Gépkarabély

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A gépkarabély úgynevezett "köztes lőszert" tüzelő, sorozatlövések leadására is alkalmas gyalogsági egyéni tűzfegyver.

A köztes lőszer a pisztolytöltényél lényegesen erősebb, de a puskatölténynél gyengébb hatásadatokkal rendelkező töltényfajta. Ezt általában a puskatölténnyel azonos űrméretben, de rövídített hüvelyhosszúsággal állítják elő, ilyen például a Kalasnyikovok lőszere, a 7,62 × 39 mm-es 43M rövid töltény. Más esetben a puskatöltény közel arányos kicsinyítésével állítanak elő kis űrméretű, de nagysebességű gépkarabély lőszert, ilyen például az amerikai M4 és M16-osok 5,56 × 45 mm kalibere.

A köztes lőszer minden esetben lényegesen kisebb lőportöltet tartalmaz, mint a puskatöltény – így a gépkarabély típusú fegyverek lövéskori visszarúgása mérsékelt erejű. A gépkarabély ezért csekélyebb kiképzés mellett is kezelhető fegyverfajta, amely a XX. század második felében forradalmasította a hadviselést és a gyarmati felszabadító háborúk, illetve különféle gerillamozgalmak sikerén keresztül komoly befolyást gyakorolt a világtörténelemre. Ehhez a gépkarabélynak könnyen és tömegesen gyártható; egyszerű, mégis rendkívül megbízható fegyverré kellett válnia. Ezért szinte minden gépkarabély úgynevezett "gázelvételes" rendszerben végzi a sorozatlövéshez szükséges automata töltést.

Az 1916-ban Fjodorov által épített orosz fegyvert tartják számon az első gépkarabélyként. Ez valójában az Arisaka puskatölténnyel, egy, az 1905-ös távol-keleti háborúban tehervonatnyi mennyiségben zsákmányolt japán lőszertípussal tüzelt. A 6,5 × 50 mm-es töltény azonban a kisebb termetű japán katonák testalkatához illeszkedve relatíve gyenge volt, így a testesebb alkatú orosz katonák kezében Fjodorov gépkarabélya sorozatlövés módban is kezelhető fegyver maradt. Gyártástechnológiai nehézségek és a cári rendszer bürokratizmusa miatt azonban csak kis számban készítették, hivatalosan nem is rendszeresítették.

A gépkarabélyok elődjeként tartják számon a II. világháborús amerikai M1 .30 Carbine fegyver sorozatlövésre is képes változatait. Ezek egyfajta köztes lőszerrel tüzeltek, amely egyenes, váll nélküli hüvelykialakítása miatt inkább megnagyobbított pisztolytöltény, semmint kicsinyített puskalőszer volt. A Koreai háborúban már elégtelennek találták ezen fegyver hatásadatait, így az amerikaiak kivonták a szolgálatból és az egységes 7,62 × 51 mm NATO-puskatöltény elterjedésével egyidőben lassan feledésbe merült.

Az első igazán sikeres gépkarabély a 7,92 mm-es "kurz" lőszerre épülő német MP44-es volt, amely pisztolymarkolatos tusakialakításával, 30 lőszeres ívelt táraival, gázelvételes működési rendszerével megalapozta a klasszikus gépkarabély formát. Német precizitással megmunkált, bonyolult szerkezete és az acélt ötvöző anyagok készleteinek kimerülése miatt a vesztésre álló náci Németország az 1944–1945-ben már nem volt képes eleget gyártani belőle, így a háború végkimenetelére ennek a fegyvernek hatása nem lehetett. Mindazonáltal a forradalmian újszerű kontrukció nagyban befolyásolta a háború utáni fegyvertervezőket, például az ergonómikus formát az AK–47 is megtartotta, bár a Kalasnyikov szerkezetének működési elve erősen eltérő.

Minden idők legsikeresebb lőfegyvere a szovjet AK gépkarabély. Alapvetően fegyvercsaládról van szó, azonban az űrméret és csőhossz szerint különböző egyes modellek szerkezete annyira egységes, hogy gyakran a tervező neve után egyszerűen csak Kalasnyikovként említik őket. A becslések szerint legalább 80-100 millió példányban gyártott AK fegyvercsalád nem kifejezetten pontos, de abszolút megbízható és könnyen gyártható, karbantarható, strapabíró harceszköznek bizonyult, amely 50 éven át a keleti blokk alapvető gyalogsági fegyverének számított. Utóda, a bonyolult szerkezetű, különösen nagy tűzgyorsaságú AN–94 "Abakan" néhány éve jelent meg Oroszországban.

A nyugati szövetségesek fegyvertárában a gépkarabély hosszú ideig alárendelt szerepet viselt, a gyalogságot elsősorban puskatölténnyel tüzelő öntöltő (félautomata) fegyverekkel kívánták ellátni, ilyen pl. az M-14, az FN FAL és a HK G-3 puska. Az 1950-es, 60-as évek helyi háborúinak tapasztalatai és a sorkatonák csökkenő fizikai teherbírását bizonyító vizsgálatok azonban arra késztették az amerikai hadsereget, hogy kicsinyített puskatöltényt és egy arra épülő fegyvert vezessen be. Ez lett a vadásztöltény alapon kialakított 5,56 × 45 mm (.223 remington) kaliberű katonai lőszer és az arra épülő Stoner AR-15 / M-16 gépkarabély család.

Ez a fejlett fegyver két alapvető problémával küzdött. A cső huzagemelkedését rosszul határozták meg, ezért a kiskaliberű lőszer imbolygott a röppályán és így 300 méteren túl minden pontosságát elvesztette. Ezt csak a 1980 körül bevezetett új, SS109 jelzésű lőszer és M16A2 mintájú huzagolás szüntette meg. Másrészt az AR-15 mintájú fegyverek közvetlen gázelvételes rendszere hajlamos volt elkoszolódni és elakadni a katonaság számára tömegesen gyártott töltények gyatra minőségű lőportöltetétől. Ezt egy ráismétlést segítő nyomógomb utólagos beépítésével és a lőszergyártók minőségbiztosításának szigorú ellenőrzésével szüntették meg, de az M16-os megbízhatósága sohasem érte el az AK színvonalát. A finn licencben gyártott Kalasnyikovok módosításával létrehozott izraeli Galil gépkarabélyok presztízs okokból és drágaságuk miatt nem váltak elterjedté katonai téren, sikerük a magán biztonsági cégek és egyéni vásárlók körére korlátozódott.

Végleges megoldást hosszas kísérletezés és technológiai zsákutcák (pl. hüvely nélküli töltényt tüzelő HK G-11 prototípus) után a német Heckler & Koch cég G-36 fejlesztése hozott, amely a legkorszerűbb, kompozit anyagokból készült testben egyesíti az M16 és az AK-47 (SZKSZ) fegyverek hagyományos műszaki megoldásait. A német Bundeswehr új szolgálati fegyverét az OICW program kudarcát követően egyre több USA elit egység is rendszeresíti – a jövő évtized elejére valószínűleg teljes egészében ki fogja váltani a jelenleg használt több millió amerikai M4 (azaz M16A4) gépkarabélyt, mivel rendszeresítése nem igényli az 5,56 mm-es szabványlőszer cseréjét.