Liturgia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A liturgia szó a klasszikus görögben (λειτουργία, leitourgia) saját költségen teljesített közszolgálatot jelentett. A Septuaginta a Szent Sátorban végzett papi szolgálat értelemben használja. Az Újszövetségben istentisztelet, ill. szolgálat értelemben szerepel, de a Zsidókhoz írt levél „lefoglalja Krisztus főpapi működésének leírására” [1] (8,6).
A keleti kereszténységben már a 4. században a misét jelenti. „A nyugati egyházban a 16. sz. óta használt fogalom, kezdetben szintén kizárólag mise jelentéssel, majd (a hivatalos egyházi nyelvben a 19. sz.-tól) hivatalosan elrendelt istentiszteletek összessége. (...) A protestantizmusban a ~ ma a hivatalos istentisztelet, amelynek leglényegesebb eleme az igehirdetés és a gyülekezeti ének.” [2]
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A liturgia teológiai megközelítése
Az Újszövetség számos más megközelítés mellett úgy is bemutatja Jézust, mint aki Isten, az Atya előtt papi tevékenységet végez: életével, halálával és föltámadásával bemutatja az egyszeri és tökéletes áldozatot, s ezzel hatékonyan jár közben az emberiségért. Noha földi szemlélet szerint az ún. Krisztus-esemény konkrét történelmi időben zajlott le, Isten időtlenségét és változhatatlanságát alapul véve Jézus papi tevékenységét állandó, örök aktusnak kell tekinteni.
A Jelenések könyve képszerűen mutatja be, ahogy az angyalok és szentek – vagyis az Istenhez hűségesek – a mennyben Istent dicsőítik. Az egyház hitvallásának kezdettől meghatározó eleme a „szentek közössége”. Következésképpen a földi egyház istentiszteletét és a „mennyei liturgiát” nem két külön dologként értelmezi, hanem egyetlen valóság két vetületének.
Az égi és földi liturgia egységében való hitet példázza a katolikus egyház eucharisztikus gyakorlatából vett alábbi idézet:
- „Könyörögve kérünk, mindenható Istenünk,
- szent angyalod vigye áldozatunkat mennyei oltárodra
- isteni Fölséged színe elé,
- hogy mi, akik erről az oltárról
- Fiad szentséges testében és vérében részesülünk,
- minden mennyei áldással és kegyelemmel elteljünk.” [3]
A II. Vatikáni Zsinat megofogalmazása szerint a liturgia által
- „»megvalósul a megváltás műve«, a legnagyobb mértékben hozzásegít ahhoz, hogy a hívek életükkel kifejezzék és másoknak megmutassák Krisztus misztériumát és az igaz Egyház sajátos természetét; tudniillik, hogy egyszerre emberi és isteni, látható, ugyanakkor láthatatlan javakban gazdag, buzgón tevékenykedik és elmerül a szemlélődésben, jelen van a világban, de az ég felé zarándokol; úgy azonban, hogy benne az emberi az istenire, a látható a láthatatlanra, a tevékenység a szemlélődésre, a jelenvaló a jövendő örök hazára irányul és annak van alárendelve.” [4]
[szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Jegyzetek
[szerkesztés] Források
- Brockhaus – Riemann: Zenei lexikon, 2. kötet, Budapest, Zeneműkiadó, 1984, ISBN 9633305438.
- Sacrosanctum Concilium (SC); a II. Vatikáni Zsinat konstitúciója a szent liturgiáról (letölthető)
- Római misekönyv
- Verbényi István – Arató Miklós Orbán: Liturgikus lexikon, Budapest, Ecclesia, 1989, ISBN 963363962X.
Based on work by