Helvétius

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Claude Adrien Helvétius

Claude Adrien Helvétius (1715. február 26. – 1771. december 26.) francia filozófus volt.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Munkái
3 Filozófiája
4 Idézetek
5 Lásd még
6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Párizsban született, fizikus családból származott, az eredeti Schweitzer családnevet a latinos Helvétiusra változtatta. Nagyapja gyógynövényekkel foglalkozott, apja a francia királyné, Marie Leszczynska fizikusa volt. Claude Adrien Helvétius pénzügyi karrierre készült, de szabadidejét költészettel töltötte. Huszonhárom évesen a királyné kérésére mezőgazdasági díjbeszedőként dolgozott évi 100.000 koronáért. Amíg ezt ellátta, vagyonával, szabadságával, irodalmi és művészeti hajlamával továbbra is végletekig élvezte az életet. Amint pedig már elég gazdagnak tartotta magát, otthagyta mezőgazdasági állását és vidéki birtokosként élt tovább, ahol mezőgazdasági és iparos tevékenységek előmozdításával tőkéjét a szegények sorsának jobbá tételére fordította.

[szerkesztés] Munkái

Ahogy idősebb lett, Pierre Louis Maupertuis, mint matematikus, Voltaire, mint költő és Montesquieu, mint filozófus sikerein felbuzdulva ő is tartósabb hírnevet próbált elérni.

Költői ambíciói a Le Bonheur című verset eredményezték, amelyben felfedezte, hogyan lelhető fel az igaz boldogság. Élete és munkássága részeként a vers halála után jelent meg, Jean François de Saint-Lambert adta ki 1773-ban.

Filozófiai munkásságának eredményét főműve, A szellemről (De l'esprit) jelenti. A 1758-ban megjelent mű Montesquieu A törvények szelleméről című munkájával próbálta felvenni a versenyt. Megjelenése után azonnali figyelmet vonzott és az egyház valamint a király részéről ijesztő ellenállást váltott ki, különösen XV. Lajos fiából, a trónörökös Lajosból. A könyvet üldözni kezdték, a Sorbonne kiátkozta, a papok meggyőzték a bíróságot, hogy veszélyes tanítások vannak benne és a szerzőt három különböző ponton is állításai visszavonására kényszerítették, de tiltakozásai ellenére is végül a könyvet elégették. Még a szellemileg hozzá közel állók is kritizálták, Voltaire szerint kevéssé volt eredeti, Rousseau kijelentette, hogy a szerző túlzott jóindulata adta elveinek alapját, Grimm báró meg volt róla győződve, a könyv minden gondolata Denis Diderot-tól származik, Madame du Deffand úgy gondolta, Helvétius azzal váltotta ki a vihart, hogy nyíltan kimondta azt, amit titokban mindenki gondolt, Madame de Graffigny pedig azt állította, hogy a könyv minden értékes része az ő szalonjában fogant. Az is tény, hogy gondolkodása rendszertelen volt és kritikusainak egy része elferdítette mondanivalóját.

A nyilvánosság eredményeképpen a könyvet több európai nyelvre is lefordították. Helvétius 1764-ben Angliába látogatott, majd elfogadta II. Frigyes meghívását Berlinbe, ahol a király különös figyelmet szentelt neki. Ezt követően visszatért birtokára és élete hátralévő részét békében töltötte. Helvétius részt vett az Encyclopédie szerkesztésében, birtokán enciklopédista összejöveteleket tartottak.

[szerkesztés] Filozófiája

Filozófiája az utilitarista alapokat teremti meg. Kulcseleme, hogy bár az embert születése óta az önérdek és az önszeretet mozgatja, a természetes egoizmus megfelel a közösségi etikának, a közhaszon legfőbb elvének: az egyéni és közösségi érdek egybeesik, az önérdeket a közösség szolgálatába lehet állítani. Állítása szerint helyes nevelés kérdése az egész, ami az egyéni érdeket a közérdekhez köti. Erősen hangsúlyozta a kultúra jelentőségét a nemzeti fejlődésben.

A könyvben leírt gondolatok négy témakörben foglalhatók össze:

Minden ember tehetsége fizikai érzékeléséből ered, az emlékezet, az összehasonlítás és az ítélőképesség is, eltérései az állatoktól kizárólag a külső szervezetből ered.
Az önérdek, az ítélkezés, a cselekvés és a vonzalom egyedüli forrása az öröm szeretete és a fájdalomtól való félelem, az önfeláldozást is az a tény sarkallja, hogy az öröm érzete erősebb a velejáró fájdalomnál. Mindez abból az alapos körültekintéssel kialakult felismeréból ered, hogy nincs választásunk jó és rossz között és nincs más szempont, mint a teljes helyesség, mert az igazság és az igazságtalanság eszméi a szokásoktól függően változnak.
Minden szellem egyenlő és látszólagos egyenlőtlenségük nem egy többé vagy kevésbé tökéletes szervezettől függ, hanem az útmutatásra irányuló egyenlőtlen vágyukból ered, ezt a vágyat pedig a szenvedély táplálja, amivel minden közönséges ember képes ugyanarra a teljesítményre, ebből kifolyólag mindenki ugyanazzal a lelkesedéssel szereti a dicsőséget.
Az értekezésben a szerző olyan gondolatokat ír le, amikhez a géniusz, képzelet, tehetség, ízlés, jóérzés stb. szavak tartoznak.

A rendszer eredeti gondolatai “a szellem természetes egyenlősége” és az “oktatás teljhatalma” körül csoportosultak, amik közül egyiket sem fogadták el általánosságban, noha mindkettő John Stuart Mill rendszerének is része volt, és később Cesare márki is azt állította, hogy a büntetőjog módosítására tett kísérleteit nagyrészt Helvétius inspirálta.

Ő volt, aki nagy hatást gyakorolt Jeremy Bentham-re, azonban az utilitarizmusról szóló könyvek gyakran kihagyják megjegyzéseit és egyszerűen Bentham-mel kezdődnek, munkásságával leginkább a történészek vagy a frankofilek foglalkoznak.

A szellemről egyfajta kiegészítéseként jelent meg, halála után, 1772-ben a De l'homme, de ses facultés intellectuelles et de son éducation (Az emberről, értelmi képességeiről és neveltetéséről), ami csekély érdeklődést váltott ki. Munkái először 1796-ban, majd teljes terjedelemben 1818-ban jelentek meg Párizsban. Munkásságát és pontos helyét a 18. századi filozófusok között hosszú ideig vitatták.