Kolbása
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kolbása (szlovákul Brezina, korábban Kolbáš) község Szlovákiában a Kassai kerület Tőketerebesi járásában. 2001-ben 702 lakosából 605 szlovák és 54 cigány volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Tőketerebestől 17 km-re délnyugatra fekszik.
[szerkesztés] Története
1300-ban említik először. Lakói főként földművesek voltak, illetve kölönböző kézműves mesterségeket űztek. Kosárfonók, favágók, takácsok, kovácsok, bognárok voltak. Görög katolikus plébániáját 1711-ben alapították, a templomot 1785-ben építették. Anyakönyveit 1787-óta vezetik. A 19. században még magyar-ruszin vegyes lakosságú település volt. Később egyre több szlovák telepedett le itt. Fényes Elek geográfiai szótárában "Kolbása, Zemplén vmegyében, magyar-orosz falu, Abauj vmegye szélén: 87 római, 229 gör. kath., 12 evang., 180 ref., 36 zsidó lak., gör. kath. és ref. szentegyházzal. Hegyes erdős határ; 1024 hold szántóföld. F. u. többen. Ut. p. Velejte." [1] 1910-ben 699, többségben magyar lakosa volt, jelentős szlovák kisebbséggel. 1920-ig Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott.
[szerkesztés] Nevezetességei
- Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt görög katolikus temploma 1785-ben épült.
- A Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére szentelt római katolikus temploma 2005-ben épült.
- Református temploma 1801-ben épült.
- Ortodox temploma 1944-ben épült.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A Tőketerebesi járás települései | |
---|---|
Tőketerebes (Trebišov) Alsómihályi (Michaľany) · Ágcsernyő (Čierna) · Bacska (Bačka) · Bacskó (Bačkov) · Barancs (Zemplínsky Branč) · Battyán (Boťany) · Bári (Bara) · Bély (Biel) · Biste (Byšta) · Bodrogmező (Poľany) · Bodrogszentes (Svätuše) · Bodrogszentmária (Svätá Mária) · Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom) · Bodrogszög (Klin nad Bodrogom) · Bodzásújlak (Novosad) · Boly (Boľ) · Borsi (Borša) · Céke (Cejkov) · Csarnahó (Černochov) · Cselej (Čeľovce) · Csörgő (Čerhov) · Dargó (Dargov) · Gálszécs (Sečovce) · Garany (Hraň) · Gercsely (Hrčeľ) · Gerenda (Hriadky) · Hardicsa (Zemplínske Hradište) · Imreg (Brehov) · Isztáncs (Stanča) · Kásó (Kašov) · Kázmér (Kazimír) · Kazsó (Kožuchov) · Kereplye (Kravany) · Királyhelmec (Kráľovský Chlmec) · Kisdobra (Dobrá) · Kiszte (Kysta) · Kolbása (Brezina)· Kozma (Kuzmice) · Ladamóc (Ladmovce) · Lasztóc (Lastovce) · Legenye (Luhyňa) · Lelesz (Leles) · Kisazar (Malé Ozorovce) · Kisgéres (Malý Horeš) · Kiskövesd (Malý Kamenec) · Kistárkány (Malé Trakany) · Kistoronya (Malá Tŕňa)· Magyarizsép (Nižný Žipov) · Magyarsas (Zemplínske Jastrabie) · Nagyazar (Veľké Ozorovce) · Nagygéres (Veľký Horeš) · Nagykövesd (Veľký Kamenec) · Nagytárkány (Veľké Trakany) · Nagytoronya (Veľká Tŕňa) · Őrös (Strážne) · Parnó (Parchovany) · Pelejte (Plechotice) · Perbenyik (Pribeník) · Rad · Szécsegres (Egreš) · Szécskeresztúr (Zemplínska Teplica) · Szécsudvar (Dvorianky) · Szilvásújfalu (Slivník) · Szinyér (Svinice) · Szolnocska (Soľnička) · Szomotor (Somotor) · Szőlőske (Viničky) · Sztankóc (Stankovce) · Szürnyeg (Sirník) · Tarnóka (Trnávka) · Tiszacsernyő (Čierna nad Tisou) · Újhely (Slovenské Nové Mesto) · Újruszka (Nový Ruskov) · Velejte (Veľaty) · Vécse (Vojčice) · Véke (Vojka) · Visnyó (Višňov) · Zebegnyő (Zbehňov) · Zemplén (Zemplín) · Zemplénújfalu (Zemplínska Nová Ves) · Zétény (Zatín) |