Kolozsmonostor
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kolozsmonostor (románul: Cluj-Mănăştur, németül: Abtsdorf) Kolozsvár legnagyobb tömbháznegyede. A város délnyugati felén található, északon a Kis-Szamos / Donát-negyed határolja, keleten a Monostori kertek, délkeleten a Hajnal negyed-Európa negyed, délen a bükki erdő, nyugaton pedig Szászfenes határolja. A lakótelepen kb. 80 ezer ember él. Az egykori Kolozsmonostori település létezéséről már 1063-ból maradt fent dokumentum.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Nevének eredete
A nevét a középkorban itt működött Benedek-rendi kolostorról kapta, amelynek nagy részét a 16. században lebontották. Ma itt működik az Európa Nostra-díjas római katolikus Kálvária-templom.
[szerkesztés] Története
1222-ben monasterii beatae Mariae de Clus néven említi először oklevél. A középkorban Erdély egyik legjelentősebb egyházi központja a 11. században alapított kolozsmonostori apátság. Az 1460-as években falakkal erősítették meg, később omladozni kezdett, csak a szentélye maradt épen. A kolozsmonostori apátságon kívül a középkortól délnyugati irányban egy Kolozsmonostor nevű falu volt. Az 1890-es években még különálló, településként szerepel, lakóinak száma 3099 (50,6% magyar, 48% román, 0,5% német). A falu dinamikusan fejlődő település volt, ami Kolozsvár közelségének tudható be. A falu lakóinak száma 1850-1890 között 1800 fővel emelkedett. A falut 1895-ben csatolták Kolozsvárhoz. A városrészben a 20. szászad első felében kertes házak voltak, illetve a Kalános utcában laktak a kanálfaragással foglalkozó cigányok. A tömbházakat 1965-től kezték építeni, majd a 70-es évektől a házakkal beépített részt is lebontották.
[szerkesztés] A lakónegyed mai képe
A negyedben működik a kolozsvári polgármesteri hivatal kihelyezett irodája, több iskola is található a negyedben. A negyed lakosságának kb. 10%-át magyar ajkú emberek teszik ki.
[szerkesztés] Látnivalók
- Kolozsmonostori apátság más néven Kálvária-templom
- Itt található Románia legnagyobb tömbháza az S4-es tömbház (15, 10 emeletes lépcsőház).
- Monostori református templom
- Épülő félben lévő Szent Péter és Pável román ortodox templom