Cink (hangszer)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Cink
angol: cornett francia: cornet à bouquin német: Zink olasz: cornetto

Besorolás
Aerofon Tölcséres fúvókájú
Csőhossz
a hangolás: 58 - 62 cm
Hangterjedelem
a hangolás: a - c³
Rokonhangszerek
szerpent

A cink vagy cornett (nem összetévesztendő a modern kornett nevű hangszerrel) fúvós hangszer, a tölcséres fúvókájú hangszerek családjába tartozik. Leggyakrabban fából készült, görbe szarv formájú, hanglyukakkal ellátott kürtféle. A cink név bizonyos német nyelvjárásban kis állatszarvat jelent, mint franciául a cornet. A 11. század elejétől bukkan fel ábrázolásokon, a 16.-17. században volt a legelterjedtebb az egyházi és a kamarazenében.

Tartalomjegyzék

1 Leírása
2 A hangszercsalád
- 2.1 Egyéb változatok
3 Felépítése
4 Zene cinkre
5 Források
6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Leírása

A cink egy fából, ritkábban elefántcsontból készült enyhén hajlított, néha egyenes, vagy S-alakú hangszer. Furata fokozatosan táguló, kónikus, az elszűkülő végén vele egybeépített vagy különálló kis tölcséres fúvókája van. Külső keresztmetszete hat- vagy nyolcszögletű, néha kerek. A tölcséres fúvókájú, tehát rézfúvós hangszerekhez hasonlóan a hangszert a játékosnak a fúvókában rezgő ajkai között átpréselt levegő szólaltatja meg, de a mai rézfúvósoktól eltérően a fafúvós hangszerekre jellemző hanglyukakkal rendelkezik. A görbe változat általában (a zenész felől nézve) jobbra görbül, hogy a felső lyukakat kezelő bal, és az alsó lyukakon játszó jobb kéz egyaránt kényelmes helyzetben lehessen. Fordított kéztartású zenészeknek fordított görbületű hangszerek is készültek.

[szerkesztés] A hangszercsalád

Kvartcink, kvintcink: d' vagy e' alaphangolású görbe cinkek.
A „közönséges” görbe cink, a alaphanggal.
Altcink: hajlított, vagy kígyóformájú, f hangolású.
Tenorcink, nagycink: S-alakú, vagy kígyóformájú, néha sárkányfejjel díszítve, d hangolású, egy c kisujj-billentyűvel.
Basszuscink: S-alakú, vagy kígyóformájú, néha sárkányfejjel díszítve, G hangolású, egy F kisujj-billentyűvel, 130 cm hosszú.
Egyfajta kontrabasszus-cinknek tekinthető a szerpent, ennek alaphangja D.

[szerkesztés] Egyéb változatok

Egyenes cink, a alaphanggal, a testtel egybeépített fúvókával, ennek egy változata a
nádfúvókás cink (Rohrzink), ezt kettős nádsíppal szólaltatták meg.
Halk cink (Stillzink): lágyabb, halkabb cink, leggyakrabban g alaphanggal, kamarazenében halk hangú hangszerekkel szólt együtt.

[szerkesztés] Felépítése

Görbe formája miatt belső üregét nem lehet fúrással elkészíteni, ehelyett két fél darabból faragják ki. Először a belső üreget készítik el úgy, hogy szélesedő, félkör keresztmetszetű vályúkat mélyítenek a két különálló fatömbbe olyan precizitással, hogy összeillesztés után szabályos kónikus furat alakul ki. A két darab összeragasztása után faragják ki a hangszer külső formáját, majd pergamenszerű bőrrel tekerik körbe, hogy tartósabb legyen. A hanglyukak ezután készülnek el, átütve a fát és a bőrt is. Fúvókája szaruból, keményfából vagy fémből lehet.

[szerkesztés] Zene cinkre

A reneszánsz zenében a cinkek gyakran szerepeltek konzortban harsonákkal, templomi kórusok hangzásának megerősítésére. A halk cink együtt szólhatott hegedűkkel vagy akár furulyákkal is. Virtuóz szólóhangszernek is alkalmas volt, gyakran használták hegedű helyettesítésére. Johann Sebastian Bach és Georg Philipp Telemann kantátáikban gyakran alkalmaztak cinket a kórus szoprán szólamával uniszónóban, sőt, néha szólószerepet is kapott. Scarlatti és Gluck operáiban is többször feltűnik. Az 1700-as évek során egyre inkább elveszítette jelentőségét. Napjainkban a historikus zenét játszó együttesek fedezik fel újra.