Címerjog
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A címerjog a heraldikán belül a címerviselés jogával és körülményeivel a foglalkozó diszciplína, melyet a 13. században az első heraldikusok hoztak létre, akik maguk is jogászok voltak. A címerjogot először Felix Hauptmann (Das Wappenrecht. Bern, 1897) tárgyalta átfogó módon.
[szerkesztés] Története
Kezdetben a lovagok, majd később a polgárok és a parasztok szabadon vették fel a címerüket, ezért arról nem rendelkeztek uralkodói oklevéllel. Címerüket a hagyomány és a szokásjog alapján viselték, melyet a közösség és az uralkodó is elfogadott. A 14. század közepétől az uralkodók kezdtek oklevélben kiállított és pecséttel megerősített címeres és nemesi leveleket kiállítani. Ekkor jöttek létre az adománycímerek. Az első ismert címeradományományozó oklevelet Nagy Lajos állította ki 1369-ben Kassa számára. Károly Róbert király 1327-es címerjavító oklevelében Doncs mester, zólyomi ispán részére elrendeli, hogy címerében az ezüst részeket aranyra cserélheti és ezt a sisakdíszén és a zászlóján is megteheti, de csak akkor, ha csatlakozik a királyi hadjárathoz. Elrendeli azt is, hogy amennyiben Doncs mester bármilyen lovaggal találkozik, aki hasonló címert visel, el kell azt tőle vennie. A magyar címereslevelek azt is részletesen leírják, hogy a megadományozott családok hol viselhetik a címerüket (lovagi tornákon, fegyvereken, épületeken, pecsétgyűrűkön, sátrakon, hintókon stb.).
Bartolo de Sassoferrato, majd őt követően több jogászból lett heraldikus úgy vélekedett, hogy a címerek jogos viseléséhez fejedelmi jóváhagyásra van szükség. Az uraklodók felismerték, hogy a címeres levelek kiállítása jelentős bevételi forrást jelenthet az udvar számára. Ezért több országban a nemesség- és címeradományozás a kancellária és a heroldhivatalok feladata lett, ami tovább erősítette a címerek jogi szemléletét. A 18. században J. A. Philippi a címereket már nem jogi, hanem kultúrtörténeti alkotásoknak tartotta. Úgy vélte: „A címerhasználat nem a jog-, hanem a kultúrtörténet megnyilvánulása.“ Korábban évszázadokig úgy tartották, hogy a címerek a jog tárgykörébe tartoznak. A 19. század végén a Monarchiában (főleg Ausztriában) polgári címerek értékesítésével különféle heraldikai vállakozások is foglalkoztak. Ezek Nyugat-Európában és Amerikában ma is léteznek és névazonosság alapján tisztességtelen módon pénzért értékesítenek címereket az érdeklődők számára, sőt néhány helyen címerkészítő automaták is megjelentek, melyek a név megadása és a pénz bedobása után kidaják az adott "címert", mint bármiféle más árut.
Az Amerikai Egyesült Államokban bárki szabadon alkothat és használhat címert. Az ilyen felvett címerek angol neve arms of assumption.
[szerkesztés] Magyarországon
Magyarországon sohasem alakult ki a címerek olyan fokú kultusza, mint nyugaton. Werbőczy István szerint a címereknek semmi jogi jelentőségük nincs, nem kellékei, csak díszei a nemességnek.
Magyarországon a nemesi (címek és) címerek használatát az 1947. évi IV. törvény 3.§ (2) bekezdése tiltotta meg (jelenleg is hatályos): "Nemesi előnevek, nemesi címerek és jelvények vagy nemesi nemzetségi származásra utaló kifejezések (de genere) használata tilos".
[szerkesztés] Lásd még
Bartolo de Sassoferrato, címer, címerelmélet, axiomatikus heraldika
Based on work by