is Amadeus uralma alá esett. A zsinat lezárása után Zsigmond 1422-ben Genf grófjának is megtette. A megnövelt szavojai birtokok gazdasági fellendülést is hoztak. 1430-ban a herceg kihirdette a Statuta Sabaudiae című törvénygyűjteményt, amelyben saját törvényei alapjaira építette fel Szavoja működésének elveit.

Amikor 1422-ben meghalt felesége, Amadeus egyre inkább visszavonult a politikától. Egyik utolsó hercegi döntéseként megalapította a torinoi egyetemet, majd öt lovaggal együtt bezárkózott a Genfi-tó partján álló Ripaglia apátságba. A kormányzást teljesen átadta Lajos nevű gyermekének, de címeit és a tanácsadó szerepkört megtartotta magának. Az általa alapított apátságban szerzetesi regulák szerint éltek, amelyeket szintén Amadeus vetett papírra. Ezzel megalapította a Szent Móric-rendet. A békés szerzetesi elvonultság mellett a herceg nagy érdeklődéssel követte az európai politikai eseményeket. Elsősorban az egyházi történések ragadták meg figyelmét, így a zsinati párt lelkes támogatójának számított. IV. Jenő pápa összehívta Bázelben az egyetemes zsinatot, amelynek elvei mellett Jenő tiltakozása ellenére is kiállt. Ez előrevetítette későbbi szerepét a bázeli zsinaton.

[szerkesztés] Az utolsó ellenpápa

A Bázelben összeült zsinat gyökerei még a [fkonstanzi zsinat]]hoz vezettek vissza. A nagy nyugati egyházszakadást lezáró egyetemes gyűlésen Luxemburgi Zsigmond támogatása mellett a klérus és főként az egyetemi doktorok, teológusok, jogászok és tanárok zászlajukra tűzhették a konciliarizmus eszméjét, amely azt hirdette, hogy az egyetemes zsinat döntése a pápák hatalma fölött áll. 1437-ben Zsigmond halálával jóformán elvesztette világi támogatóját a konciliarizmus, így IV. Jenő pápa, aki érthető okokból nem rajongott jogköre beszűkítéséért, 1438-ban kijelentette, hogy a zsinatot Bázelben bezárja, és Ferrara városába költözteti át. Az itáliai városka akkor a pápa közvetlen befolyása alatt állt, ezért könnyű lett volna a zsinat döntéseit is a pápának tetsző irányba terelni. A ferrarai zsinatra mindemellett csak kevés prelátus érkezett meg. A makacs zsinat a bíborosok legnagyobb részével együtt tovább ülésezett. A zsinati villongások közepette dúló száz éves háború lekötötte Franciaország és Anglia erőit. Németországban királyválasztást tartottak, Magyarország trónjára Habsburg Albert került, aki a német ügyek felé fordította figyelmét, így a bázeli zsinat valójában csak egyes tartományi urak támogatására számíthatott. Ezek közül Amadeus, szavojai hercegsége volt a legjelentősebb.
A zsinat azonban a ferrarai törés után megváltozott. Az irányítás a radikálisabb egyetemi klérus kezébe került, amely az idő múltán már a főpapság érdekeit is sértette. Amikor a bázeli gyűlés Jenőt eretnekséggel és szimóniával vádolta meg, a bíborosi kollégium Cesarini kardinális vezetésével kivonult a zsinatról, és csatlakozott a ferrarai gyűléshez. A Bázelben maradtak pedig úgy határoztak, hogy a vádakban bűnösnek talált Jenőt megfosztják trónjától. 1439-ben a Sacro-sancta enciklika, amelyet a zsinat egyetlen bíborosa, az arles-i d'Allemand hirdetett ki, Jenőt megfosztotta pápai hatalmától, és új konklávét hívott össze. A viharos sebességgel lezajló konklávé Amadeust tette meg egyházfőnek.

