Indoeurópai alapnyelv
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az indoeurópai alapnyelv, vagy rövidítve IE (angolul: Proto-Indo-European, PIE), az indoeurópai nyelvek feltételezett közös őse. A modern nyelvészet egyik legnagyobb eredményeként könyvelik el e nyelv rekonstrukcióját, amit többek között a nyelvcsalád kiterjedtsége (több száz nyelv tartozik ide) és dokumentáltsága (ebbe a nyelvcsaládba tartoznak a legrégebbi írott emlékkel rendelkező nyelvek, pl. ógörög, szanszkrit, hettita) tette lehetővé.
Ugyanakkor még mindig számos tisztázatlan kérdés vár válaszra, a nyelvészek több téren sem tudnak megegyezni. Az összes elmélet ismertetése, bemutatása rendkívül nehézkes és hosszadalmas, így itt csak a legnépszerűbbek kerülnek megemlítésre.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Korszakolás
Nincs teljes egyetértés a téren, hogy mikor is bomlott fel a nyelvi egység. A kurgán-hipotézis szerint a következő módon alakult a nyelvcsalád története:
- i.e. 5. évezredben kiválik az anatóliai ág, ám nincs újabb kiválás az i.e. 4. évezredig. Ebben az időszakban beszélhetünk késő-indoeurópai alapnyelvről, amely már dialektusokra tagolt.
- i.e. 4. évezredben felbomlik a nyelvi egység, megkezdődik a nyelvcsalád felaprózódása, ágakra bomlása. Kialakul a kentum-szatem különbség.
- Időszámításunk kezdetére az anatóliai nyelvek kihalnak, az indoiráni nyelvek iráni és indoárja ágakra oszlanak, megkezdődik a baltoszláv csoport szétválása is. A görög kultúra lehanyatlóban van, az italikus ágból csak a latin marad fenn. A kelta és a germán ág is bomlásnak indul ekkorra.
Ettől számottevő eltéréseket mutatnak más elméletek. A glottális-elméletre építő ömény-hipotézis szerint például i.e. 3. évezredig fennált az alapnyelv egysége.
[szerkesztés] Rekonstrukció
Az indoeurópai alapnyelvről nem maradtak fenn írásos emlékek, így minden egyes IE hang és szó rekonstrukció csupán, ezért a nyelvészetben szokásos módon, *-gal jelöljük (pl. *wódr víz).
Az indoeurópai alapnyelv kikövetkeztetésére a nyelvészek az összehasonlító módszert és a belső rekonstrukciót alkalmazzák.
A rekonstrukció során felmerült a lehetősége, hogy az IE rokonságban áll más alapnyelvekkel - így az urálival is. Bár erre vonatkozó kutatások jelenleg is folynak, a nyelvészeknek még nem sikerült bebizonyítaniuk ezt a feltételezést (bár az ellenkezőjét sem).
[szerkesztés] Hangállomány
[szerkesztés] Mássalhangzók
A kikövetkeztetett mássalhangzókat illetően is vannak eltérő vélemények (leginkább a zöngés aspiráták körül zajlanak a viták). Az alábbiakban a hagyományosan elfogadott hangok szerepelnek:
| CONSONANTS | Labiális | Coronális | Palatoveláris | Veláris | Labioveláris | Laringális |
|---|---|---|---|---|---|---|
| Zöngétlen zárhangok | p | t | k´ | k | kw | |
| Zöngés zárhangok | b | d | g´ | g | gw | |
| Aspirált zárhangok | bh | dh | g´h | gh | gwh | |
| Nazálisok | m | n | ||||
| Frikatívák | s | h₁, h₂, h₃ | ||||
| Likvidák és félhangzók | w | r, l | j |
A felső indexbe írt "h" aspirációt, azaz hehezetet jelez. A hehezetes zárhangok feltételezését sokan nem vélik jogosnak, erre vonatkozóan lásd pl. glottális-elmélet.
Kevés mai indoeurópai nyelv őrizte meg a szonoránsokat (pl. horvát). Ezek a hangok kettős szerepűek: mássalhangzóként és magánhangzóként is szerepelhetnek. Az IE jellegzetes flexiós mintái következtében ezek a hangok nagyon fontos szerephez jutottak. Szonoránsok: m, n, r, l.
