Bakócz Tamás

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bakócz Tamás bíboros arcképe (korabeli emlékérem)

Bakócz Tamás (* Erdőd, 1442 – † Esztergom, 1521. június 15.), dominikánus pap, bíboros, egri majd esztergomi érsek, konstantinápolyi pátriárka.

Apja a Drágffy nemzetség jobbágya volt, valószínűleg kerékgyártó, legalább arra látszik mutatni a kerék, amely a Bakócz Bálint tételi prépostnak adományozott címerpajzson látható. E Bakócz Bálint testvérbátyja volt Bakócz Tamásnak, aki szintén a papi pályára lépett, s bátyja pártfogásával haladt előre. Szatmárnémetiben, a domonkosoknál, majd Wrocławban és Padovában tanult. 1464-ben fillozófiából doktorált Krakkóban. Bakócz Bálint halála után, 1480-ban elnyerte a tételi prépostságot, egyszersmind királyi titkár lett Mátyás király mellett. 1486-ban, tételi javadalmát megtartva, győri püspökké nevezték ki, és királyi tanácsos rangot kapott. A Mátyást követő II. Ulászló mellett 1490-től kancellár lett.

1497-ben elnyerte az egri püspökséget, amely a leggazdagabb magyar püspöki javadalom volt. Még ez évben megalkudott Estei Hippolyt bíbornokkal, akivel pozíciót cserélt, s így esztergomi érsekké, Magyarország prímásává emelkedett. 1500-ban Velence támogatásával bíborossá, majd rá 10 évre konstantinápolyi pátriárkává nevezték ki. Ő volt az első és egyetlen magyar, akinek komoly esélye volt, hogy a pápai trónra kerüljön. II. Gyula pápa halála (1513) után sokat tett ezért Rómában, de a várt siker elmaradt.

Még az évben pápai legátusként visszatért Magyarországra, magával hozva X. Leó pápa török elleni kereszteshadjáratot meghirdető bulláját. Az országtanácsban elérte, hogy a Szelimmel három évre megkötött békét megszegve, 1514. április 16-án a keresztes háborút kihirdessék az országban. Hatására rövid időn belül kitört a Dózsa György vezette parasztlázadás, amely lángba borította az egész országot. Mint a felkelés közvetett kiváltóját, sok szemrehányás érte. Fényűző életmódjának fedezésére a milkóviai püspökséget és a szászok esperességét is az esztergomi érsekség alá rendelte kiváltva ezzel az elégedetlenségüket, amely egyik jelentékeny oka lett köztük a reformáció elterjedésének.

II. Ulászló halála (1516) után jelentősen meggyengült a befolyása a királyi udvarnál. Súlyos köszvény kínozta, majd 1519-ben agyvérzést kapott, és az állami ügyektől teljesen visszavonult.

Az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájában nyugszik, amit ő maga építetett.

[szerkesztés] Irodalom

Szalay József-Baróti Lajos: A magyar nemzet története, Wodianer F. és fiai, Budapest, év nélkül, II. kötet.
Nemeskürty István: Önfia vágta sebét. Krónika Dózsa György tetteiről, Magvető, Budapest, 1980.