A ripagliai kolostorban élő herceg elutasította a felkérést, de a zsinat hosszas unszolására végül 1439. november 5-én igent mondott a választásra. A herceg 1440. február 5-én lemondott minden címéről, és területeinek irányítását teljes mértékben Lajos nevű gyermekére bízta. Ezek után d'Allemand bíboros Torinoban 1440. július 24-én pápává koronázta meg, és Amadeus felvette az V. Félix uralkodói nevet. IV. Jenő már március 23-án egyházi átokkal sújtotta őt, az idő közben Firenzébe költözött zsinatról. Félix pontifikátusa nagy nehézségekkel indult el, amely leginkább annak volt köszönhető, hogy az európai uralkodóházak csak elvétve ismerték el. Ausztria hercegei, Tirol, München, Simmern, a Német Lovagrend és természetesen Szavoja is Félix pártját fogta. Mivel ezek jelentős része a Habsburgok uralma alatt állt, Félix trónralépésekor Magyarország is Félix mellé állt, hiszen ekkoriban Habsburg Albert állt az ország élén. Ezek tudatában Félix még csak nem is gondolhatott arra, hogy Jenő ellen vonul, és Rómában rendezi be kúriáját. A katolikus egyház történetének utolsó ellenpápasága Szavoja és a kialakulóban lévő Svájc területén játszódott le. Félix először Bázelben próbált meg berendezkedni, majd Lausanne-ban és végül Genfben. Kúriát sehol sem sikerült kialakítania, ugyanis az általa bíborosi rangra jelölt személyek sorra visszamondták felszentelésüket. 1442-től Félix ügyeinek intézésére titkárság alakult ki, amelynek vezetője Aeneas Sylvinus Piccolomini volt, aki évek múltán II. Piusként áll majd az egyház élén. Aeneas kiváló politikusi képességekkel rendelkezett, és átlátta az egyház helyzetét is. Az évek múltával ő volt az újabb egyházszakadás megszűntetésének egyik fő sürgetője.
A makacs bázeli zsinat Félix megválasztása után továbbfolytatta a pápai hatalom visszaszorítását. A közben egyházfővé avanzsált Félix ekkor már nem értett egyet a zsinat túlzott hatalmával. A megcsappant létszámú bázeli gyűlés mindenben megkötötte Félix kezét. Az új pápa nem hozhatott igazán semmiféle döntést a zsinat nélkül, és a jövedelmeit is erősen megnyirbálták. Ezért megválasztása után pár évvel Félix eltávolodott a zsinattól, és 1442-ben átköltözött Lausanne-ba. A zsinat 1443. május 16-án bezárta a bázeli gyűlést, és az ellenpápa után ment, hogy békét kössön az vele, de a helyzet csak kilátástalanabb lett. A parttalan vitákat többen megunták, és a Bázelből való költözködés után már alig maradtak a zsinaton. V. Félix jövedelmeinek lecsökkentése miatt kisajátatotta magának a genfi egyházmegyét, és abból igyekezett megoldani pontifikátusának terveit. A kudarcok, és a pápasággal összekötött terveinek összeomlása miatt végül úgy döntött, hogy a Jenő halála után trónra lépő törvényes egyházfővel, V. Miklóssal békét köt. 1449. április 7-én "a kereszténység egységének érdekében" Félix önakaratából lemondott pápai trónjáról, és ezzel megszűnt az egyházszakadás, noha a bázeli zsinat maradványa még pár hónapig együtt maradt. Miklós az alázatos szavojait a római Santa Sabina-templom bíborosává tette meg, és ezen felül kinevezte Szavoja és a svájci területek pápai vikáriusává.
Amadeus visszavonult a ripagliai apátságba, ahol élete hátralevő részét töltötte. 1451. január 6-án hunyta le örökre szemét, és hívei az apátság altemplomában helyezték örök nyugalomra. Egy évszázaddal később Emanuele Filiberto, szavojai herceg vitette át innen hamvait egy torinoi kápolnába.