A szonoránsokhoz hasonlóan kettős szerepűek voltak a w és j hangok. Ezek helyzetüktől függően lehettek mássalhangzók (ekkor mint w és j realizálódtak) illetve magánhangzók (ekkor mint u és i realizálódtak). Ezt és a szonoránsokat lásd még a fokváltakozásnál.
Fontos még megemlítenünk a laringálisokat. A laringális-elmélettel először Ferdinand de Saussure állt elő 1879-ben, bár szélesebb körben csak a hettita nyelv felfedezése után került.
Az elmélet feltételez három, közelebbről meghatároz(hat)atlan mássalhangzót, amelyek teljesen eltűntek minden indoeurópai nyelvből a hettita kivételével. A laringálisok egyetlen nyoma, hogy az IE szavak magját, ami egy "e" volt, átszínezték más hanggá. Így:
- h1e > e
- h2e > a
- h3e > o
míg
- eh1 > ē
- eh2 > ā
- eh3 > ō
[szerkesztés] Magánhagnzók
Az indoeurópai alapnyelv magánhangzórendszerét leginkább a latin és az ógörög őrizte meg.
Egyszerű magánhangzók: e, a, o, u, i Ezek lehetnek rövidek és hosszúak. A nyelvészek többnyire a latinban használatos módon jelölik a hosszúságot (pl. ē).
Az u és az i a többi magánhangzóhoz járulva diftongusokat alkothatott, amelyek szintén lehettek rövidek és hosszúak. Ennek alapja az, hogy ez a két hang a w és a j allofónja, s alapvetően a szón belüli helyzetük határozta meg, hogy mikor milyen szerepet töltenek be.
Példaként álljon itt a következő rekonstrukció:
A *h2eiu > *aiu "életerő, életkor" jelentéskörű sor a következő változatokban realizálódhatott:
- *aiw- > latin aevum "kor, korszak"
- o-fokon *oju- > ógörög ουτωπια "utópia"
- nullfokon *ju- + gwies > ógörög υγιησ "egészséges"
[szerkesztés] Alaktan
[szerkesztés] Fokváltakozás
Az indoeurópai alapnyelv előszeretettel élt a flexió különböző eszközeivel. A nyelvészek kimutatták, hogy egy tipikus IE gyökszó szerkezete a következő képlettel írható le:
- (s)CeC ahol C bármilyen mássalhangzó lehet. (s) azt jelenti, hogy - még meg nem magyarázott okokból kifolyólag - bizonyos gyökök elé egy "s" augmentum kapcsolódhatott, látszólag minden funkció nélkül.
Erre utal az, hogy egyes szavaknak s-szes és s nélküli változatát is ki lehet következtetni. Pl. latin tegō és tōga < *teg-, de ógörög stegein < *steg-. Ezért az ilyen szavakat gyakran így tűntetik fel: (s)teg-.
Meghatározott minták szerint a gyökhöz további bővítmények (képzők, ragok, melyeknek szintén egy "e" a magja) kapcsolódhattak. Ugyanakkor az indoeurópai alapnyelv kötött zenei hangsúllyal rendelkezett, ami a ragozás során más-más szótagra eshetett. Részben ennek, részben pedig a laringálisok hatására a gyökbeli "e" ablautnak, magyarul fokváltakozásnak volt kitéve. Mai példával élve: angol do de did.
Az IE gyökök három fokon és három hosszúságon jelentkezhettek: rövid ill. hosszú e-, a- és o-fok, valamint nullfok (vagyis a magánhangzó kiesett). Példák:
- rövid o-fok, pl. *kwonm 'kutyát'
- hosszú ō-fok, pl. *kwōn 'kutya'
- nullfok, pl. *kwnes > *kunes 'kutyáé'
Mint láthajuk a fenti példán is, a fokváltakozás gyakran jelentős változást idézett elő a szóban (*kwōn de *kunes). Ez a nyelvi egység felbomlásával még fontosabb lett, ugyanis a legtöbb nyelv az esetleges mássalhangzó-torlódást különböző módon oldotta fel, így még tovább távolítva őket egymástól. Pélául a '100'-t jelentő *kmtom (< *kem-tom) származékai: latin centum, ógörög εκατον, angol hundred, szanszkrit śata, horvát sto stb.
Based on work by