Biciklitolvajok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Biciklitolvajok
Rendező:	Vittorio De Sica
Forgatókönyvíró:	Vittorio De Sica Cesare Zavattini Oreste Biancoli Suso Cecchi D'Amico Adollo Franchi Gherardo Gherardi Gerardo Guerrieri (Luigi Bartolini regényéből)
Főszerepben:	Lamberto Maggiorani Enzo Staiola Vittorio Antonucci
Zene:	Alessandro Cicognini
Operatőr:	Carlo Montuori
Vágó:	Eraldo Da Roma
Gyártó:	Giuseppe Amato et Vittorio De Sica
Bemutató:	1948
Időtartam:	93 perc
Nyelv:	olasz
IMDb

A Biciklitolvajok (Ladri di biciclette) fekete-fehér olasz film, Vittorio De Sica filmrendező és Cesare Zavattini forgatókönyvíró egyik legszebb alkotása, a filmtörténet neorealista irányzatának remekműve.

[szerkesztés] Ismertetése

Figyelem: Itt a cselekmény részleteit vagy a végkifejletét is olvashatod.

A film a II. világháborút követő években, külvárosi munkáskörnyezetben játszódik. Főhőse, Ricci szerencsésen munkához jut: plakátragasztó lehet, ha van hozzá kerékpárja. Feleségével együtt kiváltják a zálogházba adott kerékpárt, helyette beadják a család ágyneműjét. Hajnalban Ricci munkába áll, ám plakátragasztás közben kerékpárját ellopják. Ettől kezdve a sovány cselekmény a "biciklitolvajok" felkutatása körül forog. A rendőrségen Riccit közönyösen fogadják, tőlük nem sokat várhat; a szakszervezettől sem kap többet bíztató szavaknál. Másnap kisfiával a szemetesek segítségét kéri, majd autón folytatja a keresést. Végül az utcán utoléri a tolvajt, ám a fiatalember tagad, a tömeg pedig a pártjára áll. A gyerek menti meg a helyzetet, rendőrért szalad. Ricci mégsem tesz feljelentést, mert a fenyegető tömeggel szemben egyedül marad, és mert amúgy sincs bizonyíték. Hazaküldi fiát, majd a stadion elől maga is ellop egy biciklit. Azonnal rajtakapják, de a visszafutó kisfiára tekintettel elengedik. A síró gyerekkel elindul hazafelé.

[szerkesztés] Neorealizmus

A film De Sica, Zavattini és alkotótársaik egyik legszebb alkotása. Benne sikerült leginkább megvalósítaniuk a neorealista filmről alkotott elképzeléseiket is. Filmjük nemcsak valószerű, hanem szinte magát a való életet emelik be a mozi világába. Amatőr főszereplőkkel és eredeti külvárosi helyszíneken forgattak. Az operatőr végig kerüli a sokkoló vagy túlzóan naturális megoldásokat, szokatlan nézőpontú beállításokat, a képek komponálásában is maximális hitelességre törekszik. Az epizódokban a háború utáni olasz valóság – korábbi játékfilmekből alig ismert – helyszínei, jelenetei tárulnak elénk: a munkaközvetítő iroda előtti sorok, a hajnali külvárosban munkába siető munkások, vízért sorban álló asszonyok, a bordélyház, az ingyen konyha, a zálogházban a beadott ágyneműtől roskadozó polcok.

Azt hihetnénk, hogy a film rendkívül szegényes, fordulatokat nélkülöző cselekménye csupán ürügy a hiteles környezet bemutatására. Pedig éppen ebben a társadalmi valóságban válik Ricci magányos „küzdelme” valóban drámaivá, hiszen nemcsak egy tárgy, hanem egy alapvető munkaeszköz visszaszerzéséről, egy család fenntartásáról van szó, sőt Ricci emberi méltóságának megőrzéséről vagy sérüléséről is. Története nemcsak attól megható, hogy mélyen emberi, hanem attól is, hogy van ugyan miért küzdenie, de nincs kivel: se társai, se ellenségei nincsenek.

De Sica filmjeit gyakran illette elmarasztalás túlzott érzelmességükért, az árnyaltabb lélektani ábrázolás hiányáért, történeteit jó és rossz emberek szembenállására egyszerűsítő látásmódjáért. Ez a filmje bizonyosan egyik legjobb alkotása.

1949-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal tüntették ki, 1958-ban felkerült a világ legjobb filmjeiként elismert Brüsszeli tizenkettő listájára.